SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy kis hidegkonyha III.

Családinet [cikkei] - 2004-07-20
Vendégváráshoz és grillezéshez is kitűnő, egyszerűen elkészíthető ételek - sajtból.
Egy kis hidegkonyha III.

 Sajtsaláta

3 fajta sajtot (20-20-20 dkg, ebből az egyik füstölt legyen) és egy kis fej hagymát lereszelünk. Hozzáadunk egy tubus majonézt, és egy kevés tejfölt, amíg összeáll. Pár órára hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek.

Ínyenc sajttekercs

8 db háromszögletű kolbászos sajtot 5 dkg vajjal, 1 kiskanál csípős pirosarany krémmel és egy gerezd fokhagymával összedolgozunk. 20 dkg juhtúrót 1 evőkanál tejföllel, 1 csomó metélőhagymával, 5 dkg apróra vágott gyulai kolbásszal keverünk össze. Alufóliára 8 szelet gépsonkát fektetünk, majd mögé 8 nagy, vékony szelet trappista sajtot. A sonkára a kolbászos sajtkrémet, a sajtra a juhtúrós keveréket simítjuk. Szorosan feltekerjük, így a sonkás rész a tekercs közepére kerül. Hűtőszekrényben dermesztjük, forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Ildi sajttekercse

Hozzávalók: 25 dkg edámi sajt (magyar!), 25 dkg Rama, snidling, 5-6 doboz Medve sajt, 1 evőkanál mustár, őrölt szerecsendió, 20 dkg gépsonka (vagy hasonló felvágott)

Vizet forralunk, beletesszük az edámi sajtot és 20-25 percig állni hagyjuk. Közben összekeverjük a Ramát, a kibontogatott sajtokat, a mustárt, az apróra vágott snidlinget, és egy pici szerecsendiót (utóbbi el is hagyható). A megpuhult edámiról a vizet leöntjük, majd kinyújtjuk, téglalap alakúra vágjuk a széleit késsel. Befedjük a sonkaszeletekkel, majd megkenjük a krémmel és szorosan összetekerjük. Hűtőszekrényben dermesztjük, forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Egy kis hidegkonyha I. és Egy kis hidegkonyha II. 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja