SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

8 dolog, amit tudnia kell a kicsinek, mire óvodába megy

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-08-29
Bár minden gyerek másképp fejlődik, és az oviban sem elvárás, hogy már rögtön az első napon teljesen önálló legyen a kicsi, azért van néhány olyan dolog, amit 3 éves korra, mire elkezdődik az óvoda, illik tudni. A következőket érdemes megtanítani a gyermekünknek, még mielőtt ovis lesz.
8 dolog, amit tudnia kell a kicsinek, mire óvodába megy

Amit elvárhatunk egy hároméves gyermektől az óvodakezdésre


1. Köszönés

Amikor megérkezik valahová, vagy épp távozni készül, akkor tudjon köszönni. A szülők erre a legkönnyebben példamutatással taníthatják meg a gyereküket. 


2. Szobatisztaság

Az óvodák többségében ennek a kritériumnak meg kell felelni, 3 éves korra testileg és mentálisan is meg kell érnie a gyereknek a szobatisztaságra. Az persze még nem várható el egy leendő ovistól, hogy a wc-ben mindent egyedül intézzen, vagyis hogy kitörölje önállóan a fenekét, de nyugodtan taníthatjuk őt erre. 

Vekerdy Tamás szerint ha nem siettetnénk a szobatisztaságot, akkor az magától is bekövetkezne. 

Azt ajánlja, hogy

  • nyáron szaladgáljon sokat meztelenül a gyerek
  • ha éppen kakil vagy pisil, akkor hívjuk fel rá a figyelmét: "Anna most pisil"
  • ne siettessük, ne görcsöljünk rá, mert azt a gyerek is megérzi, és akár az ellenkezőjét is elérhetjük vele: hogy elkezdi visszatartani a székletét vagy a vizeletét
  • amíg kéri a pelenkát, addig adjuk rá, ne vegyük el tőle akkor sem, ha például kakilni csak abba szeretne
     

3. Kommunikáció

Bár magától értetődőnek tűnik, vannak olyan gyerekek, akiknél később indul be a beszéd, ezzel mindenképp foglalkozni kell. Hiszen egy óvodástól már elvárható, hogy akkora szókinccsel rendelkezzen, hogy az óvónéni felé tudja jelezni az igényeit, szükségleteit, de el tudja mondani a gondolatait és érzéseit is. Ahogy az is fontos, hogy a beszéde minél tisztább, érthetőbb legyen és tudjon válaszolni a neki feltett egyszerűbb kérdésekre. 


4. Evőeszköz használat

Ne az oviban lásson és használjon először evőeszközt! Otthon ismertessük meg a kanálon kívül a villával és a tompa élű kiskéssel is, hiszen az óvodában már ezeket az evőeszközöket is használják a gyerekek. Ha valaki hosszú ideig használ cumisüveget, az később szájüregi és fogászati problémákhoz vezethet, sőt, még a beszédre is hatással van, logopédusra lehet szükség idővel. 


5. Nem cumizik

Dr. Jókay Kinga, az RMC gyerekorvosa szerint egy bizonyos életkor után már a cumira sincs szükség: 

”Az első évben, 0-12 hónapos korig abszolút szüksége van a csecsemőnek arra, hogy szopjon, nem csak folyadék- vagy kalóriahiány miatt. Van, aki cumit ad, van olyan baba, aki az ujját vagy az öklét szopja, de olyan is akad, aki az anyamellen szeret a legjobban cumizni. Nincs ezzel semmi baj. A hangsúly azon van, hogy meddig tart mindez. Mert ami egy 9 hónaposnál még egészséges és szükséges, az egy 3 évesnél már nem. Később ugyanis számtalan baj lehet abból, ha nem tud időben leszokni a gyermek.”


6. Önállóan eszik, iszik

Az evőeszköz használata mellett nagyon fontos, hogy megkóstolja az ételeket, még ha nem is ismeri mindegyiket. Ahogy az is, hogy önállóan tudjon enni. De ugyanez igaz az ivásra is: nem az óvoda dolga megtanítani a gyereket arra, hogy kell pohárból inni. Ezt a gyereknek már tudnia kell, mire óvodás lesz. 


7. Öltözködés

A védőnő szerint öltözködéssel kapcsolatban az alábbi dolgok várhatók el az egyes életkorokban:

  • 1-1,5 éves korban: néhány ruhadarabot egyedül is le tud már venni, például a sapkáját, zokniját, kesztyűjét.
  • 1,5-2 éves korban: általában már teljesen egyedül le tud vetkőzni
  • 2,5 éves korban: önállóan fel tudja venni a nadrágját
  • 3 éves korban: már a pólóját, pulcsiját és a zokniját is egyedül veszi fel
  • 3-4 éves korban: egy kis segítséget igényel még, de szinte önállóan vetkőzik le és öltözik fel
  • 4-5 éves korban: teljesen önállóan öltözködik, a cipőjét is be tudja kötni

Ne feledkezzünk meg a lábbeliről sem: egy ovisnak már fel és le kell tudnia venni a cipőjét.


8. Orrfújás

Nem alapkövetelmény, de jó, ha 3 éves korára önállóan ki tudja fújni az orrát. Játékos gyakorlatokkal taníthatjuk őt erre, például úgy, hogy egy pingponglabdát kell elfújnia az asztalon az orrával. 

Indexkép: congerdesign képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja