„Ünneplő ruha, kokárda! Ünneplő ruha, kokárda! Ünneplő ruha, kokárda!”  Nagyobbik gyermekeim masíroztak fel-alá néhány éve, ezt kiabálva otthon, egy nappal az óvodai megemlékezés előtt.  Akkor már több mint egy hete katonásat játszottak az oviban, huszáros énekeket tanultak, papírcsákót és kardot hajtogattak.
Másnap pedig valóban ünneplőbe bújtak, kokárdával, és lelkesen vitték a papírzászlót a közeli emlékműhöz.

De hogy mit értettek vajon az egészből?

“Valószínűleg nem sokat” – mondja Ildikó néni, gyermekeim óvónője. “De ebben a korban még ez nem is lehet cél. Amit csinálnak, az megmarad bennük: a papírkard, a csákó, a kokárda, a kardokkal vívott “lassított” harcok. Alvás előtt ilyenkor a János vitézt olvassuk nekik – ebből is egész sok mindenre emlékeznek. De konkrétan március 15-ről nagyon keveset beszélünk. Valamit mesélünk nekik Petőfiről és a dalokban szereplő Kossuthról is. De ez csak arra jó, hogy talán általános iskolában nem lesz nekik teljesen idegen a téma.”

Az általános iskolában aztán, ha szerencséjük van, olyan tanító nénihez kerülnek, mint Kati néni, aki egy népszerű budai iskola negyedik osztályosainak büszke osztályfőnöke. Náluk nincs közös iskolai megemlékezés: az osztályfőnökökre van bízva, hogy mivel ünnepel. Kati néni is úgy gondolja: a gyerek azt jegyzi meg, amit átél. Ezért évről évre valamilyen dramatikus játékkal készülnek az ünnepre. Az egyik évben elmentek a Nemzeti Múzeumhoz, és ott adták elő a 15-én történteket, a másik évben a szabadságharc egyik döntő ütközetét játszották el az iskola udvarán. Készülődés közben persze sokat beszélgettek, és a Nemzeti Dalt is megtanulták.  “Ebből adódott egy vicces eset” – meséli Kati néni. Két fiú valamin nagyon összeveszett, és az egyikük dühösen kifakadt: ‘hogy te mennyire sehonnai bitang ember vagy!’  Azóta ez az osztályban kedvelt szófordulattá vált.”

Felső tagozatos korban már tananyaggá válnak az 1848-49-es események. Bár azt gondolhatnánk, hogy innentől könnyebb a gyerekek figyelmét lekötni egy ünnepségen, Klára, aki egy vidéki kisvárosban tanít magyart felsősöknek, másképp tapasztalja.

“Nálunk minden évben van egy központi ünnepség, ami még a mi gyerekkorunkban megszokott ütem szerint zajlik. Vers, zene, vers, zene – egy kicsit mi is unjuk, hát még a gyerekek!
Néhány éve viszont kitaláltam, hogy az ünnepség előtti magyarórát március 15-e köré fűzöm fel valahogy. A nagyobb kamaszokat az aradi vértanúkkal lehet megfogni leginkább. Beleborzongnak a csúnya kivégzésekbe, de ezzel fel is keltem az érdeklődésüket, és akkor szépen, időrendben visszafelé haladva jutunk el a forradalomig. A végén pedig eljön a kedvenc kérdésem: Szerintetek vajon miért ünnepeljük mindezt itt, ma 2015-ben? Fantasztikus válaszaik tudnak lenni, érdemes kipróbálni! Ráadásul azt tapasztaltam, hogy egy-egy ilyen jól sikerült magyaróra után a közös megemlékezésen is nagyobb figyelemmel vesznek részt.”

Kép forrása: pixabay.com. wikipedia.hu