"30 ÉV, BOLDOGAN

A szüleimnek a héten volt a 30. házassági évfordulója. Volt torta, pezsgő és sok nevetés. Jó látni, hogy boldogok és szeretik egymást. Miért? Talán ők sem tudják. Ebben a 30 évben volt minden: szegénység, küzdelem, mélypontok. Volt, hogy feladhatták volna? Biztos. Felneveltek két gyereket szeretetben, néha sok vitával, hisz nem könnyítettük meg az életüket.  :)

Nem voltunk gazdagok, sőt. 9 éves koromig egy szoba-konyhában laktunk, ahol a kertben volt egy csap, onnan hordtuk a vizet és a wc is egy kinti pottyantós volt. Fürdeni egy műanyag kiskádban tudtunk, vasárnap pedig igazi ünnep volt, mert akkor a nagy bádogkádat hoztuk be a szobába. Anya sok ruhát varrt nekünk, és rajzolt társasjátékot.
De mindenünk megvolt, mehettünk kirándulni, táborba és még nyaralni is eljutottunk. Máig nem értem, hogyan oldották meg néha ezeket.
Vagyis tudom: az egész életüket arra áldozták, hogy mi ne szenvedjünk semmiben sem hiányt. Sokszor magukat tették háttérbe, inkább nem vettek maguknak új ruhát, csak hogy nekünk legyen. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert rengeteg munkával, munka mellett állatokat tartva 1996-ra felépítették a családi házunkat, ahol lett saját szobám, volt fürdőszoba. Emlékszem a pillanatra, amikor először fürödtem a kádban és először aludtam a saját szobámban. Boldog voltam és nagyon büszke. Egyszer valaki azt kérdezte, hogy nem szégyellem-e a gyerekkori szegénységünket, mert ő bizony biztos eltitkolná a helyemben. Én csak nevettem rajta és nagyon sajnáltam az illetőt, mert bár volt pénzük, de sokkal szegényebb mint amilyen én valaha voltam. 

Gyerekként az ember ezeket a nehézségeket nem látja, nem tudja és talán nem is értékeli. Mert természetesnek érezzük, hogy kapunk, hogy van mit enni és mindig van új ruha és cipő. És talán így is jó, hogy nem tudja egy gyerek mennyi munka és küzdelem van a mögött, hogy neki meg van mindene. Nem kell, hogy elvegye a gyermekkorát a hitel, a számlák és a nélkülözés árnyéka. Mert én sosem éreztem, hogy szegény lennék. De azért jó, ha tisztában vannak a gyerekek ezzel, értékelik a szüleik erőfeszítéseit, minden tárgyat, ruhát, ételt, amit a szüleiktől kapnak. 

Most pedig a szüleim újraélhetik a második fiatalkorukat, hisz kirepültünk, a saját lábunkon állunk és egyenesben van az életünk. Nekik ez megnyugvás és öröm. Én pedig igyekszem mindent megtenni azért, hogy támogassam őket és úgy éljek, hogy büszkék legyenek rám. Mert mindenre ők tanítottak meg: szeretni és szeretve lenni, küzdeni, őszintének lenni, megbecsülni mindent amim van, értékelni az emberi kapcsolatokat. 
Egész életemben hálás leszek nekik mindenért, amit kaptam tőlük, amit tettek értem. Aki ezt elolvassa, legyen gyerek vagy felnőtt, menjen oda, ölelje meg a szüleit, mondja el nekik, mennyire szereti őket és köszönje meg, amit tettek és tesznek érte! Mert ezek az igazán fontos dolgok, a többi csak mellékes...
Szeretlek Anyuci, szeretlek Apuci és mindent köszönök!  <3"

Forrás: Jocó bácsi világa 
Kép: Kaboompics // Karolina / Pexels