SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így telik az élet a totyogókkal - Szórakoztató megállapítások kisgyerekes szülőktől a közösségi oldalakon

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-09-25
Aki nevelt már egy és három év közti gyerekeket, tudja, hogy egy ennyi időssel az élet soha nem unalmas. Leginkább a dackorszakot szoktuk emlegetni a korosztály kapcsán, pedig sajátos látásmódjuk és a világra való rácsodálkozásuk rengeteg vicces percet okoz az egész családnak. Íme, néhány poszt, amit a kisgyerekes szülők tettek közzé az életükről.
Így telik az élet a totyogókkal - Szórakoztató megállapítások kisgyerekes szülőktől a közösségi oldalakon

1.
Mindaddig nem tudtam, hogy húsz perc alatt a létező összes érzelem végigmehet az emberen, amíg nem sikerült végre lefektetnem a gyerekemet.
 

2.
Néha csodálattal állok azelőtt, mennyit okosodott a gyerekem, utána pedig azt is megbánom, hogy megtanítottam neki, hogyan kell kinyitni az ajtót.
 

3.
A hároméves lányom azt mondta az orvosnak, hogy szereti a zöldségeket. Oscar-díjat érdemlő produkció volt.
 

4.
Az ördögűzés hangjai semmiben sem térnek el attól, amit egy kétéves ad ki magából hajmosás közben.
 

5.
Megtanítottam a gyereknek a „légy szíves” kifejezést. Sajnos azt hiszi, azt jelenti, „tedd, amit parancsoltam.”
 

6.
A tökéletes ellenállás iskolapéldája, amikor a gyerek angyalarccal néz rád, és közben az egész palack gyümölcslevét kiönti a padlóra.
 

7.
Sokkal szórakoztatóbbak a kisgyerekek, ha magadban azt gondolod, dotharki nyelven beszélnek.
 

8.
A gyerekem feltalálta a karate balettet. Eléggé aggódom az egész családért…
 

9.
A háromévesem kitalálta, hogy segít nekem a teregetésben. Mindössze hat órát és tíz percet vett az egész igénybe, az alsónadrágok pedig jelenleg a hűtőben vannak.
 

10.
Lehetetlen túlreagálni azt a tragikus helyzetet, amikor egy kisgyereknek eltörött a keksze.
 

11.
Bárcsak megújuló energiát lehetne nyerni a dackorszakos hisztikből!
 

12.
Gyerekkoromban a sötéttől féltem, most attól, ha meghallom, hogy a kisgyerekem felébredt az éjszaka közepén.
 

13.
Egyetlen olyan perc alatt, amíg pont nem figyelsz, több dolgot tud tenni egy kisgyerek, mint egy felnőtt az egész nap folyamán.
 

14.
A gyerekem reggel negyed hétkor édesen bemászott mellém az ágyba, oldalba rúgott és lefingott.
 

15.
- 3 éves (fintorog)
Szülő: Valami baj van az ebéddel?
Gyerek: Nedves.
Szülő: Mert ez leves...


16.
Nincs annál mélyebb szeretet, amit egy anya akkor érez, mikor gyerekei alszanak. 


17.
A házam sokkal tisztább lenne, ha a családom nem itt élne.

Fotó: StockSnap / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja