SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Folytatódik a közfoglalkoztatás

Családinet [cikkei] - 2014-04-25
A közfoglalkoztatás folytatódik, sőt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184 milliárd forintot fordít rá - kommentálta a Fidesz az MSZP alelnökének csütörtöki szavait.
Folytatódik a közfoglalkoztatás

A téli közfoglalkoztatásnak vége    

Gúr Nándor sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak csak addig fontos a közfoglalkoztatottak magas számának fenntartása, amíg az politikai érdekeit szolgálja. A szocialista politikus ezért választási közfoglalkoztatásnak nevezte a téli közfoglalkoztatást.
    
A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: a szezonális téli közfoglalkoztatás értelemszerűen véget ér, ahogyan azt eredetileg is tervezték.
    
Májustól kezdődik a tavaszi közfoglalkoztatás, nyárra a dolgozók száma emelkedik

Májustól - a tavalyival megegyezően - több mint 140 ezer embernek ad munkát a közfoglalkoztatás, a létszám pedig nyáron tovább fog emelkedni - írták.
    
Hangsúlyozták egyúttal, hogy a Fidesz kitart a közfoglalkoztatás és annak alapelvei mellett: "a közfoglalkoztatásra szükség van, mert enélkül egész térségek és települések lennének segélyre ítélve".
    
A közfoglalkoztatás időszakos megoldás

Ugyanakkor a közfoglalkoztatás csak átmeneti megoldás lehet - folytatták -, ezért is kötötte össze a kormány a programot szakmai képzésekkel és iskoláztatással, a munkanélküliek felének ugyanis legfeljebb általános iskolai végzettsége van.
    

Cél

A májusban megalakuló új Országgyűlés és új kabinet folytatja és továbbfejleszti a közfoglalkoztatást, hogy még több ember találja meg a helyét a munkaerőpiacon - közölte a Fidesz sajtóirodája, hozzátéve: céljuk, hogy Magyarország még jobban teljesítsen a foglalkoztatásban, a foglalkoztatottak száma tartósan négymillió fölött legyen, a munkanélküliség pedig tovább süllyedjen.

Forrás: MTI
Fotó: Bjarn Deutschmann - 123RF

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja