SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tanulhatunk a gyerekeinktől

Skita Erika-Turáni Szabolcs [cikkei] - 2017-04-18
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy gyermekeink csak kicsik, és nem tehetetlenek. Lehetnek remek ötleteik is, amelyekre mi, a tapasztalt, sokat tudó felnőttek nem is gondolnánk.
Tanulhatunk a gyerekeinktől

Persze, sok mindent meg kell még tanulniuk, ám ha mi magunk állunk útjába a tanulásuknak, az ötleteik kipróbálásának, nem jutunk előbbre. Sem ők, sem mi.

A szülői lét egyik legnagyobb kihívása, hogy meg kell tanulnunk a megfelelő empátiát, türelmet, odafigyelést biztosítanunk a gyerekeink számára. Ráadásul érdemes elnéznünk nekik azt is, hogy nem tökéletesek, és bizony nem minden megy elsőre úgy, ahogyan azt mi elképzeljük.

Néha nehéz megállni, hogy ne emeljük fel a hangunkat, vagy ne szabjunk ki valamiféle büntetést, ha épp nem úgy viselkednek, ahogyan azt mi szeretnénk.

De gondoljunk csak bele, magunkat hányszor kell emlékeztetnünk, ha egy új szokást szeretnék meghonosítani. Vagy gondoljunk arra, hányszor fogadtuk meg, hogy többet sportolunk, egészségesebben eszünk, vagy csak nem kiabálunk kritikus helyzetekben? És gyakran mi magunk is feladjuk, vagy visszacsúszunk a megszokásba. Nem túl igazságos a gyerekeinktől olyat elvárni, amit mi magunk sem tudunk teljesíteni!

Aztán ott van az a részlet is, hogy érdemes felismerni, mi is az, ami valójában bosszant bennünket, miközben a gyerekeinkkel veszekszünk? Gyakran el sem jutunk odáig, hogy beazonosítsuk az érzelmeinket és az azokat kiváltó tényezőket, csak robbanunk. És ezzel, bármilyen fájó is, példát mutatunk, amit megtanulnak.

Bízzunk a gyerekeink bölcsességében, néha nagyon megértőek tudnak lenni és remek ötletekkel segíthetik a családi együttműködést.

Ha érdekel egy konkrét példa, olvass tovább:
http://www.ertsunkszot.hu/az-empatia-tanulasa/

http://www.ertsunkszot.hu/konfliktuskezeles-gyerekeink-megoldasa/

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja