SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyerekek nagy része sérthetetlennek érzi magát a közlekedési helyzetekben

Családinet [cikkei] - 2013-11-18
A Goodyear rajzversenyén pályázó óvodások repülni szeretnének.
A gyermekek a közlekedés körülményei között is szuperképességekre vágynak - derült ki a Goodyear Biztonságos Óvoda programjának rajzversenyéből. A Goodyear, mint minden évben, idén is meghirdeti pályázatát óvodásoknak, aminek témája a közlekedés köré épül. A rajzverseny amellett, hogy jó lehetőség az ovisoknak arra, hogy megmutathassák tehetségüket, abban is segít, hogy játékos, érdekes módon tanulják meg a gyerekeknek a közlekedési szabályokat.
A gyerekek nagy része sérthetetlennek érzi magát a közlekedési helyzetekben

A Goodyear Magyarországon 2010-ben indította útjára Biztonságos Óvoda programját, aminek célja, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre, és, hogy az óvodás korú gyerekek minél korábban megtanulják az alapvető szabályokat. A programhoz eddig már több mint 300 intézmény csatlakozott, akik fényvisszaverő biztonsági mellényeket, oktatóanyagokat kaptak, hogy az óvodai séták biztonságosabbak legyenek.

A program keretében minden évben indul egy rajzverseny. Az idei verseny előtt Dr. Vass Zoltán gyermekpszichológus elemezte a tavalyi verseny rajzait és megállapította, hogy a közlekedés témája a "máshová kerülni", a "gyorsan odaérni" vágyteljesítő, játékos fogalmait hívták elő, és a fantázia, a varázslat témaköreit idézték fel a gyerekekben. A rajzok visszatérő témája a sebesség volt: a gyerekek képesek szeretnének lenni arra, hogy gyorsan érjenek egyik helyről a másikra. Ez nem meglepő, mivel minden gyermek általában is szeretne nagyobb, ügyesebb, erősebb és gyorsabb lenni és olyan különleges képességekkel rendelkezni, mint például a repülés.

„A gyermekek önmagukat a közlekedés agilis szereplőinek mutatják be a rajzokon, akik nem a közlekedési szabályokkal foglalkoznak, hanem a játékkal: az út közepén mennek, a zebrának nem tulajdonítanak jelentőséget, a közlekedési táblákat nem ismerik, vagy nem foglalkoznak velük. Érdekes, hogy az utakon felnőttet sem ábrázolnak. Az óvodáskori gyermek világában összemosódik a képzelet és a valóság. A balesetek jelentőségét sem érti meg az óvodáskorú gyermek, sérthetetlennek hiszi önmagát, aki túlél mindent balesetet, mint a mesefilmek szereplői.” – mondta Dr. Vass Zoltán.

A rajzok elemzése rengeteg tanulsággal szolgál: kiderül belőlük, mi foglalkoztatja az óvodáskorú gyermeket, milyen motivációkat és érdeklődési területeket mozgat meg. Ez utat mutat ahhoz, hogyan lehet a gyermekeket megtanítani a biztonságos közlekedés szabályaira, hogyan lehet ezt játékossá tenni, hogyan kell a képzeletet megmozgatni és a szabálytanulást érdekessé, izgalmassá tenni.

„Remek példa erre, hogy az unalmas láthatósági mellényekre ragasztott, vicces matrica olyan kedvenc tárggyá teszi a mellényt, amelynek viseléséért versengenek az óvodások. A gyermek számára a tárgyak fontosabbak, mint a felnőttnek, elnevezik őket és megszemélyesítik, ami szintén felhasználható új ismeretek tanításához.”- tette hozzá a professzor.

A Biztonságos Óvoda programban most november 15-től december 15-ig mutathatják meg tehetségüket az óvodások, akiknek a jövő járműveit kell megtervezniük. A három legjobbnak ítélt rajz alkotója egy-egy értékes Minimax csomagot kap, valamint óvodája számára biztonsági mellényeket nyerhet. A pályázó óvodák közül további kettő sorsolás alapján szintén a szárnyas cipővel ellátott mellényekkel lesz gazdagabb.

További információ a www.biztonsagosovoda.hu weboldalon található.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Az ILD-betegség elleni küzdelem fontos eleme a személyre szabott terápia mellett a megfelelő életmód kialakítása, különös tekintettel a fizikai aktivitásra. E betegek számára az aktivitás elsősorban a szabadban való mozgást jelenti, amire a tavasz ideális évszak.
A szerkesztő ajánlja