Nem mondom, kezdetben rosszul voltam, amikor azt láttam, hogy Fanni beletoccsan a pocsolyába vagy két kézzel túrja a homokot. Mégsem szóltam rá. Előtörtek ugyanis a saját gyerekkori emlékeim, amikor én trappoltam a pocsolyában és dagonyáztam a sárban. Micsoda boldogság volt! Egyszerűen nem foszthatom meg Fannit ezektől az élményektől a tisztaságmániám miatt.

Szerencsére gyorsan hozzászoktam, hogy Fanni rendszerint nyakig sáros és már cseppet sem zavar. Elfogadtam, hogy a boldog gyerekkor kosszal jár. Ráadásul nem kézzel kell mosni a ruhákat, mint a nagymamáinknak, így egy szavam se lehet.

Nemrég hatalmas sár bulit tartottunk Fannival és a kis barátaival. Vödörszámra hordtam a vizet a homokozóba. A gyerekek gödröt ástak, abba öntötték a vizet, majd abban dagonyáztak. Nyakig sáros volt a banda és hihetetlenül boldog. Ekkor megérkezett egy kislány. Tüll szoknyában, lakk cipőben, a 38 fokban. Felcsillant a szeme, amikor a felszabadultan viháncoló csapatot meglátta. Elindult a homokozó felé, de az anyukája rákiáltott.
"Nehogy összekoszold a ruhádat! Csak a homokozó szélére ülhetsz!" A fény abban a pillanatban kihunyt a kislány szemében. Szófogadóan leült a homokozó szélére és szomorúan, a szemében vágyakozással nézte ahogy a többiek önfeledten játszanak.

Ránéztem az anyukára és eszembe jutottak az ismerős hölgy szavai. Ugyanis önmagat láttam. Egy tipp-topp, magazinból kilépett anyukát.

Ekkor gondolatban vállon veregettem magamat. Láttam, milyen szomorú gyerekkora lenne és mennyi örömtől fosztanám meg Fannit, ha a saját pedantériámat rákényszeríteném.

Márpedig számomra az a legfontosabb, hogy Fanninak boldog, élményekben gazdag gyerekkora legyen. Ha koszosan, hát koszosan!

Forrás: Lányomnak az életről
Kép: kareni / Pixabay