„Anyaaaaaa!!! Anyaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!! ANYAAAAAAAAAAAA!!!!!!”

Oké, tegyük fel, mindent tud, ami szükséges, semmit, ami felesleges, ez idáig egyszerű. Most térünk át a rázósabb útra, vagyis, hogy hogyan fogja egy védtelen, tapasztalatlan apróság önként és dalolva elengedni a kezed, amikor ott akarod hagyni az oviban. Ha volt már bölcsis, fényévekkel közelebb vagy a sikerhez, hiszen nem újdonság neki ott maradni sok játék és sok gyerek között.

Az otthonról jövő újoncok nehezebb helyzetben vannak és ez igaz a szüleikre, óvó nénijeikre is. A kicsi jobb esetben nem sír és nem drámázik, csak kissé szomorkodva int búcsút neked az óvó néni kezéből. A szerencsés kevesek (nagyon kevesek) gyerekei pedig berontanak a játékok és a pajtások közé úgy, hogy vissza sem néznek. Elárulom: egyetlen egy ilyen karakán gyermekkel találkoztam a gyakorlatom során. Gyakorta azonban nem ilyen szép és jó minden.

Most szólok, nem kizárt, hogy rossz lesz. Lehet, hogy nagyon rossz. Hidd el, tudjuk. Tudjuk, láttuk már, ahogy az anyukák szívét darabokra tépi az elkínzott sírás, a könyörgés és a tény, hogy pajszerral sem lehetne róluk lefeszegetni elsőszülöttjüket. Megértjük, hiszen a mi szívünk is beleszakad, mégis ki tudna érzéketlenül reagálni? Maximum egy darab bauxit, hiszen a csöppség olyan szívszaggatóan sír.

Sajnos azonban valakinek muszáj józannak maradni – amit tőled nem várhatunk el jelen helyzetben és nem is várunk. A józanság pedig azt diktálja: ha ezt hagyjuk folytatódni, a kicsi a világ végéig belelovallja magát és sosem fogja mosolyogva közölni, hogy rendben, kisírtam magam, mehetsz, anya.
Persze kaptok egy kis időt a kölcsönös szipogásra, szomorkodásra, még egy utolsó puszira, esetleg egy utolsó utánira. Azonban jön majd egy pillanat, nálunk legalábbis így van, amikor az óvó néni odalép, és azt mondja: „Most elveszem.”
Nem azért, mert megunta a cirkuszt, hanem mert segíteni akar. És hidd el, ilyenkor nem azzal teszel jót, ha a még kétségbeesettebben kapaszkodó apróságot te is még szorosabban fogod, és tovább vigasztalod.
Ezzel megerősíted benne, hogy a balhé jogos, az óvoda borzalmas hely, ez a boszorkány pedig itt fehér köpenyben mind közül a legszörnyebb körülmény, hiszen szét akar választani benneteket. Ehelyett egy nagy levegő, még egy puszi, és feltétlenül mondd meg neki, hogy szereted! Utána viszont segíts az óvó néninek lefejteni magadról.

Szerencsés esetben nem szükséges hozzá Hulk Hogan, a kicsik kiváló szenzoraikkal érzik, hogy te bízol az óvó néniben. A köszönést és az ígéretet követően („ebéd/uzsi/alvás után jövök!”) pedig, határozott lépésekkel kivonulás.

Ez minden. Ha így zajlik az elválás, a reggeli sírások hamar elmúlnak majd. Ha mégsem, íme még néhány tipp:

• Már az óvodakezdés előtt beszéljetek arról, milyen az óvoda, milyen jó hely, ahol jó játékok, aranyos gyerekek és kedves óvó nénik vannak!
• Arról is mesélj, milyen volt, amikor te voltál óvodás, dicsekedj el a kedves élményeiddel!
• Ha van nagytesó, ismerős nagyobb gyerek, aki már óvodás, kísérjen el néha a kicsi is az ovi felé, nézzetek körül, ismerkedjetek a hellyel.
• Hozzatok alvójátékot, de csak egyet! Ami igazán kedves a szívének, megkönnyíti az első napjait, ha az otthon illata vele van a kedvenc plüssén, jobban lesz. Ha az egész gyerekszobát becipeli, nehezít a dolgon – mindkettőnkén –, hiszen az ovi és egymás megismerése/bemutatása helyett azzal leszünk elfoglalva, hogy minden Barbie-nak meglegyen a cipője, egy póninak se törjön le a szárnya és a Kukabúvárok közül lehetőleg egyik kispajtás se nyeljen le egyet se.
• Ne szökj el! Amikor átveszi az óvó néni, mindenképp köszönj el és úgy indulj, még akkor is, ha sikerült valamivel elbolondítani. Ha egyszer sikerült, sikerül másodszor is az elvarázsolás, viszont ha elsurransz, míg nem figyel a csöppség és csak később veszi észre, hogy eltűntél, nagyon megrémül és egy jókora trauma kötődik majd az ovikezdéshez.
• Tartsd be az ígéreteid! Az órát kár is emlegetni, de az ovis napirend kötött, csúszás nemigen fordul elő. Tehát teljes biztonsággal be tudod lőni, hogy ebéd után (kb. 13.00) alvás után (kb 15.00) vagy uzsi után (kb 15.30-16.00) tudsz jönni, esetleg használod a „felkelsz, eszel és még kicsit játszol, utána jövök” formulát. A lényeg, hogy köthető legyen valamihez. Ha bizonytalan az időbeosztásod, inkább mondd az uzsit, ha mégis odaérsz ebédre, hidd el, oda fogjuk adni és ő sem valószínű, hogy reklamálni fog :) A végső célunk persze, hogy reklamáljon ha korán jössz és ezt nem is olyan nehéz elérni.
• Légy rugalmas az első napokban! Lehetőleg ne kezdj azonnal duplaműszakban dolgozni az első ovis napján, ha lehet, hogy ha arra van szükség, érte tudj jönni korábban, később. Ha jól végzem a munkám, megjössz ebédkor és visszafordítalak az ajtóból, hogy gyere alvás után inkább, mert jól érzi magát, maradni akar. Ha sokáig dolgozol a későbbiekben, még jól jöhet, hogy az elején nem szokik hozzá az ebéd utáni érkezésedhez.
• Ha viszont még otthon vagy, mert az ovis nagyodnak vagy kistesója, akkor erősen javaslom, hogy ebéd után menj érte. A szülők hajlamosak azt hinni, hogy az óvó nénik azért kérik ezt, mert lusták, de ez nem így van. Tudom, hogy kicsit fellélegzel, hogy nincs otthon a nagy – nekem csak egy pici van itthon, el se tudom képzelni, hogy csinálnék meg bármit ha itt rohangálna még egy ovis korú hozzá –, de képzeld magad egy hároméves helyébe, aki eddig otthon volt veled. „Nemrég jött egy ordító kis csomag és nem elég, hogy anya folyton azzal foglalkozik, ahelyett, hogy mennénk motorozni, homokozni, most még be is vág egy csomó idegen gyerek közé. Bezzeg az a kis izé, ami állítólag a kistesóm! Ő miért lehet otthon anyával? Lehet, hogy rossz voltam? Vagy anya engem már nem szeret? Na csak érjek haza…” És így tovább. Ezt persze ő még nem önti szavakba, de rendes kis testvérféltékenységre számíthatsz, ha a nagyot estig bent aszalod az oviban. Régen törvényben volt, hogy a GyES-en lévő anyukák gyerekei nem lehetnek bent az oviban ebéd után és nem ok nélkül.

És most jöjjön a kulissza, mit teszünk mi:

• Amikor átadod és kimégy, lehet, hogy hallod még egy darabig a pityogást, de nem sokáig. Hiszen ezért vagyok ott. Hogy öleljem, simogassam, dédelgessem egészen addig, míg meg nem nyugszik, ráadásul a zsebemben is mindig rejtőzik valamiféle varázslat: egy nyuszi, egy zsírkréta, egy üveggolyó. Talán nem hiszed, de mi tényleg szeretjük a gyerekeket. Ezért választottuk ezt a hivatást, a szívünkkel dolgozunk.
• A magán kívül ordító hisztériát lehet, hogy némi szigorral kezeljük – a kolléganőm módszere, miszerint „addig nem engedlek ki az ölelésből, míg abba nem hagyod” rendszerint beválik. Lehet, hogy az ajtó túloldaláról furának hangzik a babusgatásmentes nyugodt hangszín, de hidd el, ez a legjobb módja, hogy lehiggasszuk a csöppséget és azt te sem akarod, hogy lázas legyen vagy elájuljon.
• Leülünk vele a földre, bemászunk az alagútba, bebújunk a babaszobába, ott vagyunk, beszélünk, mesélünk és őt is beszéltetjük. Mire észbekap, el is telik a délelőtt.
• Ha van nagy tesó, vagy olyan típusú a kicsi, lehet, hogy elindulunk vele másik csoportot látogatni. A nagyhoz mindig átengedjük a kicsit egy puszira és oda-vissza – volt már olyan esetünk, hogy a nagy tesó jobban igényelte a találkozókat, mint a kicsi. És persze meglátogatjuk a konyhásnénit, a vezető és a titkárnénik irodáját, hogy lássa az ijedt csöppség, semmi ördögi nincs ebben az intézményben, csupa kedves, aranyos ember dolgozik itt.
   

Összegezve az a tanácsom, hogy mindig tartsd szem előtt a gyerek igényeit, nézd a világot az ő szemével, így tudsz a legtöbbet segíteni. Az óvó néni tanácsait pedig hallgasd meg, ne söpörd le azzal, hogy úgysem ismeri a gyerekedet. Tapasztalt, gyakorlott, és kicsi a valószínűsége, hogy nem látott még olyat, amit a te csemetéd produkál, ezért tudnia kell azt is, mi a megoldás :)

Olvasd el a cikksorozat másik két részét is!

Egy tapasztalt óvónő üzenete a szülők számára – Mit kell tudnia a gyereknek óvodás korára?

Egy tapasztalt óvónő üzenete a szülők számára – Mit tehetsz azért, hogy könnyebben viseld a beszoktatást?

Kép: Emily Goodstein / Flickr.com