SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Véget ért egy korszak: júniusban bezár a Planetárium

Németh Noémi [cikkei] - 2017-05-18
Nincs olyan felnőtt, akinek be kellene mutatnunk a 40 éve működő Planetáriumot; mindannyiunkat elvittek oda a szüleink legalább egyszer. A gyerekeink viszont lehet, hogy sosem láthatják már a legendás magyar égbolt színházat.
Véget ért egy korszak: júniusban bezár a Planetárium

Nagyon rossz állapotban van a Planetárium épülete, nem tud tovább küzdeni az időjárással - 2016-ban már annyira beázott, hogy életveszélyessége miatt átmenetileg azonnal be is kellett zárni -, a fejlesztésekre viszont nincs pénz. Állami támogatásra lenne szükség a javításokhoz és technikai fejlesztésekhez, erről azonban legkorábban ősszel születhet döntés - június 18-án így bezárja kapuit.

A Planetárium épületét 1977. augusztus 17-én adták át, első csillagászati műsorát augusztus 20-án tekinthette meg a közönség. Az elmúlt 40 évben a tudományos ismeretterjesztést szolgálta az űrhajózás és csillagászat terén, az előtérben interaktív kiállítás kapott helyet, a főteremben pedig mesés előadást láthattunk a naprendszerről. Különleges mérlegekre állva letesztelhettük, mennyi lenne a súlyunk a többi bolygón, megnézhettük, hogy festenénk űrhajós ruhában, és megismerkedhettünk a csillagképekkel is.

Aki egyszer látta, sosem felejti a félgömb alakú kupolás termet, ahol villanyoltás után úgy érezhettük, tényleg a csillagos égbolt tárult ki felettünk. A megszemélyesített bolygók versengése, párbeszédei, Halász Judit kedves hangja és a gyönyörű csillagos ég látványa sokaknak jelentett nagy élményt.

Bármennyire is sajnáljuk a legendás épületet, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a műsor szinte semmit nem változott az elmúlt 40 évben - bár felnőtt fejjel nosztalgikus hangulatban figyeltük a csillagok és bolygók táncát, a mai, bámulatos látványvilágú meséken nevelkedett gyerekek számára ez a műsor már kissé elavult. Lőrincz Henrik csillagász szerint is nagy szükség lenne - a felújítás mellett - a fejlesztésre: szerinte komoly gond, hogy technikailag is 3-4 generációval vannak lemaradva.

A tervezett változtatásokhoz mindenképpen állami segítségre van szükség, mivel milliárdos beruházásról van szó - az intézmény vezetői a támogatási igényt már korábban benyújtották. Néhány hete minisztériumi megbízottak látogattak a Planetáriumba, s ők maguk is meggyőződtek a probléma súlyosságáról. Abban egyetértettek, hogy az épületet meg kell menteni, ám a támogatásról szóló döntést legkorábban csak az Országgyűlés őszi ülésszakában hozhatják meg.

Aki szeretné még egyszer átélni a gyerekkori élményt, június 18-ig még megteheti.

Bízunk benne, hogy nem hagyják veszni a legendás budapesti látványosságot, a retro hangulat helyét pedig talán átveszi majd egy modernebb felszereltség és látványvilág, ami a mai gyerekek számára is olyan élményt nyújt majd, mint nekünk 10-20-30-40 évvel ezelőtt.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja