A dackorszak közepette úgy érezheted magad, akár egy idegen bolygón – a gyermeked szinte kifordul önmagából, hisztizik, akaratoskodik. Miközben azon tűnődsz, hová lett az ennivaló, nyugodt kis szeretetgombóc, és ki ez az ordítástól rákvörös minidiktátor – ne veszítsd el a reményt, mert nem fogtok egymástól eltávolodni.
Sőt, ő sem marad mindig ilyen. Csak a gyors fejlődés az oka: a hirtelen rázúduló új képességek sora, a kialakuló énkép, a határok keresése és így tovább. Mind-mind természetes dolgok, fontos lépcsőfokok, melyeken végig kell segítened gyermeked. Az újonnan szerzett „tudományok” gyakran okoznak frusztrációt, amikor mindent egyszerre akarnak megtenni vagy épp kimondani, ám az nem sikerül rögtön. Segíts neki csökkenteni a belső feszültséget, s így könnyebben megértitek majd egymást is.
 

Nézd az ő szemével!

Az egész napos hisztik, veszekedések mellett bizonyára neked sem sikerül a nyugalom szobraként viselkedned megszakítás nélkül. De sokat segít, ha megpróbálod a gyermek szemszögéből nézni a dolgokat. Ez mindkettőtöket megnyugtat majd. Neked könnyebb lesz elfogadnod a reakcióit, ha tudod azok miértjét, őt pedig megajándékozod a tudattal, hogy van, aki megérti őt.
Egyfelől a felnőtteknek járó tiszteletet meg kell adnod neki, ugyanakkor tudnod kell, hogy nem egy kicsinyített felnőttel állsz szemben. Számos problémájuk, félelmük valós, legalábbis számukra az. Nem azért találja ki, hogy bosszantson: tényleg fél bemenni a fürdőszobába, hiszen legutóbb az a nagy fehér szörnyeteg lekicsinyítette a pulóverét, ami már csak a macijára jó. Mi van, ha ő lesz a következő áldozata a mosógépnek?
Ilyenkor ne mondj ítéletet („Látom, hogy félsz”) és ne véleményezz („Nincs mitől félned, csak a csecsemők félnek...”). Egyszerűen add meg a lehetőséget, hogy elmondja, mi zavarja és feloldja a feszültségét, mondjuk így: „Látom, hogy zavar valami, szeretnéd, ha ölbe vennélek és megbeszélnénk?” Ezzel amellett, hogy empátiára tanítod, a kettőtök kapcsolatát és a bizalmat erősíted.
 

Beszélj egyszerűen!

A totyogók most tanulnak beszélni. A nyelvet tőlünk tanulják meg helyesen és normálisan alkalmazni, ideértve a szavakat, kifejezéseket, de a hangsúlyokat, beszéddallamot is. Nem szükséges affektálnod, selypítened ahhoz, hogy megértsen. Szólalj meg úgy, ahogy bárkihez szólnál.
Persze a nehéz, latinból átvett hosszú kifejezésekkel és a többszörösen összetett mondatokkal még ráérsz. De ha helyes magyarsággal, rövid tőmondatokban szólalsz meg, hidd el, érteni fog.
A dajkanyelvi szavakkal is csak csínján érdemes bánni. Persze a „cica” maradhat, nem kell helyette „házimacskát” mondanod. De ha mindennek a neve tütüke, bubuka, nyunyika és társaik, sok esetben megnehezítjük a gyerekek dolgát, hiszen ezek – bár látszólag egyszerűbbek - egymáshoz hasonló hangzású szavak. A kucu, a kutyu és a cucu közül pedig nehezebb kiválogatni, melyiket halljuk, mint a malac, kutya és cumi kifejezések közül. A beszédtanulást ez nem feltétlenül könnyíti meg.
 

Tarts szemkontaktust!

Az odanézés nélkül, foghegyről odavetett utasításokról már kimondásukkor biztosra vehetjük, hogy nem találnak utat a gyermek fülébe.
A gyerekekkel foglalkozó szakemberek között többféle nézet létezik, mindenkinek más a véleménye arról, mi a legjobb, ha a gyerekhez beszélünk: lehajolni, ölbe venni, leguggolni… Egy dolog azonban vitán felül áll, ez pedig, hogy mindenképp tiszteljük meg azzal a kicsiket is, hogy a szemükbe nézünk, miközben hozzájuk szólunk.
Egyrészt nagy előnye a dolognak, hogy a kicsi tekintetéből kiolvashatjuk, érti-e, amit mondtunk, vagy kértünk. Másrészt nemcsak a beszédet magát tanítjuk, hanem a testbeszédet is, a kísérő kommunikációs elemeket – egyebek közt azt, hogy akihez beszélünk, annak a szemébe kell néznünk, mert így ildomos. A legjobb tanítómester pedig ebben az esetben (is) a követendő példa.
 

Azt mondd, mit szabad!

Próbáld a NEM-eket IGEN-ekké változtatni. Ha egy kisgyermek örökké csak azt hallja, hogy ezt se csináljon, azt se csináljon, nem igazán fejlődik sem a belső kontrollja, sem az én-tudata. Nem is hinnéd, milyen sok gyermek hiszi, hogy az ő neve valójában „Nemszabad”. A tiltások halmozása helyett inkább próbálj arról beszélni, mit szabad és mit kell megtennie. Ebből fogja megtanulni, mik a kötelességei, és a lehetőségei.
A „Ne dobáld szét a ruhákat!” helyett célravezetőbb, ha azt mondod: „Gyere, szedjük össze a ruhákat és tegyük a mosógépbe”. A „Ne csinálj rendetlenséget!” mondat kiváló helyettesítője lehet: „Pakold össze a játékaid!”. A lényeg, hogy azt add a gyermek tudtára, mit vársz tőle, ne pedig azt, ami tilos, a „NE” szóra ugyanis hamar immunisak lesznek. Tartogasd vészhelyzetekre ezt a kifejezést.
 

Taníts dönteni!

A döntésképessé nevelést sokan félreértelmezik. Egy gyermek nem attól lesz kompetens felnőtt és fog helyes döntéseket hozni, ha kicsi korában engedjük szabadon választani mindenről. Mi vagyunk a felnőttek és a felelősek érte, ezt ne feledjük el.
Az általunk alkotott szabályrendszerben azonban felkínálhatunk lehetőségeket a választásra. A döntés szabadsága kisgyermekkorban nem azt jelenti, hogy nincs szabály – ehelyett annyit tesz, hogy maga választhatja meg, hogyan tartja be azt.
Szélsőséges a példa, de ha beszabadítjuk a gyereket a teljes ruhatárába azzal, hogy „Azt vehetsz fel, amit akarsz!”, nem segítjük önálló döntéseiben. A bőségtől zavarodottá válik, és szinte biztosan rosszul dönt majd. Amikor pedig a fürdőruhájával - lévén január - visszazavarjuk a szobájába, pont az ellenkező érzéseket váltjuk ki, mint amit eredetileg szerettünk volna. Ehelyett mondjuk inkább: „Hideg van ma, szeretném, ha eldöntenéd, melyik kabátodat veszed fel: A kéket vagy a zöldet?” Kisgyerekünk magabiztosan fog lépkedni mellettünk a hóban, azzal a tudattal, hogy ő választotta ki, mi legyen ma rajta, mégsem kockáztattunk sem tüdőgyulladást, sem veszekedést, vagy azt, hogy csemeténk letörten kullogjon vissza a szobájába.
A jó és rossz példákat reggelig sorolhatnánk: arról ne döntsön, vacsorázik-e meleg ételt, arról azonban igen, hogy mi legyen az. A fürdés, fogmosás, pelenkacsere ténye sem lehet alku tárgya – de az időpontról (ha felépült a torony, megebédelt a maci, stb.) már tárgyalhatunk. Hiszen a gyermekkor lényege éppen az, hogy ellenőrzött, biztonságos körülmények között tehetünk meg mindent. Ne mulasszuk el megadni ezt a biztonságot az önálló döntéseknél sem.

Nincs egyetemes szótár a totyogókhoz és azt sem garantáljuk, hogy a fentiek betartásával varázslat történik, és minden gondotok megoldódik, mely a dackorszakot kíséri. De ezeket a tanácsokat követve egy keveset talán könnyíthetsz mindkettőtök helyzetén.

Fotó: David Amsler/flickr