Hogyan születik meg fejünkben a zene? Miként raktározzuk el a dallamokat? Miért hat érzelmeinkre? Valóban hat, vagy csak úgy hisszük? Sokan keressük a választ ilyen és hasonló kérdésekre az ember megismerő funkcióival foglalkozó tudományokban – a pszichológiában és az idegtudományban is.   Milyen utakon, milyen eredménnyel hat a gyerekekre a zene, befolyásolja-e a zenehallgatás és a zenélés a gyerekek értelmi és érzelmi fejlődését?

Az idegtudományi adatok azt mutatják, hogy a zenei tréning hatására felgyorsul a gyermekek hallása, érzékenysége a finom akusztikai eltérésekre. Egyetlen olyan adat sincs viszont, ami egyértelműen bizonyítaná, hogy az intelligencia fejlődésével is így történne. Más a helyzet a kreativitással.
A már említett Barkóczi-Pléh vizsgálatokban a kecskeméti Kodály-iskola tanulóit hasonlították össze a nem Kodály-módszerrel tanulókkal. A zenei nevelés fejlesztő hatása a kreativitás – a pszichológiában éppen kettejük egyre jobban elterjedő módszereivel vizsgált – mutatóiban vált egyértelműen mérhetővé.

A „Kodály-gyerekek” gondolkodásának folyékonysága, hajlékonysága és eredetisége ugyanis jelentősen változott. Harminc évvel később Sulyán Andrea pszichológus kreativitás-vizsgálata ismét azt találta, hogy a Kodály-módszerrel, emelt óraszámban éneket tanuló hatodik osztályos gyermekek nem okosabbak, ám sokkal kreatívabbak, mint a „normál” tanrendű osztályokba járó, azaz igencsak keveset vagy alig éneklő társaik.

A zene és az agy kapcsolatáról szóló sok száz idegtudományi szakcikkből önkényesen itt kiemelt adatok mind azt sugallják, hogy az ének, a zene meghatározó része kellene, hogy legyen a gyermekkornak.

A zene azonban nem csupán egyfajta „agyfényesítő”. Erőteljesen hat az érzelmekre, a mozgásfejlődésre, az ének mintegy húzza a nyelvi fejlődést. Az együtt éneklés, az énekkel, mozgással kísért ringatók, döcögtetők az anya-gyerek kapcsolatnak is legalább olyan jót tesznek, mint a közös játék, s az esti mese.

Forrás: www.mipszi.hu
Kép: Juhan Sonin / Flickr