SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Írj, hogy ne fájjon - Az írásterápia áldásos hatásai anyukák részére is

K. Tengeri Dalma [cikkei] - 2021-01-26
Az írásterápia bizonyítottan felszabadít, és akkor is alkalmazható, ha éppen nincs a közeledben senki, akivel beszélgethetnél. Vagy ha képtelen lennél rá.
Írj, hogy ne fájjon - Az írásterápia áldásos hatásai anyukák részére is

„Nem bírom tovább, szétszakadok, annyira, de annyira fáradt vagyok. Fekszem, mint egy darab fa, és úgy kell felhúzni az ágyban…” – állhatna az én jegyzeteim között is ez a rövid gondolat pár nappal a szülés után. Nem áll, pedig talán könnyebb lett volna. Az írásterápia bizonyítottan felszabadít, és akkor is alkalmazható, ha éppen nincs a közeledben senki, akivel beszélgethetnél. Vagy ha képtelen lennél rá.

Nekem sok minden nem úgy történt a szülés során, ahogy azt megálmodtam magamnak első gyerekes anyukaként, ezért nagyon sokáig tartott, amíg feldolgoztam magamban az eseményeket. Pedig létezik egy módszer, amely segíthet, ha traumát élünk át, vagy valami nyomaszt belülről. Szerencsére nem kell hozzá sem anyukaság, sem különleges írói tehetség.

Az írás mindig is fontos eszköze volt az emberiségnek, hogy kifejezze az érzelmeit. Ám ha céltudatosan végezzük, akkor segíthet abban is, hogy a keszekusza érzelmi vihart, amely tombol bennünk, megregulázzuk, felcímkézzük, kontextusba helyezzük, és szépen bedobozolva feltegyük a lélek megfelelő polcára.

Ma már számos kutatási eredmény áll rendelkezésünkre, amely egyhangúan mondja ki: az érzelmek elfojtása és azok szabad kifejezésének gátlása árt az egészségnek, gyengül az immunrendszer aktivitása, és könnyebben támadnak meg a betegségek. Léteznek terápiás módszerek, amelyek verbális és nem verbális kommunikációval segítik a gondolataink és érzelmeink kifejezését, gondoljunk csak a művészetterápia nem verbális módszereire, a zenére, a festésre stb. Egyes szakemberek szerint a felszínre hozott érzelmek szóbeli kommunikációja sokkal hatásosabb.

James W. Pennebaker, a Texasi Egyetem szociálpszichológus kutatóprofesszora a szakemberek ezen csoportját képviseli, munkássága során az írás egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.

A professzor az 90-es években végzett el egy úttörő kísérletet, amely a későbbiekben hozzájárult ahhoz, hogy a gyógyító írás kutatási irányzattá nője ki magát. A kísérlet során arra kérte az egyetemi hallgatók egy csoportját, hogy egymást követő három napon át írjanak életük legnagyobb traumájáról. A diákokat összehasonlították nem író társaikkal, és nyomon követték általános egészségi állapotukat. Úgy találták, hogy az író fiataloknak javult az immunaktivitása, és kevesebbszer keresték fel az egyetem egészségügyi központját.

Később más összetételű csoportokban is folytatták a kutatást, és mindenhol arra a következtetésre jutottak, hogy az írásterápia javítja a mentális egészséget, és ezzel egyidejűleg az általános egészségi állapotot. A kísérletben résztvevők később kevesebbet hiányoztak az iskolából vagy a munkahelyről, kevesebbszer látogatták fel a háziorvost, összeszedettebnek érezték magukat munkavégzés során, és csökkentek a szorongásos, depressziós tüneteik. Az írásterápia hatása hónapokig, akár évekig éreztette a hatását.

Egy másik kutatásban szintén arra kérték a résztvevőket, hogy négy egymást követő napon írjanak az eddigi legnagyobb traumáról, amelyet átéltek, erre 15 percet kaptak. A kísérleti alanyok még négy hónappal később is jobb egészségügyi állapotról számoltak be.

Pennebaker a következő módon ajánlja a terapeutikus írást: három-négy egymást követő napon vegyük elő ugyanazt a témát, és írjunk róla 15-30 percen át. Az írás során törekedjünk arra, hogy ne csak az eseményeket fogalmazzuk meg, de a hozzá kapcsolódó érzelmek is kerüljenek a papírra. Fontos, hogy ne próbáljuk leegyszerűsíteni a mondandónkat.

A kutatóprofesszor elméletének egyik alapvetése, hogy a jelentésadás alapvető emberi szükséglet. A traumatikus élmény újabb és újabb megfogalmazása lehetővé teszi, hogy a bennünk kavargó érzelmek kézzel foghatóvá és egyre koherensebbé váljanak. Az ok-okozati viszonyok feltárása, az érzelmi emlékek összekapcsolása segít, hogy a megtörténtek érthetővé váljanak, ami könnyebbé teszi a feldolgozást és az elfogadást.

Az írásterápia óriási előnye, hogy az írás a fióknak készül, ezért teljesen mindegy, milyen írói készségekkel rendelkezünk. Az események és az érzelmek leírása, összekapcsolása során lelkünk alsó rétegeibe szállunk alá, amely fájdalmas folyamat. Ám ha megadjuk magunknak az esélyt, akkor rövid időn belül megkönnyebbülést, jobb hangulatot hozhat, és lelkileg még kiegyensúlyozottabb életet élhetünk.

Fotó: Pexels/Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Az ILD-betegség elleni küzdelem fontos eleme a személyre szabott terápia mellett a megfelelő életmód kialakítása, különös tekintettel a fizikai aktivitásra. E betegek számára az aktivitás elsősorban a szabadban való mozgást jelenti, amire a tavasz ideális évszak.
A szerkesztő ajánlja