SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Drasztikus következménye van a gyerekekre nézve a túl sok képernyő előtt töltött időnek

Családinet [cikkei] - 2018-12-04
Egy tanulmány szerint a túl sok tévézés, a kevés alvás és kevés mozgás negatívan befolyásolja a gyerekek agyi kognitív fejlődését.

A Lancet Child & Adolescent Health lapban publikált tanulmány szerint az Egyesült Államokban átlagosan a gyerekek 3,5 órát töltenek tévék, számítógépek, laptopok, telefonok, vagy táblagépek képernyői előtt. Ennek pedig az a negatív következménye, hogy a gyerekek agyi kognitív funkciói lelassulnak, azaz nem az elvárásoknak megfelelően fejlődnek.

A tanulmány során 4.450, 11 éves amerikai gyereket vizsgáltak meg kanadai szakértők, a Canadian 24-Hour Movement Guidelines for Children and Youth program révén, amely előírásaiban szerepel, hogy egy 11 éves gyereknek

  • napi 9 és 11 órát kell aludnia,
  • nem szabad két óránál több időt töltenie bármilyen számítógépes eszköz képernyője előtt,
  • és naponta legalább egy órát mozgással kell töltenie.

Ha ugyanis ezeket a javaslatokat betartatnák a szülők a gyerekekkel, akkor javulna a testkoordinációjuk, könnyebben sajátíthatnának el idegen nyelveket, és jobb lenne a memóriájuk.

A felmérésből kiderült, hogy a vizsgált gyerekek mindössze 50 százaléka aludt naponta 9-11 órát, és 38 százalékuk számítógépezett napi 2 óránál kevesebbet, a többi gyerek ezt a korlátot jóval meghaladta. A napi 1 órás testmozgást mindössze a vizsgált diákok 18 százalékára vonatkozott.

Az adatokat ismerve a szakértők megkongatták a vészharangot, felhívva a figyelmet arra, hogy minél több időt töltenek a képernyők böngészésével a gyerekek, annál kevesebb időt fognak aludni, ami az évek múlásával káros hatással van az agyfejlődésre, a tanulási képességre, valamint a memóriára.

A kevés alvás azért is jelenthet gondot a fiatalok körében, mert bizonyítottan hozzájárul az elhízáshoz. Manapság egyre nagyobb gondot okoz a gyerekkori elhízás, ezért több országban igyekeznek szabályozni az iskolai étkeztetéseket, hogy a diákok minél egészségesebb ételekhez juthassanak.

A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy még több kutatásra lesz szükség ezen a téren, hogy konkrét megoldásokat tudjanak javasolni a problémák elhárítására, de az már biztos, hogy a túlzott telefon- és számtógéphasználat, ha mozgáshiánnyal párosul, kedvezőtlen hatást fejt ki a gyerekek, azaz a jövő generáció fejlődésében.

Forrás: filantropikum.com
Indexkép: pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja