SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Azt mondják, "túlszereted" a gyereket? Jó úton jársz!

Kerékgyártó Andrea [cikkei] - 2017-07-19
Üzenet minden anyukának, aki mások szerint "túlszereti" a gyermekét.
Azt mondják, "túlszereted" a gyereket? Jó úton jársz!

Egyedül ülök a padon. Fanni két kis újdonsült barátjával sikoltozva, szinte önkívületben rohangál. Rám se hederít, mint ha nem is léteznék. Azt hittem nehezen fogom viselni, ha eljön a leválás ideje, de az igazság az hogy boldog vagyok. Tudom hogy jól csináltam.

Korábban sokszor kaptam meg kritikaként, hogy túlságosan össze vagyunk nőve és életképtelen gyereket nevelek. Én az ösztöneimet követve léteztem a legszorosabb szimbiózisban Fannival. Hittem, hogy ezzel teszek neki jót.

Nem erőltettem rá semmit, nem választottam le magamról erőszakkal. Mindig annyit adtam neki magamból, amennyire igénye volt. Kezdetben ez folyamatos jelenlétet jelentett. Még 3 évesen is karban cipeltette magát, ha elfáradt. Az "Anyavegyélföl" szállóige lett a családunkban.

Aztán 4 éves kora körül éreztem, hogy minden egyes nappal lazul a kapcsolatunk. Szép fokozatosan, az ő tempójában, átvették a helyemet a kortársak.

Most öt és fél évesen ott tartunk, hogy bármerre járunk, pillanatok alatt új barátokat szerez, bandába verődik és eltűnik a gyerekforgatagban. Csupán akkor kerül elő, ha megéhezik vagy megszomjazik. Míg korábban az érzelmi töltőállomás voltam és sokszor szaladt hozzám egy ölelésre, mostanra fizikai töltőállomássá avanzsáltam. És ez így van rendjén.

Ez a bejegyzés elsősorban azoknak az anyukáknak szól, akik hozzám hasonlóan szorosan ölelik a gyereküket testi-lelki értelemben. Azoknak, akik időről-időre megkapják, hogy túlszeretik a gyereküket és nyámnyila, anyámasszonykatonáját nevelnek belőlük.

Nektek üzenem, hogy jó úton jártok. Ha a gyereketek igényeit szem előtt tartva, az ő tempójában engeditek leválni, a legjobbat teszitek vele. A lényeg a rugalmasság. Ha arra van szüksége, öleljétek. Amikor viszont eljön az ideje engedjétek szabadjára.

A gyerek olyan, mint egy fa. Erős gyökerekre van szüksége, ahhoz hogy nagyra nőhessen és ellen tudjon állni az élet viharainak. Ezeket a gyökereket az első években növeszti. Ezért olyan fontos, hogy mellette álljunk és érezze a felé irányuló feltétlen szeretetünket.

Forrás: Lányomnak az életről 
Kép: Profile / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja