Mit jelent a "rejtett autizmus"?

1. Tünetek, melyek mögött autizmus állhat

Egyre több olyan esetről hallok és megkeresnek szülők is, hogy nagy problémákkal küzdenek fiatalabb vagy kamaszkorú gyermekeikkel. És hogy az írásaimból arra döbbennek rá, hogy van neve ezeknek a problémáknak: autizmus.

A tünetek, melyeket ezek a gyerekek, kamaszok mutatnak, a következők:

• erős szorongás társas helyzetekben,
• önmarcangoló gondolatok,
• félelmek és fóbiák (melyeknek nincs mindig egyértelmű kiváltó oka),
• kisebbrendűségi érzés,
• önbizalomhiány,
• annak az érzése, hogy kevés vagyok, bármit is teszek.

Szeretnének barátokat, szeretnének beilleszkedni, de sokszor kudarcba fulladnak a próbálkozásaik, mert valahogy mindig balul sülnek el ezek: nem jól reagálnak bizonyos helyzetekben, esetlennek, furcsának érzik magukat, beszólnak, pedig nem akarnak senkit megbántani. Minél tovább próbálkoznak, a hiányzó szociális készségeik miatt állandóan falakba ütköznek, valahogy azt érzik, hogy senki sem érti meg őket. Kívülállók, ufók és ami a legrosszabb, hogy önmagukat hibáztatják mindezért. Ez pedig komoly sérüléseket okoz így is sérülékeny lelkükben, melyek, ha támogatás és kezelés nélkül maradnak, akár személyiségzavarokhoz is vezethetnek.

És miért írtam a címben a „rejtett autizmus” kifejezést? Mert ezek a gyerekek rejtve maradnak, átmennek a szűrőn, mert kifelé annyira el akarják rejteni másságukat, hogy a mosolygó külső mögött szinte alig néhányan sejtik, hogy problémák húzódhatnak meg.

Annyira be akarnak illeszkedni, olyanok akarnak lenni, mint társaik, hogy komoly késztetést éreznek arra, hogy másnak mutassák magukat, mint akik.

Ez a maszkolás, önmaguk elrejtése viszont szorongáshoz vezet, aminek sokszor ők maguk sincsenek tudatában. Csak azt érzik, hogy nincsenek jól, hogy kilátástalannak, céltalannak érzik az életet, hogy utálják magukat, hogy nem értik, miért is vannak ők ezen a világon. Gyakran levertek, szeretnek magukba vonulni, kerülik a társas helyzeteket, hogy elkerüljék az újabb kudarcélményeket. Az egyedüllét viszont tovább ronthatja így is már meggyengült önbizalmukat, alááshatja hitüket önmagukban, megkérdőjelezheti létük fontosságát…. Kívülről mindezt csak szakértő szemek látják, a gyermeküket jól ismerő szülők, akik érzik, hogy valami nagyon nincs rendben a gyerekkel, de pontosan ők sem tudják, mi lehet a baj.

Atipikus autizmus, amit gyakran a szakemberek sem ismernek fel

Sok szülő észleli a tüneteket, és viszi őket pszichológushoz, pszichiáterhez, de nagyon gyakran a szakemberek sem ismerik fel, hogy a tünetek mögött autizmus is állhat. Sajnos a legtöbben nem tudják, hogy létezik az úgynevezett atipikus autizmus, melynek megjelenési formája, kifelé megnyilvánuló tünetei jelentős mértékben eltérnek a tankönyvi, orvosi megfogalmazású autizmustól. Legtöbbször csak erős szorongást állapítanak meg (ahogy nálunk is történt, mind az én, mind a kisfiam esetében), kényszeres viselkedést, kontrollkényszert, megszállottságot, alvászavart, depressziót, étkezési zavart, stb.
Viszont azt, hogy mi is áll ezeknek a tüneteknek a hátterében, nem ismerik fel. Előfordul, hogy félrekezelik az érintettet, hiszen ezekre a tünetekre szorongáscsökkentő gyógyszereket adnak, az alapprobléma viszont nem fog megszűnni. Ehelyett pedagógiai és viselkedésterápiás módszerek lehetnek célravezetők a tünetek enyhítésében.

Az autizmus nem gyógyítható, mert nem betegség

A gyógyszerek azért nem minden esetben segítenek, mert az autizmus nem gyógyítható, mivel nem betegség. Az idegrendszerünk eltér a neurotipikus idegrendszerű többségi társadalométól, ami mindig velünk marad. A gyermekkori autizmus felnőttkori autizmussá válik, ahogy nálam is történt. És persze, mivel sok évtizeden át kezeletlen maradt, komoly személyiségzavarokat és önértékelési problémákat alakított ki nálam.

Ha ezeket a gyerekeket, kamaszokat az autizmus szemüvegén keresztül szemléljük, teljesen másképp látjuk őket. Mert ilyenkor a tünetek mögé tekintünk, és a szorongó gyermekben meglátjuk a félelmekkel teli, kudarcélményeken nevelkedett, segítségre szoruló embert, aki segítségért kiált, csak sokszor meg nem értésre talál.

Nem értik őt társai, tanárai, gyakran még saját szülei sem, és a legszomorúbb, hogy a szakemberek sem ismerik fel, mi áll a tünetek hátterében. A diagnózis legtöbbször csak a következő: szorongásos zavar, alvászavar, szociális készségek zavara...

Ha szerencsés esetben kapnak is diagnózist, gyakran addigra annyira mélyen sérülnek, hogy nagyon nehéz nekik kapcsolatokat kiépíteniük, főként, ha alapból szorongóbb, visszahúzódóbb típusú személyiségek, mintha várfalat építenének maguk köré, amit nagyon védenek.

Ha egy gyermeknek így kell felnőnie, iszonyú küzdelem minden egyes napja 

Hiába próbálkozik, nem képes beilleszkedni, barátokat szerezni, megszerettetnie magát. Szinte minden próbálkozása, hogy közelebb kerüljön kortársaihoz, zárt falakba ütközik, pedig ő nagyon próbálkozik, és egyre erősebben hibáztatja magát. Hiszen csak ő lehet a hibás, hogy nem sikerülnek a dolgai… És így jut el nagyon sok gyermek odáig, hogy függőségekbe menekül (számítógép, alkohol, cigaretta, drogok, de akár sport is lehet), mert jobb belemerülni ezek élvezetébe, mint szembenézni azzal a világgal, ami bántja és kirekeszti őt.

Ha tovább megyek, sajnos ennél sokkal súlyosabb problémák is jöhetnek:

• testképzavarból származó étkezési zavarok (anorexia, bulímia),
• önbántalmazás,
• depresszió,
• öngyilkossági kísérletek,
• akár befejezett öngyilkosság.

Miért kell eljutnunk odáig, hogy ezek a fiatalok 18 éves korukra olyan erős szorongás rabjaivá váljanak, hogy szinte ellehetetlenüljön egész életük? Mennyire kell tudatosnak lennünk, hogy végre felismerjük, hogy nem a tüneteket kell kezelni, hanem a tünetek mögé kell nézni, hogy mi okozhatja az iszonyúan erős szorongásukat?

Segíteni szeretnék, hogy végre megértsük, az autizmusnak sok megjelenési formája van. Ha látjuk bármelyik felsorolt tünetet, ne a gyermeket vagy felnőttet hibáztassuk, hanem lássuk meg a segítségért könyörgő embert a tünetek mögött. Mindenki megérdemli, hogy a mentális betegségekbe süllyedés helyett támogatást kapjon!
 

2. Mi az, ami segíthet?

A támogatás, amire szükségük van, a következőket jelenti:

• Feltárni, mi áll a szorongás hátterében, milyen szituációkban és miért érzi a szorongást.
• Ha már jár a szülő a gyerekkel kezelésre, a kezelés hatásosságáról visszajelzéseket adni, és a szakembereknek pedig a látószögébe emelni az autizmust – szülőként ma már sok helyről kaphatunk információkat, osszuk meg ezeket a kezelőorvossal.
• Segíteni megérteni neki, hogy nincs semmi baj vele, nem ő a hibás, a nehézségeket egyszerűen az okozza, hogy másképp látja a világot.
• Segíteni növelni az önbizalmát azáltal, hogy megérti, az általa tapasztalt nehézségeket nem az okozza, hogy rosszul viselkedik, hanem az, hogy mindezt a többi ember furcsának, nem megszokottnak látja.
• Támogatni azzal, hogy képes legyen az „egész csomagot”, ami ő maga, elfogadni a nehézségekkel együtt. Fontos, hogy megértse, hogy ő nem rosszabb, mint a többi ember, csak egyszerűen más. A mássága által viszont hihetetlenül jó dolgokat adhat a többieknek, mert az ő eltérő világlátása színesíti, hozzátesz a többi emberéhez.

Fontos, hogy a vizsgálat során a szakemberek nyitottak legyenek a szülői beszámolókra, fogadják el, ha a szülő azt érzi, hogy valami nincs rendben, és együttműködve keressék meg a háttérben húzódó okokat. A gyermek a vizsgálat során gyakran nem mutatja a tüneteket, úgy viselkedik, mint egy „angyalka”, a strukturált vizsgálati helyzet összerendezi a viselkedését, otthon pedig nagyon nehéz vele. Meg kell hallgatni a szülő véleményét, mert a vizsgálat max. 1,5 órája kevés arra, hogy teljes képet kapjanak a gyermekről.

A gyógyszerek a tünetek végső megszüntetésében nem segítenek, maximum átmenetileg enyhítenek, ezért nem szedek én sem gyógyszert. Tudom, hogy könnyebb lenne, ha kicsit elkábulnék, eltompulnék, és nem érezném a mindent elsöprő tehetetlenséget, dühöt, bűntudatot, ha nem zavarna a körülöttem lévő zaj. Biztos könnyebb lenne az életem. De mit érnék el vele?

Hogyan tudnék olyan mélységekbe menni az önismeret terén, hogy képes legyek felismerni, miért is viselkedek úgy, ahogy? Hogyan tudnám megérteni önmagam, a múltam, a hozott mintáimat, melyeken úrrá szeretnék lenni? Hogyan tudnék segíteni a gyerekeknek, ha ők is kiborulnak?

Nekem kell megtanulnom önmagamat, felismerni, hogy pontosan mi áll a nehézségeim hátterében, hogy önmagamat megértve, elfogadva képes legyek gyógyítani a lelkem. Hogy feloldozást nyerjek sok múltbeli elkövetett hibámért, kudarcomért, elszúrt pillanataimért, kútba esett próbálkozásaimért, a dugába dőlt baráti kapcsolatokért. Mert most már értem, hogy nem én voltam béna, lusta, bunkó, csak egyszerűen autista vagyok, ami jelentősen megnehezíti számomra a mindennapi életben való boldogulást.

Most már értem magam, és segítséget kérek, ha szükségem van rá. Remélem, hogy képes leszek más segítségre szoruló embernek is felismerésekre jutni, hogy ők időben támogatást kapjanak, hogy ne kelljen eljutni komoly mentális zavarokig.

Ha magadra vagy szeretettedre ismersz, kérj segítséget és ne várd meg, hogy sokkal rosszabb legyen. Nem ciki kimondani, hogy egyedül nem bírom. Nem szégyen bevallani, hogy nehézségekkel küszködök, légy szíves segíts!

Mindenki megérdemli, hogy új esélyt kapjon egy jobb életre, amelyben képes lesz önmagát megértve és elfogadva kibontakoztatnia azt az embert, akivé válnia kell, beteljesítve azt a küldetést, amire született.

Kérek mindenkit, hogy látó szemekkel tekintsen a körülötte lévő emberekre, és ha bajba jutottat lát, tegyen meg mindent, hogy az illető segítséget kapjon.

Forrás: Kontroll-Álom / Facebook 
Indexkép: Depositphotos.com