Ma már belátom, sajnos a kreativitás egyetlen cseppje sem lakozott édesapámban, csupán kitartással, szeretettel próbálta megvalósítani elképzeléseit, amelyhez nem sok kézügyessége volt; ám – mint a legtöbb olyan ember, aki alkotni szeretne, de belátja saját korlátait – megmaradt a „biztosan kivitelezhető” dolgok létrehozásánál. Ám, ha mást nem is, de bennünket, a gyermekeit fantáziadús, a világra rácsodálkozó emberekké nevelt. Jól belegondolva, ez sem kis teljesítmény!

Ha valakit megkérünk, nevezzen meg kreatív embereket, nagy valószínűséggel elhangzik Albert Einstein tudós, fizikus neve, aki szinte a zseniális ember szimbólumává vált. Gondolhatunk Leonardo da Vinci itáliai polihisztorra, a „tipikus” reneszánsz emberre, vagy megnevezhetjük Szophoklész újító görög drámaírót éppúgy, mint Dobos József cukrászmestert, esetleg Rubik Ernő építész-feltalálót: a merészebbeknek talán eszébe jut a tüzet feltaláló ősember is! Ők mindannyian létrehoztak valami újat, mindannyiukban volt egy közös alkotórész! És ez a kíváncsiság, a kutató motiváció az, ami nélkül nem lehet valaki kreatív, nem lehet innovatív!

Pedagógusként hinnünk kell abban, hogy minden gyermekben ott lakozik egy kicsi feltaláló; hiszen minden gyermekben ott a kíváncsiság csírája!

A kreativitás (más néven a fantázia), a kognitív képességek közül a megoldáskereső gondolkodásmód képessége, amely – természetéből fakadó módon – nem korlátozódik az élet egyetlen területére!  Olyan problémamegoldási módszer, vagy gondolkodásmód, melynek során az előttünk álló feladatot nem rutinszerűen (csupán a korábbi ismereteinket és élményeinket felhasználva), hanem új válaszokat, új utakat, keresve oldjuk meg, de a viselkedésben és a magatartásban is megjelenik.

Vannak olyan ismeretek, amelyek elsajátítása egyszerű kódolást, rögzítést igényel, kreativitást nem (általában az iskolában elsajátítandó ismeretanyagban találkozhatunk velük). Az óvodában nagy szerencsénkre azonban lehetőségünk van a tevékenységek fantáziadús, ötletteli,- és újszerű látásmóddal való megközelítésére; feldolgozására. A két agyfélteke közül a jobb felelős a szubjektív meglátásokért, az „felel” a rajzolásért, festésért, művészeti alkotásokért, humorérzékért. Míg a jobb a kreatív, a játékos és fantáziadús, addig a bal a következetes, az objektív, a mérlegelő, a racionális. Mindezzel azért jó tisztában lennünk, mert a kreativitás a két agyfélteke összekapcsolásával fejleszthető leghatékonyabban. A kúszás és a mászás meg-felelő idejű és minőségű gyakorlása során a váltott kéz-, és lábhasználat miatt intenzív kapcsolati rendszer kezd kialakulni az agy két féltekéje között. 

A kreativitás fejlesztésének első lépése, de tulajdonképpen alfája és omegája a mozgásfejlesztés. A mozgás az első „nyelv” amit a gyermek megtanul – hangsúlyozza egyetemi tanárom, Pappné Gazdag Zsuzsa. Gyermekkorban mindennek a középpontjában a mozgás áll: minden képesség mozgásba ágyazott módon fejlődik (a kognitív,- a kommunikációs,- és a szocializációs képességek is!): ebből következik, hogy a mozgásfejlesztés eredményeképp az egész személyiség harmonikusan fejlődik, beleértve a kreativitást, fantáziát. Tudatos mozgásfejlesztés nélkül a kreativitás fejlesztése elképzelhetetlen!

A gyermekek kreatív világszemléletének,- kreatív problémamegoldásának megalapozását egészen fiatal korban kell kezdenünk. Ennek érdekében ösztönözzük a kicsiket az újításra, az alkotásra; legyen szó játékról, vizuális technikákkal történő önmegvalósításról, vagy akár anyanyelvi,- esetleg mozgásformákban megnyilvánuló újításokról.

Felmerül persze a kérdés, hogyan, miképpen lesz hatékony ez az ösztönző erő? A bátorítás szinte egyet jelent azzal, hogy hagyjuk a gyermeket kíváncsinak lenni! Hagyjuk kutakodni, kérdéseket feltenni és segítsük abban, hogy a feltett kérdésekre megkaphassa, megtudhassa a válaszokat olyan módon, hogy kész válaszok biztosítása helyett ő maga jöjjön rá a megoldásra!

Bátorítsuk, erősítsük a gyermek önbizalmát - persze kerüljük a túlzásokat, nehogy önhitté, - elbizakodottá váljon! - ám az egészséges és reális önbizalom formálása fontos; megalapozza, hogy a gyermek bízzon a képességeiben és merjen! Merjen másképp gondolkodni, merjen más lenni, merjen szokatlan megoldást találni!

Akkor is, ha furcsa, akkor is, ha szokatlan (néha talán bizarr), akkor is, ha felrúgni látszik a logika szabályait, a józan ésszel ellenkezik; akkor is, ha a többiek furcsán néznek, avagy bolondosnak tartanak; akkor is merjen! Gondoljunk csak az „őrült feltaláló” kifejezésre. Ha megpróbálunk elképzelni egy feltalálót, valószínűleg egy habókos, kissé szokatlan fazont látunk, aki talán kapkodós, esetleg szertelen; a ruhája,- külseje némileg rendezetlen, a frizurája nem különben, hiszen minden figyelmét leköti a találmánya, nem törődhet olyan földi hívságokkal, mint a rendezett öltözet!

A kreatív szellemiség alakításának boszorkánykonyhájában szükséges „hozzávaló” még a bátorság, némi nemtörődömség, vagy szabad szellem, hit és bizalom abban, hogy egyszer sikerülni fog. A kitartásra, türelemre nevelés is kulcsfontosságú! Mert lehet, hogy nem azonnal sikerül. Talán a megoldás nem pottyan az ölünkbe üstöllést, nagyobb energiabefektetést, jobb kimunkálást,- vagy másfajta megközelítést igényel!

A játékok, mesék, báb,- és dramatikus játékok mellett a festés, rajzolás, agyagozás, gyurmázás, tárgyalakítás: mind-mind lehetőséget biztosítanak a környező világ megismerésére, az önkifejezésére, a tapasztalatok és belső feszültségek feldolgozására. Kezdetben a gyermekek még csak ismerkednek az eszközökkel: élvezik, hogy nyomot hagyhatnak vele. A különféle eszközök (ceruza, zsírkréta, ecset, olló, ragasztó…) használata során fokozatosan megismerik azok tulajdonságait, a sokféle anyag (papír, textil, agyag…) megmunkálásának lehetőségeit.  A kisebbeket a mozdulat, a mozgás öröme motiválja alkotásra, ám a firkálás még nem az ábrázolás eszköze. Az óvodáskorúak már az ábrázolás és az én-kifejezés szándékával hozzák létre műveiket. Ebben nyújtunk aktív segítséget a gyermekeknek óvodapedagógusként.

Hogyan segíthetjük a gyermekeket ebben a fejlődésben? Az alapokat – ne felejtsük el! – mi, pedagógusok rakjuk le: azzal, hogy megtanítjuk a gyermekeket az eszközök, tárgyak használatának szabályaira,- fortélyaira, az önkifejezés módjaira, vagyis minél több alkotó technikára! Persze, jó alapanyagok, jó eszközök kellenek, ez nagyon fontos! Hiszen életlen, használhatatlan ollóval a vágás is kudarcra van ítélve, a jó minőségű liszt hiányában pedig a gondosan elkészített sütemény is ehetetlen lesz! A jó eszköz, a megfelelő alapanyag talán már fél siker! Emellett a szabad szín,- forma,- és eszközhasználat támogatása és ösztönzése – alkotó tevékenységekben – segíti a fantázia kiteljesedését, merész ötletek megvalósítására ösztönzi a gyermeket. A kicsik nem törekednek arra, hogy szép, hiteles rajzokat készítsenek, ők még a rajzolás tevékenységét élvezik. Egy-egy eszköz, vagy egy anyag újszerű módon történő fel-használása, vagy egyedi elképzelések megvalósítására törekvés az, amit pedagógusként pártolnunk kell. A valósághű alkotások létrehozása,- és a pedagógusok (vagy más felnőttek) elképzeléseinek „leutánzása”, a megfelelni törekvést jelzi, ám a kreativitást nem serkenti.

Az eszközök, anyagok biztosítása mellett hagyjunk megfelelő időt, teret és lehetőséget az al-kotáshoz, az elképzelések megvalósításához és kiteljesítéséhez! Mivel kreatív embert csak sza-bad, kreatív, elfogadó látásmóddal rendelkező ember nevelhet, ezért bennünk, pedagógusok-ban is kell, hogy legyen igény a változtatásra, a másság,- a változás,- az újítás elfogadására!

A gyermeki kreativitás ösztönzésére a mindennapokban bátorítsuk a különféle anyagok felhasználását! A szokványos papír és textil helyett használhatunk papírtányért,- vagy papírpoharat, sajtos dobozt, textilt, dekorgumit, szalagokat, pamutot, parafadugót; de műanyag kupakokból, tejfölös pohár műanyag lezáró kupakjából csakúgy alkothatunk, mint „kinder-kapszulákból”, vagy virágokból, préselt növényi részekből,- termésekből, magokból, tojástartóból is készíthetünk maradandót! A festés technikájához használhatunk szokatlan eszközöket (például salátacentrifugát, buborékfújót, hengereket, vagy buborékfóliát, de fogkefével – spricceléssel, vagy szívószállal – fújással, préseléssel is eloszlathatjuk a temperát, akvarellt).

A rendhagyó alapanyagokon történő alkotás is fejleszti a fantáziát: bátran fessünk fakéregre, kavicsra, elhagyott csigaházra, vagy kivasalt, száraz falevélre, felfújt lufira!

Mi, pedagógusok nagyon szeretjük a látványos „szép”, vagy szabályos, „felismerhető” képeket, formákat, festményeket; a faliújságjaink arról tanúskodnak, hogy a gyermekek egymáshoz nagyon hasonló képeket készítenek. Ha csak a technikát mutatjuk be, vagy bátorítjuk a különféle ötletek megvalósítását az egyediség elterjed. A fantáziadús alkotások létrehozásakor bátran keverjük a technikákat! Az is lehet, hogy az elkészítés ideje így hosszabb lesz: valószínűleg egy délelőtt helyett napokon át készítik el a gyermekek az egyéni munkájukat. Hagyjunk időt az elkészítésre! Ne sürgessük a gyerekeket, akik így vissza-visszatérhetnek az előző nap megkezdettekhez, újabb ötlettel egészíthetik ki azt.

Hagyjunk lehetőséget arra is, hogy több gyermek együtt készíthessen egy nagyobb képet,- mozaikot,- montázst, alkotást, amit aztán jól látható helyre teszünk, hogy mindenki megcsodálhassa – így a kisebbeknek, a kevésbé ügyes gyermekeknek sem kell összehasonlítani, összemérnie magát társai képességeivel és ötleteket kaphatnak ügyesebb,- kreatívabb társaiktól.

