SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Valóságos mese egy kisfiú csatornába esett barátjáról

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-03-23
Volt egyszer egy kisfiú, aki a csatornába ejtette kedvenc játékát. Egy alapos sírással véget is érhetett volna ez a hétköznapinak induló történet, de ebben az esetben nem így történt.
Valóságos mese egy kisfiú csatornába esett barátjáról

Áron hatéves, két testvére van. Kedvenc játéka, barátja pedig nem más volt, mint a zöld pattogó gyurma, mely minden nap más alakot öltött. A kisfiú mindenhová vitte magával, még abba a félreeső helyiségbe is, ahol – mint ez kiderült – számos veszély leselkedik az efféle kis barátokra.

A zöld gyurmaszörny ugyanis a lefolyóba pottyant. Áron azonnal segítséget hívott, de villákkal és a két testvérével érkező anyukája, Csilla nem tudott már segíteni, úgy tűnt, a víz menthetetlenül elvitte a kisfiú kedvenc játékát, legjobb barátját.
„Áron bömbölt érte, Marci és Ambrus pedig Áronért. Villával felfegyverkezve próbáltuk kimenteni, de hiába: a villa hegyéről újra visszazuhant, a vízsugár pedig végleg elsodorta. Áron még jobban bömbölt érte, Marci és Ambrus még jobban Áronért.”
A kisfiú testvérei is megijedtek és sajnálkoztak, mint egyikük mondta, kiderült, hogy van egy veszedelmes lyuk a lakásban, ami bármit elnyelhet.

Csilla – amint egy rádiós műsorban elmondta - úgy döntött, nem fogják látványosan megtalálni a wc-ben a csodálatos módon „visszatért” gyurmát (amit időközben vásárolnak). Arra szerette volna tanítani Áront, hogy igenis vannak a világban veszteségek, melyekkel együtt kell élnünk és ez most olyan helyzet, hogy nem kaphatja vissza pont ugyanazt a gyurmát. Arról nem is beszélve, mi történik, ha a gyerekeknek megtetszik a játék és minden a wc-ben, lefolyóban landol, „hiszen úgy is visszajön”. Csilla érettebb gondolkodásra szeretné nevelni gyermekeit.

Áron azonban nem törődött bele ilyen egyszerűen a veszteségbe. Azt remélte, még visszatérhet ugyanaz a gyurma az életébe. Arra kérte édesanyját, közösen írjanak levelet a csatornázási műveknek. Az alábbi levelet mondta tollba anyukájának:

„Tisztelt Szennyvízelvezető Munkatársak!

2017. március 11-én, este 17:00 körül a wc-be ejtettem zöld színű intelligens, pattogó gyurmámat. Szakad és törik, ha beteszed hűtőbe. A szemek nem voltak benne. És még nyúlik is.
Kérem, amennyiben fennakadna valamelyik csövükben, vagy odamenne hozzátok, küldjétek vissza a címemre. A lakásunk a magasföldszint 4-ben található.
Nagyon várom, hogy visszajöjjön. Vagyis jó lenne, ha visszahoznátok nekem.

Áron (6 éves)
A szüleim neve, akik segítettek leírni pedig János és Csilla."

Az anyukája azt tervezte, hogy nem küldi el Áron levelét, helyette pár nap múltán postára adja saját címükre a csatornázási művek nevében az új gyurmát, amolyan vigasztaló ajándékként. Áron apukájával, Jánossal viszont nem egyeztették, mi legyen a levél sorsa, aki így nem tudván Csilla tervéről, postázta a levelet. Nagy meglepetésükre, két nap múlva üzenetet kaptak a Fővárosi Csatornázási Művektől, az ott dolgozókat ugyanis a jelek szerint megérintette Áron története. Ez állt a levélben:

„Kedves Áron!

Biztosan nagyon szerethetsz gyurmázni és nagyon szomorú vagy, hogy beejtetted a játékodat a lefolyóba. Valószínűleg ez a gyurma már messze jár a házatoktól a föld alatti csatornarendszerben és hamarosan megérkezik a szennyvíztisztító telepre. A csatornarendszerben, a sűrű szennyvízben megtalálni szinte lehetetlen. A tisztítótelepen, ahol először a darabos szennyeződéseket szűrik ki a szennyvízből, még lehetne rá esély, hogy megtaláljuk, de gondolj csak bele, addigra amire odaér, mennyi szennyezés érheti a játékodat. Még akkor is, ha alaposan lefertőtlenítenék a szüleid, sem lenne jó ötlet újra a kezedbe venni és játszani vele.
Tudod, nekünk minden szennyező anyagot, így a véletlenül vagy szándékosan beleejtett tárgyakat is el kell távolítanunk a szennyvízből, azért, hogy utána újra a Dunába, az élő vízbe visszaengedhessük a tisztított vizet. Ez nagyon fontos, mert majd biztosan tanuljátok az iskolában, hogy VÍZ nélkül nincs élet. Képzeld, ez olyan nagyon fontos dolog, hogy még világnapja is van a víznek március 22-én.
Arra gondoltunk, hogy e közelgő világnap alkalmából, és azért, mert nagyon szeretnéd visszakapni a gyurmádat, néhány munkatársammal összefogva közösen, megajándékozunk egy újjal.
Ha szeretnéd megnézni, hogy mi történik a lefolyón lehúzott dolgokkal, hogyan tisztítjuk meg a szennyvizet, akkor szívesen látunk szüleiddel a közelgő Víz Világnapja alkalmából, március 25-én, szombaton, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepen tartandó lakossági nyílt napunkon, ahol az ajándék gyurmát is odaadhatnánk. Ehhez kérd meg a szüleidet, hogy keressenek bennünket a 459-1697-es telefonszámon.

Várjuk jelentkezéseteket szeretettel:

Bátori Marianna
kommunikációs vezető
Fővárosi Csatornázási Művek Zrt."

Áron édesanyja boldog és meghatódott posztban tette közzé történetüket a facebookon, melyet azóta több hírportál is közzétett. A valóságos mesének sok tanulsága van. A leginkább megérintő tény talán, hogy a FCSM szánt rá időt, hogy válaszoljanak egy kisfiú levelére, mi több, olyasmit írtak le, mely okulásul szolgálhat a nagyvilágról épp szélesebb ismereteket szerző kisfiú számára. Amint azt Csilla leírta, megtapasztalták, hogy úgymond a „csövek másik végén” is emberek dolgoznak, mégpedig jó emberek. Gesztusuk kedves és nagyvonalú, általa Áron a neki szánt leckét egy érzelmileg sokkal telítettebb módon tanulja meg, mint ha anyukája titkos küldeményeként kapta volna meg az új gyurmát, vagy mint ha egyszerűen besétáltak volna a boltba és vesznek egy újat.
Az, hogy a kisfiú nem az utóbbi egyszerű, kézenfekvő és a mai gyerekek számára sajnos nagyon is megszokott megoldást választotta, vagy kérte, a jó nevelésről árulkodik. Ebben a mesében ugyanis nem a szerzés és a birtoklás képviselte a kis főszereplő számára az értéket, hanem az érzelmi kötődés. Áron azon kevesek sorát gazdagítja gondolkodásával, akik nem intézik el az ilyesmit azzal: „nem baj, ha tönkremegy, elvész, veszünk másikat”. Ő úgy döntött, a maga eszközeivel „megdolgozik” azért a gyurmáért.

Kedves epizód, mely az anyuka posztja alatt, a szülők hozzászólásaiban lezajlott párbeszédből derült ki: egy barátja felajánlotta Áronnak a saját gyurmáját, hogy ne legyen szomorú, ám a kisfiú ezt elutasította. „Akkor Zentének nem lesz, az nem jó” – felelte, de hozzátette, kis barátja nagyon rendes.

A ráadása a történetnek, hogy Áron nem csak az új gyurmát nyerte a történettel, hiszen a felkínált program sok lehetőséget ad majd a tanulásra, hogy az amúgy is tájékozott kisfiúból még okosabb lurkó váljon.

Azzal egyébként, hogy mi minden kerül a lefolyóba, wc-be, valószínűleg a csatornázási művek munkatársai regényeket tudnának megtölteni. Sokan nem figyelnek, másokat nem is érdekel feltétlenül a dolog, holott érdemes rá figyelmet fordítani, különösen többlakásos társasházakban.
A toalett kifejezetten megtévesztő lehet, mivel a nagy lyukon az erős vízsugár látszólag sok mindent levisz, ám a lehúzott dolog a csőrendszerben lentebb, egy kanyarban elakadhat. Az itt fennakadó dolgokból végül egész kis sziget növekszik, ami hetek-hónapok múlva akár az egész házat, háztömböt érintő duguláshoz, csőtöréshez is vezethet.

  • Az egyik leggyakoribb hiba ezzel kapcsolatban a kozmetikai és takarításra való nedves törlők bedobálása. Ezek ugyanis nem áznak szét a vízben, ha elakadnak, hamar nagy kupaccá gyűlhetnek.
  • A másik sűrűn előforduló hiba az olaj, zsír, nagy darabos ételmaradék kiöntése. A zsiradék lerakódik a csöveken, az ételmaradék pedig nem, vagy csak nagyon nehezen és sokára ázik szét.
  • A tampon-betét szabályt ismerjük, mégis gyakran elfeledkezünk róla, és ugyanígy tilos a vattapamacs, vagy korong wc-kagylóba dobása is.
  • A macskaalom „termését” sem ajánlatos lehúzni, mivel az alom anyaga komoly problémákat okozhat a csőrendszerben. A hajcsomók pedig mintha csak arra lennének kitalálva, hogy hálószerű akadályt képezzenek a lefolyóban.

Visszatérve Áronhoz és kis barátjához: kötődés, barátság, odafigyelés, empátia – olyan dolgokról szól ez a történet, melyek a legfontosabbak a világon, s melyeket a gyermekeinknek elsőként kellene megtanítanunk. Számukra okulásul szolgálhat ez a valódi kis mese, míg nekünk felnőtteknek – ahogy Áron anyukája is leírta – visszaad egy darabot az emberekbe vetett, néha kissé veszni látszó hitünkből.

Fotó: Max Pixel

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja