SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak miatt keres a rendőrség egy fiatalembert

Családinet [cikkei] - 2015-01-15
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint újabb gyermek ellen követett el szexuális erőszakot az a 20-25 év körüli fiatalember a főváros XIII. kerületében, akit december óta keresnek egy 10 éves gyerek molesztálása miatt - közölte csütörtök reggel honlapján a rendőrség.

A gyanúsítottról fotót és egy térfigyelő kamera videófelvételét is nyilvánosságra hoztak a már korábban közzétett grafika mellett.
    

Az ismeretlen férfi még december 19-én egy Frangepán utcai társasházban a liftnél megfenyegetett, majd molesztált egy 10 éves gyereket. Az elkövetőt azonban megzavarták, ezért akkor elmenekült a helyszínről.
    
A rendőrség szerint feltehetően ugyanez a férfi fajtalankodott hétfőn kora délután a Petneházy utca egyik társasházában is. A házba lépve az általa követett gyermekkorú lány száját befogta, megfenyegette, fajtalankodott vele, majd távozott.
    
A 20-25 év körüli férfi 165-170 centiméter magas, átlagos testalkatú. Szeme barna, rövid haja barna színű.
    
A férfi a legutóbb ismerté vált bűncselekmény elkövetésekor szürke-fekete színű, csíkos kapucnis felsőruházatot, kék színű, bő szabású nadrágot és sötét árnyalatú cipőt viselt - közölte a rendőrség.

A férfiról az alábbi grafika áll rendelkezésre:

Forrás: MTI
Fotó: cocoparisienne/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja