SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ahová Apa szívesen megy haza

- 2016-06-07
Nagy szerencsénkre az esküvőnk előtt szuper jegyesoktatásra jártunk (Budapesten a Margit körúton a Gorove házaspárhoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom). Azóta is sokszor eszembe jut egy-egy ott elhangzott gondolat vagy jó tanács. A legjobb pedig az, hogy mindet hallotta a férjem is, tehát utalhatok rá, hogy “Dehát jegyesoktatáson is megmondták, hogy ..." És azt kell mondjam, az ott kapott “receptek" kiválóan működnek, egytől egyig.
Ahová Apa szívesen megy haza

Sokszor beszéltek például a női előadók arról, mennyire fontos az, hogy a férj jó érzéssel térjen haza, hogy jó legyen a hangulat. Azaz ne felcukkolva, vádaskodva, megtépázott idegszálakkal várjuk, mert annak nem lesz jó vége. Nem is értettem, miről beszélnek: dehát szereti a feleségét, együtt választottak maguknak otthont, közösen vállalják a gyerekeket, miért is ne szeretne hazajárni? Hát, azóta négy év eltelt, és kezdem érteni, mire értették ezt. És mostmár tudom, kulcsfontosságú, hogy szeressen hazajárni a drága férjuram. Egyúttal már értem azt is, hogy erre tudatosan kell figyelni, mert bizony nem könnyű mindig, minden körülmények között biztosítani az otthon melegségét, a kedves mosolyt, a játékhalmaz-mentes lakást és társait.

Mióta kisgyerekeink vannak és 7/24 otthon vagyok velük, kialakítottam egy menetrendet, ami nagyjából működik, de nem mindig könnyű, sőt… Sokszor 16:00-kor (és egy perccel sem később) már megy a telefon a férjemnek, hogy “Hello, mikor jössz?“, és ha nem azt mondja, hogy 10 perc múlva, akkor villámgyorsan nyúlok is a MagneB6-ért. De ez szerencsére egyre ritkábban fordul elő!

Az általános az, hogy mikor szól Apa, hogy elindult hazafelé, gyorsan összepakolom a játékokat a nappaliban, kiporszívózok, és onnantól kezdve a gyerekek ki vannak tiltva innen – másfél perc alatt reprodukálnák az előző állapotot, de tényleg! Bepakolok a mosogatógépbe, felsöprök a konyhában (aznap úgy… tizennegyedszer!). Átöltözök valami szalonképes ruhába, majd belenézek a tükörbe, és próbálok valami életre utaló színt adni az arcomnak. Ezektől egyébként máris jókedvem lesz nekem is.

Ezután sprint ki az udvarra/utcára, és kint várunk Apára, így a gyerekek már a kerítésen lógnak, mikor leparkol az autónk a ház elé. Hát ki ne olvadna el egy ilyen fogadtatástól?

Mindez nem több mint tíz perc, de nagyon sokat jelent. Akkor értettem meg igazán, hogy mennyit, mikor először vigyázott a férjem a gyerekekre egy teljes délelőttön át. Reggeli, játék, mesenézés, gondolom, ment a szokásos ramazuri. Majd mikor dél körül hazaértem, hát tényleg nem volt jó belépni abba a káoszba. De ami a legjobb, hogy másnap újra hármasban voltunk otthon a gyerekekkel, én a szokásos módon elvégeztem érkezése előtt a tűzoltást a lakáson, és a férjem a ledöbbent arccal kérdezte: “Én ezt nem értem! Nálad nem pakolnak szét a gyerekek???

De itt még nincs vége!

Figyelembe kell venni azt is, hogy a férfiaknak nem megy olyan könnyen az átállás munka és család között.
A következő hasonlatot hallottam erre, szerintem zseniális:

A nők agya olyan, mint egy mosógép

Ahogy a mosógépben folyamatosan forognak a nadrágok, felsőrészek és minden más ruhanemű, úgy járnak körbe-körbe a nők gondolatai minden téma körül – egyszerre, folyamatosan: a munkahelyükön szervezik a gyerek szülinapi buliját (legalább fejben, ha másképp nem tehetik), a játszótéren tudnak gondolkodni a bevásárlólistán, főzés közben megoldják egy barátnőjük lelki gondjait, altatás közben pedig kitalálják a megoldást egy munkahelyi problémára.

A férfiak agya olyan, mint egy szálloda

A férfiak agyában viszont szállodai szintek vannak. Van ugyan benne lift, de idő, míg átér az egyik szintről (munka) egy másik szintre (család). Ez az idő mindenkinél változó. Valakinek lassan működik a liftje, és sajnos olyan apukáról is hallottam, aki a liftben ragadt a munkahelyi szinten és egyszerűen nem tud lemenni a családi szintre. A szintek között azonban nincs átfedés. Munka közben nem pörögnek az otthoni dolgokon.

Ebből a tudásból mindenesetre mi személy szerint rengeteget profitálunk. Ezért nem akadok például fenn azon, hogy a férjem nem telefonálgat haza a munkahelyéről, hogy hogy vagyunk – a munkahelyi szinten nem jelenik meg a család. De ezt visszafelé is elvárom: itthon, családi programokon ne foglalkozzon munkával.
Továbbá ennek a hasonlatnak köszönhetjük azt is, hogy amikor én már nyomnám a férjem kezébe a gyerekeket és mennék végre dolgomra, néha látom rajta, hogy ő még nagyon nincs velünk. Olyankor csak megkérdezem, hogy:

– Még a liftben vagy?
– Igen, még kell egy tíz perc…

És akkor tudom, hogy várni kell kicsit.

Amint látható, apróságokról van szó. És nem tagadom, hogy rengeteg, vagy talán még annál is több türelemre van szükség mindehhez, de tényleg megéri. Mert ha Apa boldog és hálás otthon, azzal mindannyian jól járunk, például jószívvel enged el majd kikapcsolódni.

Megjegyzés: Az már a mi feladatunk, hogy mindezért valamennyire tényleg hálás legyen, és ne érezze “alapszolgáltatásnak”, hogy a lelkünket kitesszük az ő kényelméért és nyugalmáért. Nem kell neki naponta elmondani, hogy mekkora jellemóriások vagyunk, de azért tudjon róla. Na de erről majd egy másik bejegyzésben…

Forrás: Anyaidő
Fotó: zenjazzygeek/flic

A cikk folytatását itt olvashatjátok: Ahová Apa szívesen megy haza - a másik oldal

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
A szerkesztő ajánlja