SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Idegen férfit lát a hároméves Petra otthon, már a szülők is félnek - mit mond a pszichológus?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-09
Mióta a lányuk arról számol be, hogy lát egy bácsit, aki a plafonról néz, azóta a kecskeméti házban több furcsa dolog is történt. Estéről reggelre máshová kerülnek a tárgyak a lakásban, magától nyílik ki a spájz ajtaja, és szokatlan hangokat is hallanak.
Idegen férfit lát a hároméves Petra otthon, már a szülők is félnek - mit mond a pszichológus?

/Kiemelt képünk illusztráció/

"Anya, látom a bácsit!"

Egy idegen férfit lát otthonában a hároméves Petra, aki sokszor mondja, hogy a bácsi a plafonról néz rá. 

A kecskeméti házban egyre ijesztőbb dolgok történtek, ráadásul a kislány már fél is. 

"Annyira valóságszerűek voltak az élményei, és megijedt, követte a szemével, ugyanarra a pontra mutatott, hogy ijesztő a bácsi. Én azt gondoltam, hogy kötelességünk ennek utánajárni és hinni a gyereknek" - mondta az édesanya a Tényeknek

A házban több furcsaság is történt az utóbbi időben, például többször meglibbent a függöny, amikor minden ablak be volt csukva. A házban elkezdtek mozogni a tárgyak is. Estéről reggelre átkerültek a hűtőmágnesek fentről lentre, fejjel lefelé. Kinyílt a spájz ajtaja magától. De más helyre kerültek a mécsesek is, sőt, a szekrény egyik polcára felkerült egy kis játék estéről reggelre. A polc két méter magasan van, tehát ezt biztosan nem a hároméves Petra rakta fel, hiszen nem éri fel, és fel sem tud mászni oda. 

A család abban bízik, hogy a szellem távozni fog és a ház le fog csendesedni.
 


 

A pszichológus tanácsai arra az esetre, ha a gyerekünk "szellemet lát"

Szalai Katalin klinikai szakpszichológus azt mondja, hogy sok hasonló esettel találkozott már. Mint mondja, általában 6 éves kor előtt számolnak be a gyerekek arról, hogy látnak valakit, akit a felnőttek nem. 

A szakemberek szerint ez nem hallucináció, vagyis nem kóros lelkiállapot. Fontos azonban az, hogy hogyan reagálunk arra, ha a gyerekünk azt mondja, szellemet lát. 

A szakértő szerint nagyon fontos, hogy ne mondjunk olyanokat a gyereknek, hogy amit ő lát, az nincs is, az nem valóságos, csak kitalálja. 

Fontos továbbá, hogy ha fél, vagy sír, megijed attól, amit lát, akkor nyugtassuk meg őt, és semmiképp se nevessük ki vagy bagatellizáljuk el a dolgot. Hallgassuk meg a beszámolóját, figyeljünk arra, amit mond. Ha nagyon szorong, akkor pedig érdemes szakemberhez is fordulni. 

Egyáltalán nem segít, ha mi magunk is pánikba esünk a gyerekünk előtt, ezért bármilyen furcsa dolgok is történnek, vagy ijesztő dolgokról is mesél a gyerekünk, próbáljuk meg megőrizni a nyugalmunkat!

Indexkép: Peter H képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja