SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ötfős tinibanda tartotta hetekig rettegésben Budát

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-12-16
Az egyébként jó családból való fiatalok nyolc alkalommal összesen tizenegy embert raboltak ki a Gellérthegyen és a Feneketlen-tó környékén.
Ötfős tinibanda tartotta hetekig rettegésben Budát

Öt 14-16 éves fiú fenyegetett fegyverrel és rabolt ki fiatalokat és felnőtteket novemberben és december elején Budán – írja az Index. A kamaszok minden alkalommal azzal az indokkal szólították le áldozataikat, hogy van-e náluk fű. Azt remélték, így majd nem mernek feljelentést tenni a rendőrségen.

Először november 7-én támadtak meg két felnőttet a Gellérthegyen, majd november 20-án ugyanott, 21-én pedig a Feneketlen-tónál kötöttek bele ismét két-két emberbe. Mindkét alkalommal ugyanazt a módszert alkalmazták: arcukat sállal takarták el, és gázriasztó fegyverrel fenyegetőzve követelték áldozataiktól az értékeiket – mondta el Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának vezetője. Egyik alkalommal egy fiatal párt raboltak ki, akik épp első alkalommal randiztak.

A három eset után a rendőrség megnövelte a helyszíneken a civil ruhás rendfenntartók számát, de így is csak december 11-én sikerült tetten érni a rablás közben két fiút. Három társukat az ő vallomásuk alapján fogták el.

A fiatalok közös barátokon, ismerősökön keresztül akadtak egymásra. Mind kifejezetten jó családi háttérből jönnek, egyikük egyházi iskolába járt, egy másik édesapja sebész-orvos. Rablás előtt kő-papír-ollóval döntötték el, kinél legyen a fegyver, a megszerzett pénzt pedig ételre, italra és cigarettára költötték.

Az öt fiú közül kettőnél találtak gázfegyvert és maszkot, ők javítóintézetbe kerültek az előzetes letartóztatás idejére. A banda többi tagja közül ketten nem hagyhatják el az otthonukat, és folyamatosan nyomkövetőt kell viselniük, az ötödik gyerek pedig szabadlábon védekezhet.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Activedia / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja