SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mégsem mindenható csodafegyver a gyereknevelésben a közös családi vacsora?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-05-08
Ha téged is furdal a lelkiismeret, amiért a család a lehető legritkábban vacsorázik együtt, és úgy érzed, valami pótolhatatlantól fosztod meg ezáltal a gyerekeidet, megnyugodhatsz: a kutatók szerint nem a vacsora, hanem az együtt töltött idő a fontos - nem kötelező éppen enni közben.

Időről-időre napvilágot látnak olyan - főleg amerikai - kutatások, amelyek arról szólnak, milyen kevés család vacsorázik együtt manapság, pedig ez mennyire fontos volna a gyerekek és a tizenévesek megfelelő lelki fejlődése szempontjából.

Ez igaz is: a közös vacsora közben lezajló jóízű beszélgetések valóban csökkentik a feszültséget, segítenek feldolgozni a napközben felgyülemlett stresszt és mélyítik a családtagok egymáshoz fűződő kapcsolatát.
 

A dologgal azonban két probléma van.

Az egyik, hogy - főleg kisgyerekes családokban - az étkezés a legritkább esetben szól a beszélgetésről. Ahol minimum két-három 6 éven aluli ül az asztalnál, ott nehéz két egybefüggő mondatot váltani a "Ne disznólkodj", "Kanállal egyél", "Anya, a Peti rugdos - Igen, mert ő meg nyúlkál", "Nekem ez nem ízlik, mást kérek" és hasonló megnyilvánulások nélkül.
A legtöbb család azonban idáig sem jut el. Egy késő estig dolgozó apa, és egy szintén sokáig dolgozó, vagy egy dackorszakossal és egy csecsemővel egész nap otthon lévő anya mellett logisztikailag is gyakorlatilag kivitelezhetetlen, hogy a család ésszerű időben összegyűljön együtt, és boldog, békés hangulatban, vidáman csevegve egye a friss alapanyagokból összeállított, egészséges vacsorát.

A Minnesotai Egyetem kutatói azonban úgy találták, a kérdés ennél jóval összetettebb. Igaz ugyanis, hogy az együtt vacsorázó családok körében sokkal ritkább az elhízás, az így felnőtt gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, jobb a magaviseletük és a családban ritkább a bántalmazás, ez azonban nem önmagában a vacsorának köszönhető. Inkább arról van szó, hogy a rendezett, jó anyagi körülmények között élő, gyermekeiket gondosan nevelő családok gyakrabban étkeznek együtt. A vacsora azonban bármi más, minőségi együtt töltött idővel kiváltható.

A kutatók egy 18 ezer gyermek részvételével lezajlott vizsgálatot vettek alapul. A családokat éveken keresztül figyelték. A számtalan szempontot figyelembe vevő vizsgálat során úgy találták, hogy korábban sok esetben összekeverték az okokat és a következményeket a gyerekek fejlődése során.
Ilyen például a szoptatás: az anyatejnek tulajdonított számtalan előny nem önmagában a szoptatásnak köszönhető, hanem annak, hogy Amerikában a jól képzett, tudatos anyák nagyobb arányban táplálják ily módon a gyermekeiket.

A családi vacsora során a vizsgálatok szerint egyébként is átlagosan 10 perc telik el valódi beszélgetéssel, a többi inkább a gyakorlati kérésekről (Add ide a sót!) és a gyerekek fegyelmezéséből áll. Ezt a tíz percet pedig nyugodtan átcsoportosíthatjuk máshová, ha a családnak úgy kényelmesebb.


Családi reggeli

Ha a családtagok este szanaszét is szaladnak, ha a szülők sokáig dolgoznak, a gyerekek pedig különórákon vannak estig, a reggel sok családban telik közösen. Ha ilyenkor szánunk rá egy kis időt, hogy ne futtában kapjunk be valamit, hanem a szépen megterített asztal mellett fogyasszuk el a reggelinket, akkor a nap is jobb hangulatban kezdődhet.


Skype

Elsőre talán szürreálisnak hangzik, de praktikus megoldás lehet, ha az egész napot távol töltő szülő lehetőségeihez mérten szakít egy kis időt arra, hogy Skype-on vagy egyéb, videós telefonbeszélgetést lehetővé tevő csatornán kommunikál a gyerekeivel. Ha látják is egymást, sokkal jobb az élmény, mintha csupán telefonon beszélnének.


Társasjáték

Sok család szeret együtt játszani. Nem kell órákig: már az óvodások is szívesen játszanak olyan egyszerűbb kártyajátékokat, mint az Uno vagy a Fekete Péter, de játszhatunk velük memória kártyát, vagy Ki nevet a végén-t is; csak ez utóbbi esetben próbáljuk meg úgy alakítani a szabályokat, hogy a legkisebbek se kapjanak hisztériás rohamot tőle (tehát a kiütéses verziót inkább a nagyobbakkal vezessük be).


Autós utazás

A mindennapos utazások az autóban az iskolába és a különórákra nagyszerű alkalmat teremthetnek a közös beszélgetésre.

A lényeg tehát az, hogy beszélgessünk sokat - akár vacsora közben, akár máskor.

Indexkép: flickrrubbermaid

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja