SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hónapokig köhögött a kisfiú, meglepő dolog került elő a tüdejéből

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-04-17
Egy fémrugót műtöttek ki egy 5 éves kisfiú tüdejéből, miután már három hónapja köhögött. Röntgenvizsgálat során derült ki, hogy ez okozza a panaszait.
Hónapokig köhögött a kisfiú, meglepő dolog került elő a tüdejéből

/Kiemelt képünk illusztráció/

Már régóta a tüdejében volt a fémrugó - jelentős károkat okozott

Egy fémrugót műtöttek ki egy ötéves, paraguayi kisfiú tüdejéből. A gyerek már hónapok óta köhögött, végül egy röntgenfelvétel mutatta ki az idegen tárgyat a tüdejében - erről a Mirror írt. 

December óta tartott a köhögése. Március 8-án műtötték meg, és a műtét meglehetősen bonyolult volt - erről a fiút kezelő egyik orvos számolt be. Az idegen tárgy már régóta volt ugyanis a kisfiú tüdejében, ezért jelentős károkat okozott. A gyermek tüdőkapacitása csökkent. A szakemberek szerint azonban ez a fiú növekedésével javulni fog majd a jövőben. 

A szakértő hangsúlyozta, hogy fokozottan figyeljünk gyermekeinkre, és ha bármilyen jel utal arra, hogy idegentest lehet a szervezetében, ha lenyelt vagy felszippantott valamit, akkor azonnal forduljunk orvoshoz.

A legveszélyesebb az elem, ami lenyelve elhaláshoz vezethet. A belőle kioldódó sav pedig belső vérzést, halált okozhat. Megfelelő óvintézkedéssel azonban elkerülhető, hogy gyerekünk apró tárgyakat nyeljen le. 

Nemrég bemutattunk egy 8 éves kisfiút, aki a menzán mentette meg osztálytársát azzal, hogy alkalmazta a Heimlich-fogást. Hatalmas sikert aratott az a videó is, melyen egy 3 éves kisfiú kapta ki kistestvére szájából a nem oda illő tárgyat, és ezzel talán megmentette az életét: Gyorsan kapcsolt, így talán megmentette öccse életét a 3 éves kisfiú - videó

Érdemes elolvasni azt is, hogy menthetjük meg gyerekünk életét, ha félrenyel és fullad.

Indexkép: oracast képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja