Talán ti is megfogadtátok még a gyerek születése előtt, hogy a munkából hazatérő férjet nem fogjátok lestrapáltan, pecsétes melegítőben fogadni, és semmilyen körülmények között nem fogtok panaszkodó gyeses anyukává válni, aki kizárólag a keserűségét képes a környezetére zúdítani. (Állítólag vannak, akiknek ez sikerül is, de személyesen még nem találkoztam velük.)

Ekkor még nem tudtuk, hogy a nap 24 órájában a kicsivel lenni igenis nagyon fárasztó. Főleg igaz ez egyéves kor után, amikor a gyerek már jön-megy, pakol, hisztizik, és szó szerint folyamatos felügyeletet igényel, mert fél perc alatt képes magát életveszélyes helyzetbe hozni. A nap végén pedig jön a menetrendszerű lelkiismeret-furdalás: a mai nap sem sikerült úgy, ahogyan akár sikerülhetett is volna.

De biztos ez? Lehet, hogy az a nap, ami számunkra katasztrófának tűnik, a kisgyereknek maga volt a paradicsom. Megölelgetett, játszottunk együtt, segített a házimunkában  (nem baj, hogy ezzel háromszor annyi feladatot adott nekünk), és egyáltalán, Anyával lehetett egész nap, aki az ő számára a világot jelenti.

Esther Anderson, a Story Of This Life blog szerzője brutálisan őszinte, mindezt azonban humorosan képes átadni. Fizikailag kicsit jobban tartja magát, mint a sorstársai többsége – elképesztő, milyen lapos a hasa két gyerek után is –, de ez az egyetlen, ami megkülönbözteti őt tőlem vagy tőled (ha te többgyerekes anyaként is megőrizted a kamaszkori vonalaidat, akkor ez sem.) Blogján és YouTube csatornáján olyan mindennapos helyzeteket oszt meg, amelyek az összes otthon lévő anyával nap mint nap megesnek, mindezeket gyakran vidám zenei aláfestéssel és rendkívül vonzó öniróniával.

Személyes kedvencem a „Miért nem képesek semmivel végezni az anyák” című összeállítása, de az együttalvást bemutató videón is sírva nevethet az, aki már feladta a „szülői ágy a gyerek számára tabu” kezdetű nevelési elvét. Angolul tudóknak érdemes lehet a „When we have kids” vagyis „Ha nekünk gyerekeink lesznek” című kisfilmet is megnézni, és ráeszmélni, hogy mások is a valóságtól kissé elrugaszkodott elképzelésekkel vágtak bele a családalapításba.

Az én gyerekeim már túl vannak a totyogós korszakon. Emlékszem, milyen nehéz pillanataink voltak, főleg, amikor két picivel voltam otthon, mennyire hiábavalónak éreztem néha minden erőfeszítést, és gondoltam azt, hogy ezt nálam mindenki csak jobban tudja csinálni. Az akkor készült képeken és videókon azonban két vidám, jó fej gyerek mosolyog, akik boldogok a családjukban, és nagyon szeretik az életet, amit élnek. Ha te is úgy érzed néha, hogy rettenetes anya vagy és minden csak tönkremegy a kezeid között, kérdezd meg a gyerekeidtől, ők hogy élték meg a napot. Könnyen lehet, hogy ami számodra rettenet, számukra valódi varázslat volt.