SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az emberi jogok tisztelete a gyermekjogok ismerésével és elismerésével kezdődik

Családinet [cikkei] - 2013-11-21
Az emberi jogok tisztelete a gyermekjogok ismerésével és elismerésével kezdődik - hangsúlyozta Székely László, az alapvető jogok biztosa a gyermekjogok világnapja alkalmából az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Az emberi jogok tisztelete a gyermekjogok ismerésével és elismerésével kezdődik

Az ombudsman hivatala emlékeztetett arra, hogy Európai Unió legutóbbi kutatása szerint három magyar gyermek közül kettő nem tudja, milyen jogai vannak, és a gyerekek 80 százaléka nem kért még segítséget a jogainak megsértése miatt.    Az ombudsman a hozzá benyújtott panaszok kivizsgálása mellett évről évre más gyermekjogi témát állít a projektsorozatának középpontjába. Eddig ilyen volt a jogtudatosítás, az iskolai erőszak vagy a gyermekbántalmazás problémája, a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekek jogai, a gyermekbarát igazságszolgáltatás.   

Az idei fő téma a gyermekek testi-lelki egészséghez és az egészséges környezethez való jogának érvényesülése. Minderről, valamint a gyermekjogi egyezmény részleteiről az alapvető jogok biztosa a www.gyermekjogok.ajbh.hu honlapon is tájékoztatja a fiatal olvasókat és a velük törődő felnőtteket.
    
Az ombudsman a gyermekjogok világnapján az SOS Gyermekfalvak kecskeméti gyermekparlamentjén vesz részt, ahol a fiataloknak bemutatja, mit tesz a gyermekjogok védelmében, és gyermekjogi fórumon válaszol az érdeklődőknek.
    
A gyermekjogi egyezményt 1989. november 20-án New Yorkban fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése. Azóta ez a nap a gyermekjogok világnapja. Az egyezményt a magyar Országgyűlés 1991-ben iktatta törvénybe. Magyarországon - önálló gyermekjogi ombudsman híján -  az alapjogi biztos látja el a gyermeki jogok védelmét, ezt 2012 januárjától a tevékenységét meghatározó törvény is kiemelt feladataként írja elő – olvasható az ombudsmani közleményben.

Forrás: MTI
Fotó: teena13 - 123RF.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja