SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kényszergyógykezelésre utalták az unokáját megölni próbáló férfit

Családinet [cikkei] - 2015-02-20
Kóros elmeállapota miatt nem büntethető, ezért kényszergyógykezelését rendelte el csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék annak a 61 éves férfinek, aki tavaly ősszel Keszthelyen baltával és késsel akarta megölni 14 éves unokáját.
Kényszergyógykezelésre utalták az unokáját megölni próbáló férfit

Az emberölés kísérlete miatt bíróság elé állított férfi volt feleségével és közös unokájukkal élt egy házban. A 14 éves fiú a szobájában számítógépezett, amikor a nagyapja egy nejlonzacskóba csavart késsel és egy kisbaltával a kezében rövid szóváltás után rátámadt. 
    
A baltával többször fejbe vágta a fiút, a késsel is próbálta megszúrni, de az unokának sikerült a lakáson belül elrejtőznie, majd az utcára menekülve a szomszédoktól kért segítséget. Az orvos szakértő véleménye szerint a fiú nem szenvedett közvetlen életveszélyt okozó sérülést. 
    

A bíróság előtt a vádlott nem tett vallomást, de a nyomozati iratokból felolvasott korábbi nyilatkozataiból az derült ki, téveszmésen azt állította, hogy hipnotizálták. 


    
A nagymama vallomásában beszámolt arról, hogy volt férje néha zavartan viselkedett, 10-12 éve pedig őt is megtámadta. Zavarodottsága miatt korábban már gyógykezelték, évekkel ezelőtt hivatalosan is betegnek minősítették, de gyógyszereit nem szedte és orvoshoz sem járt.
    
Az orvosi szakvélemény megállapította, hogy a vádlott téves eszmékkel jellemzett hasadásos elmezavarban szenved, így követte el a bűncselekményt is. A Zalaegerszegi Törvényszék ezért az ügyészi indítvánnyal megegyezően - a büntethetőséget kizáró ok miatt - felmentette a vádlottat az emberölés bűntettének kísérlete alól, de elrendelte a kényszergyógykezelését. Az ügyész és a vádlott is tudomásul vette a döntést, így az ítélet jogerős.

Forrás: MTI
Fotó: Salvatore Vuono/FreeDigitalPhotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja