Sír a szomszéd gyereke, miért nem nevelik már meg a szülei?

Számtalan helyen olvasom mostanában az interneten, hogy emberek arról panaszkodnak, mennyire idegesítő a szomszéd gyerek, amiért folyamatosan sír, miért nem nevelik már meg a szülei?

Ezeket a posztokat olvasva eléggé megdöbbentem. Azt ugyan teljesen meg lehet érteni, hogy az emberek a munkából hazaérve pihenni szeretnének, egy üvöltő gyerek szomszédságában pedig ez nem könnyű, viszont a posztok stílusa volt az, ami valóban megdöbbentett.
 

A posztolók egy cseppnyi empátiát sem mutattak a gyerekek vagy akár a szülők felé. Nem érdekli őket, hogyan, csak hallgattassák el a kölyküket.

Vajon milyenek lehetnek ezek az emberek a való életben, az internet világán kívül, és meddig képesek elmenni annak érdekében, hogy "elhallgattassák" a gyereket? Ezt sajnos a saját bőrömön kellett megtapasztalnom.

"Rendőrség!" felkiáltásra ébredni éjjel fél 2-kor...

Az év egyik legmelegebb napján történt, amikor a párom családjánál töltöttük a hétvégét. Kis falu, kertes házakkal és nagy kertekkel, így nem igazán hallatszik át, mit csinálnak a szomszédok.

A lányunk 2 és fél éves, éppen a dackorszak kellős közepén jár, és ahogy mindenkit, őt is megviselte a közel 40 fokos forróság. Éjszaka nagyon fülledt meleg volt a szobánkban, így a lányom éjfél körül sírva ébredt fel, én pedig kinyitottam az ablakokat, hogy kicsit lehűljön a szoba, és áramoljon be egy kis friss levegő.

A párom már ekkor figyelmeztetett arra, hogy ez talán rossz ötlet, mert a szomszédok kihívhatják ránk a rendőröket. Ezen a felvetésen naivan nagyon jót nevettem, hiszen mégis kinek juthatna eszébe rendőrt hívni egy síró gyerekre, és miért gondolná ezt bárki célravezető megoldásnak? Mit tudna tenni egy rendőr egy síró kisgyerekkel?

Figyelmen kívül hagytam hát a figyelmeztetést, és közösen próbáltuk megnyugtatni a síró kislányt. A szobában továbbra sem hűlt le a levegő, ezért kivittük az udvarra, mivel ott hűvösebb volt, és körülbelül 10 perc múlva meg is nyugodott.

A gyermeksírás összesen körülbelül 20 percig tarthatott, fél egykor már ismét békésen aludt a kislányunk az ágyban. Nem lehetett túlságosan hangos sem, hiszen a párom szomszéd szobában alvó szülei nem ébredtek fel rá. Fél 1 körül úgy gondoltuk, hogy vége az éjszakai megpróbáltatásainknak, mi is lefeküdtünk aludni. Tévedtünk.
 

Hajnali fél 2-kor a "Rendőrség!" kiáltásra ébredtem.

Úgy gondoltam, biztosan csak álmodtam, mikor azonban megláttam az ablakunkon bevilágító zseblámpa fényét, felkeltettem a páromat is. Pillanatokon belül két rendőr nyitott be a szobánkba, akik közölték, hogy bejelentés érkezett hozzájuk egy kisgyerekről, akit feltehetően bántalmaznak, mert visítozik és segítségért kiabál.

Itt kisebb sokkot kaptam, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy valaki képes lenne ilyen aljas dolgot kitalálni. A két rendőr eközben zavarodottan nézte a békésen alvó kislányunkat, akinek a "bántalmazás" áldozatának kellett volna lennie. Röviden elmondtam nekik, mi történt, ők pedig elnézést kértek a zavarásért, mivel megkönnyebbülve látták, hogy feleslegesen jöttek ki.

Miközben felvették az adatainkat, megrökönyödve kérdeztem tőlük: komolyan vannak olyanok, akik képesek egy síró kisgyerekre rendőrt hívni? Elmondták, hogy ez számukra is nagyon bosszantó, mivel a kis falunak nincs rendőrkapitánysága, ezért őket a legközelebbi nagyvárosból hívták, és úgy siettek, ahogy csak tudtak. 

Természetesen örültek, hogy téves riasztás volt, és egyetlen gyereknek sem esett baja, az ilyen hívások viszont elveszik az időt azoktól az esetektől, ahol tényleg segíteni kellene.

Rendőrt hívó szomszédok: aggodalom vagy bosszú?

Természetesen mondhatnánk azt is, hogy a kedves szomszéd csak aggódott a gyermekért, azonban egyértelmű, hogy nem ez történt, hiszen a kislány soha nem kiabált segítségért, valamint azt is hallhatta, ahogyan próbáltuk vigasztalni. Ha a célja a gyereksírás megszüntetése lett volna, akkor nem a legjobb eszközt választotta, hiszen így is szerencsénk volt, hogy a kislány nem ébredt fel a rendőrök érkezésére, attól ugyanis valószínűleg megijedt volna, és folytatódott volna a sírás.

Úgy gondolom, a bosszú volt az egyetlen cél. Valószínűleg úgy gondolta, előállítanak minket a rendőrök gyermekbántalmazásért, de ha nem, akkor is okozott nekünk egy kis kellemetlenséget. Mindezt azért, mert egy szombat éjszaka 20 percig nem tudott aludni.

A társadalmunk nem tolerálja a gyerekeket

Ez az eset tökéletesen demonstrálta számomra, milyen sok rosszindulat, és mennyire kevés empátia van ma a magyar emberekben.
 

Folyamatosan arra biztatnak minket, hogy vállaljunk gyereket, ha lehet, minél többet, a társadalom viszont úgy látszik, a gyerekeket nem igazán képes elfogadni.

Ezzel mindenhol találkozhatunk: ügyintézésnél, plázákban, boltokban, ahol ítélkező tekinteteket és megjegyzéseket kapunk, ha a két évesünk sírni merészel; a munkahelyünkön, ahol nem tolerálják, ha táppénzre kell mennünk a gyerekkel; álláskeresésnél, ahol ha gyerekeid vannak, nem alkalmaznak; most viszont már az otthonainkban sem tolerálnak minket.

A dackorszak rengeteg hisztivel és sírással jár, csakúgy mint a csecsemőkor.

Nem tudjuk kikapcsolni a gyerekeket, vagy lejjebb venni rajtuk a hangerőt. Nem azért, mert "nem neveljük meg" őket, hanem azért, mert gyerekek, és a gyerekkor bizony ezzel jár.

Hogyan vállalhatnánk azonban úgy gyereket, hogy a saját otthonunkban is rendőrt hívnak ránk a gyereksírás miatt? Ha már falun, kertes házban sem szabad sírnia a gyereknek, mi történik a nagyvárosokban, a panelházak vékony falai közt?

Maradj ember!

Érthető, hogy egy hosszú munkanap után mindenki pihenni szeretne, nem pedig a szomszéd kisgyermek sírását hallgatni, viszont jó lenne, ha megpróbálnánk ebben a helyzetben is emberek maradni. Ha tényleg nagyon zavar, esetleg kérdezd meg, mi baja a picinek, és tudsz-e segíteni, vagy csak próbáld meg beleképzelni magad a hasfájós újszülött, a fogzó kisbaba vagy a dackorszakos totyogó helyébe, esetleg a szülőkébe, akik 3 hete nem aludtak, és kétségbeesetten próbálják megvigasztalni a gyereket.

Mindenki számára nehezek a mindennapok, ez viszont nem azt jelenti, hogy félre kell dobnunk az emberségünket és az empátiánkat. Akármennyire mérges is vagy, kérlek, egy dolgot fogadj meg: ne hívj rendőrt egy síró két évesre! A rendőr nem fogja őt bilincsben elvezetni, sem börtönbe csukni, az viszont lehetséges, hogy jól ráijeszt, és megnyersz magadnak plusz néhány óra gyereksírást, nem beszélve azokról a vészhelyzetekről, amiktől elveszed a rendőrök idejét.

Indexkép: Depositphotos.com