Ne féljünk a kisebb tárgyak alakításától esetleg olyan anyagból, amelyek nem maradandók, avagy szokatlannak bizonyulnak: nyáron homokból,- sárból termések,- növényi részek, kavicsok kiegészítésével; de készíthetünk ehető kisplasztikai alkotásokat gyümölcsből,- zöldségből, kekszből, vagy gabonagolyóból. Fűzhetünk láncot és ékszereket termésekből, vagy gabonakarikákból, szívószál-darabkákból csakúgy, mint pillecukorból. Télen hóból és jégből készülhetnek szobrok,- képek – ebben az esetben figyelhetjük a változásokat, amelyeket az esetleges felmelegedés idéz elő alkotásainkban.

Az elkészült alkotásokat örökítsük meg fényképeken, ez később segít visszaemlékezésben. Érdekes, hogy a gyermekek általában a készítés körülményeire, egyéb részletekre emlékeznek leginkább: ez a közösségformálás remek eszköze is egyben!

Ha kreativitásra gondolunk, gyakran csupán a „látható” produktummal járó tevékenységeket soroljuk ide: a képző,- és iparművészet ágait. Valójában a kreativitás olyan területeken is jelentkezik, mint a játék, a mesék világa, a kommunikáció (gondoljunk csak az anyanyelvi játékokra és fejtörőkre, találós kérdésekre), de az építészeti,- és technikai vívmányok sem képzelhetőek el a kreatív látásmód, - szemlélet nélkül; emellett fantáziát igényel az ételkészítés éppúgy, mint egy izgalmas könyv megírása és ne feledkezzünk meg a humorról – mint nyelvi leleményről! Utóbbi a kreatív énünk terméke, játékos jobb agyféltekénk produktuma; maga a humorérzék pedig a tudomány jelenlegi állása szerint antropomorf tulajdonság.

A gyermekeknek – mint véleményem szerint mindenkinek ezen a planétán! – szüksége és igénye van a mesére, a mesék által teremtett misztikus világra, a meséléssel járó különleges, semmihez sem hasonlítható légkörre! A mesék fontos ősi tartalmakat hordoznak, kitágítják a hallgatóság számára a valóságot. Szereplőikkel a gyermekek könnyen azonosulhatnak, viselkedési mintát nyújtanak; erkölcsi,- és szociális érzékenységük fejlődését segítik, a hallottak a feszültségoldás eszközéül szolgálnak számukra, emellett segíti a belső konfliktusok megoldását, valamint a világ megismerésének sajátos módját biztosítják. A mesének jelentős szerepe van a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesék hallgatása közben a gyermek maga teremti meg azt a világot, melyben a történet játszódik. A mesemondó a saját személyiségének, lényének „velejét”, esszenciáját mondja el, az összes élettapasztalatát adja át mesemondás közben. Szinte láthatatlan fonál alakul ki a mesemondó (pedagógus) és a hallgatósága (gyerekek) között: azt látják, hallják, amit a mesemondó. A mesemondó (a pedagógus, a szülő) hallgatóságának már-már perceptuális élmény biztosít. Elegendő ránézni a mesét hallgató gyermek arcára, és az autodidakta pszichológusok is láthatják varázslatos hatását! Ne sajnáljuk mi felnőttek – se pedagógusként, se szülőként! – az időnket mesélésre; gyermekeink mindennapi „betevő” lelki táplálékának egy részét így biztosíthatjuk! Emellett ösztönözzük a gyermekeket mesék, történetek kitalálására; biztosítsunk lehetőséget arra, hogy ne csak elmondják, hanem el is játszhassák azokat: bábbal,- vagy maskarába bújva: a gyermek azonosul a szereppel, éli,- újraéli belső feszültségeit, feldolgozza az őt körülvevő valóságot! Alkothatunk együtt közös mesét is: az elkezdett – a gyermekek általi közös befejezést igénylő történetek fonalát velük együtt szőjük kerek egésszé.

Az anyanyelvi és dramatikus játékok játékba ágyazott módon segítik a gyermekeket egy képzeletbeli világ felépítésében, amely világban szereplőként tevékenykedhetnek, cselekedhetnek, ám valós problémákkal találkoznak, s ebből valós tudásra és tapasztalatra tesznek szert, valós érzelmeket élhetnek át; kialakíthatják saját gondolkodásmódjukat, értékrendszerüket és megtapasztalják, hogy sokféle megoldás létezhet egy adott helyzetre. Játsszunk „mire jó?” játékot, melyben ötleteket gyűjtünk a kicsikkel, hogy mi mindenre használható, mire is jó egy bizonyos tárgy az alapfunkcióján kívül! Próbáljuk ki a „lakatlan sziget”– játékot, amelynek során eljátszunk a gondolattal, hogy hajótörés esetén hogyan, mivel tudnánk helyettesíteni egy eszközt egy másikkal (pl. lezárt bőrönd kinyitása, ha nincs meg a lakat kulcsa…). Játsszunk pantomimeset: a hangok nélkül, mozdulatokkal, csak non-verbális eszközök használatával kikerekített történetek létrehozása nagy-nagy fantáziát, beleélő képességet kíván kicsiktől és nagyobbaktól egyaránt! (A drámajáték-gyűjtemények sok-sok megtermékenyítő ötlettel ajándékoznak meg bennünket – ne féljünk kipróbálásuktól!)

A kreativitás megalapozásában, a kreatív hajlamok kiteljesítésében hangsúlyozott a felnőttek: a szülők, pedagógusok: felelőssége. A fenti tevékenységek közül bármelyiket választjuk is a fantázia ösztönzésére, fejlesztésére, soha ne várjunk sablonos, sematikus választ,- avagy megoldást egy-egy kérdésfelvetéskor, feladatadásban, játék során! Engedjük el az előre gyártott „szabásmintát”, ami hozzásegítheti a gyermeket az elvárt megoldáshoz! Tulajdonképpen csak akkor nevelünk,- formálunk bátor, kreatív, újító elméket (akik mernek), ha mi magunk is merünk!

Mert mitől is váltak újítóvá a cikk elején megnevezett eleink? Talán attól, hogy nem veszett ki belőlük a kíváncsiság; élt bennük a kedv és az akarat a megvalósításhoz! Mertek nagyot álmodni, mertek nagyot gondolni, tévedni, és elkezdeni újra meg újra, akár egy megszállott keljfeljancsi. Akkor is, mikor mindenki más habókosnak, különcnek, vagy talán őrültnek gondolta őket! Akkor is, amikor mindenki más feladta volna a gátak és akadályozó tényezők hatására, ők véghezvitték elképzeléseiket szívós kitartással!

És talán kell még valami, ami nélkül az egész lehetetlen; fáradozásunk hiábavaló! És ez a valami, ez a plusz az ösztönzés és a lehetőség biztosítása mellett talán a véletlen! Persze a fatalisták most felhúzzák a szemöldöküket: véletlenek nincsenek! A kétkedők kedvéért újrafogalmazom: a plusz – egy helyzetben rejlő lehetőség felismerése egy megfelelő pillanatban. Az AHA! A tényleg! A nahát pillanata! Hogy felfedezzük a lehetőséget, hogy ráismerjünk akkor, amikor mindenki más elmegy mellette! Ezért lényeges feladatunk a nyitott elmék formálása!

Amennyiben mi, felnőttek nem kötjük meg a kicsik fantáziáját, gondolkodásuknak nem szabunk folyton gátat, és nem zaklatjuk olyan hiábavaló kérdésekkel, mint „Miért kellene félni egy kalaptól?” (*Saint-Exupery: A kis herceg) talán az a kis csíra, a hajlam, a kezdemény kifejlődik és az emberpalánta valójában kreatív lesz! Tartsuk szem előtt: a felelősség a mi ke-zünkben van! A nyitott elmék, a kreatív személyiségek formálásához szükséges feltételek meg-teremtése a mi feladatunk. Egyet kell, hogy értsünk Einsteinnel, aki így fogalmazott:
„Nem tanítom a diákjaimat, csak olyan feltételeket biztosítok, amik mellett tanulhatnak.”

Indexkép: Proyecto Agua / flickr
 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.