SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Ezért fáradtak az édesanyák még 8 óra alvás ellenére is

Családinet [cikkei] - 2020-05-04
Az nem is kérdés, hogy az anyaság kimerítő feladat minden újdonsült kismama számára. Olykor még annak ellenére is kimerültek, hogy csemetéjük békésen átaludta az egész éjszakát, s így nekik is volt lehetőségük egy kiadós alvásra. Mi ennek az oka?

Az anyákra hárul az egész háztartás intézése. Ők felelnek a bevásárlásért, azért, hogy étel kerüljön az asztalra, és közben még a munkahelyükön és a szülői szerepükben is helyt kell, hogy álljanak. Bármennyire is segítőkész férjjel áldja meg őket a sors, a neheze rájuk hárul. A nők hihetetlenül erősek, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Mégis az anyaságnak nem is a gyakorlati, tettekben megnyilvánuló része az igazán nehéz feladat, hanem a dolgok megszervezése, a folyamatos tervezés és gondolkodás. Az anyák agya folyton pörög, még olyankor sem képesek szabadulni ettől, mikor este álomra hajtják a fejüket. Nem is csoda, hiszen annyi dologért felelősek. Mindig ott motoszkál a fejükben a képzeletbeli lista a tennivalókról, melyről mindent meg kell oldani, kivétel nélkül.

Erre tesz rá még egy lapáttal az a bizonyos anyai aggódás. Még a legnyugisabb anyukák is felriadnak olykor az éjszaka közepén, s arra gondolnak, hogy éppen mi a helyzet a gyerekkel, mit csinál, jól van-e. Ez a féltés sosem szűnik meg bennük, még akkor sem, ha gyermekeik már rég kirepültek a családi fészekből.

Az édesanyákat tehát tulajdonképpen nem a fizikai megterhelés fárasztja ki igazán, hanem a folyamatos szervezés, tervezés, más szóval az agyi munka. Erre pedig egy megoldás van: néha be kell iktatni egy-egy szabad estét pár jó barátnő társaságában, s mindig az lebegjen a szemed előtt, hogy mindezt szívből érdemes csinálni a családodért. Boldog gyereket csak boldog anya tud nevelni.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: filantropikum.com
Kép: StockSnap / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja