SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyanúsítottként hallgatták ki a Gyermekrák Alapítvány vezetőjét

Családinet [cikkei] - 2014-10-13
Gyanúsítottként hallgatták ki Balogh Istvánt, a Gyermekrák Alapítvány vezetőjét azért, mert magánügyei intézésére is használta az alapítvány betegszállító gépjárművét.

A rendőrség honlapján szombat délelőtt közzétett közleményben az áll: a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a hűtlen kezelés vétségének gyanúja miatt indított eljárásban október 8-án gyanúsítottként hallgatta ki B. István Lajost.
    
A tájékoztatás szerint a 70 éves budapesti férfi a rendelkezésre álló adatok szerint egy alapítvány kuratóriumának elnökeként a szervezet tulajdonában lévő betegszállító gépjárművet betegszállítástól eltérő célra vette igénybe. A gyanúsított huzamosabb ideje napi rendszerességgel munkába járásra, magánügyei intézésére is használta az autót, amellyel vagyoni hátrányt okozott az alapítványnak - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.
    
Az Index tavaly decemberben írt arról, hogy Balogh István, az alapítvány vezetője az adományokból vásárolt betegszállítót saját céljaira is használja. Balogh István akkor közölte: jogi lépéseket fontolgat a "méltatlan médiatámadások" miatt. Januári sajtótájékoztatóján, amelyen szinte a teljes magyar sajtó képviseltette magát, feltette a kérdést "hol hiányzik egyetlen fillér is az alapítvány céljaira befolyt pénzből?". Balogh István szerint december 17. óta egy olyan, az Index által elindított "lejárató kampány" folyik az alapítvány ellen, ami katasztrófával fenyeget, ugyanis elbizonytalanítja potenciális támogatóikat.
    

Balogh István azzal érvelt, hogy az autó azért közlekedett a lakása és az alapítvány irodája között, mert költségtakarékossági okokból a saját garázsában biztosított helyet a gépjárműnek. Egyébként csak akkor utazott azzal, ha hivatalos ügyintézés miatt szükség volt a jelenlétére, vagyis magáncélra nem használta - jelentette ki.


    
Az alapítvány ügyében Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő még tavaly december 20-án hanyag kezelés és csalás gyanúja miatt tett feljelentést.
    
A Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Magyar Nemzet január 17-i írása szerint hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Gyermekrák Alapítvány ügyében. 
    
Április 24-én Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Főügyészség törvénysértéseket állapított meg a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál, és felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány gépjárművét ne használják magáncélra.

Forrás: MTI
Fotó: cocoparisienne/pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja