SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Anyaság fehér bottal

Családinet [cikkei] - 2010-10-21
Látássérült munkatársunk, Eszter vall anyai életéről és gyermeknevelési praktikáiról.
Anyaság fehér bottal

Sokan nem is tudnak belegondolni, hogyan tud gyermeket nevelni egy vak édesanya?
Úgy, mint bármely más nő. Az eredmény mindegyikünknél ugyanaz, csak a hozzá vezető út más.
Én már gyermekkoromban természetesnek vettem, hogy lesz családom és fiatal felnőttként is tudatosan készültem rá. Viszonylag későn, 34 évesen ismertem meg a jelenlegi páromat. Az első gyermek ehhez képest hamar megérkezett. Bogi lányom igazán eleven kisbaba volt, már a pocakomban is sokat mocorgott. Egy baleset miatt csak négyhónapos korától tudtam gondozni a babámat, addig mindig a mellemre kellett tenni, párom vagy édesanyám fürösztötte, öltöztette. Az első pár öltöztetésnél leizzadtam, mire sikerült bebugyolálni izgő-mozgó lányomat. A pelenkázás, fürösztés ehhez képest már gyerekjáték volt. Igazán ringatni, szeretgetni csak akkortól tudtam a picit. Voltak, akik sajnáltak, hogy nem látom, milyen szép az arca. Ez nagy butaság, hiszen tapintással is lehet képet kapni az arc formájáról, érezhető, ha mosolyog, vagy éppen grimaszol a gyerek. A sírásából, gőgicséléséből, mozdulataiból is megtanultam kivenni a babajeleket. A szemkontaktus hiánya sem okozott semmilyen fejlődési lemaradást a lányomnál, pedig még óvodapedagógus ismerősöm is úgy gondolta, nálam nem fejlődik majd egészségesen a baba. Az a lényeg, hogy egy anya minél többet játsszon, foglalkozzon a gyermekével.

A sétáltatásnál főként párom segített, ketten toltuk a babakocsit, később rendszeresen vitte játszótérre, néha én is vele mentem. A kis kertünkben biztonságosan tudott mászkálni, tipegni - persze itt kellett segítség, nehogy olyan helyre menjen, ahonnan leeshet.

Addig volt egyszerű, amíg lányom csak szopott, ill. cumisüvegből ivott. Az etetéssel azért meg kellett szenvedni. Ilyenkor a hordozóban vagy az ölemben etettem. Az ujjammal megkerestem az ajkát, és úgy adtam be a kiskanálról a tejpépet, vagy főzeléket, persze ezután néha pólót kellett cserélnem, mert tiszta maszatos lettem. Úgy egyéves kora után már magától tette a kezemet a szájához. A fogacskái hamar kijöttek, ezért az etetőszékben már 13-14 hónaposan magától tömködte be az apróra vágott kenyeret, sonkát, zöldséget. Kétéves kora után már egész jól kanalazott egyedül is, óvodás korára már nem maszatolt.

A mászás időszakában nekem is le kellett ülni hozzá a földre, hogy mindig tudjam követni, mit tesz, ehhez a szobában viszonylag csendnek kellett lenni. Ha egyedül voltam otthon, nem mozdulhattam el mellőle. Mindig óvatosan, mezítláb kellett járnom, nehogy véletlenül rálépjek a kezére. Ez jó lehetőség volt a játszásra, sokáig nem is szeretett egyedül lenni a lányom. Amikor dolgom volt, beraktam a kiságyba vagy a járókába. Sokat énekeltem neki, még külön kis dalokat is költöttem a számára, de sajnos nem valami jó a zenei érzéke.

A játékokról általában tudtam, milyen állatfigurák, milyen színűek. Ezt mondtam is neki. A képeskönyvek nézegetésében a nagymama vagy az apuka volt segítségemre. Ők olvastak neki meséket is. Én a mai napig fejből mesélek nekik, azokat, amelyeket tudok, de mindig igyekszem bővíteni a repertoárt. Az innen-onnan begyűjtött mesék, történetek elmondása egyébként is jó agytorna.
Itt kívánom megjegyezni, abban az esetben, ha mindkét szülő vak, akkor szükség van valakire, aki hetente többször is rendszeresen jön a gyermekhez és fejleszti a látását, később a mozgását, amikor sétálni mennek. Meg lehet írni pontírásos fóliával az ábrákat a könyvecskékben, de ez macerás és kár az időért.

Mindig odafigyeltem rá, hogy Bogi lássa az arcomat, ha beszéltem hozzá, így nem maradt le a kommunikációban sem. Elég hamar megtanult beszélni, a szavakból, tőmondatokból már tudtam, mit szeretne. „anya hinta”: anya hintáztass, stb. Korábban megtapintottam a kezét, hova mutat, mit fog meg. Amikor még nem beszél a baba, azért nem árt, ha valaki segít megfejteni ezeket a jeleket.

Amikor a leányzó elkezdett járni, egy percre sem tudtam leülni, amíg ébren volt, mert szaladt, amerre látott, és mindent leszedett, lerántott, kipakolt, ami a keze ügyébe akadt.



Az óvoda csak pár száz méterre volt tőlünk, Bogi négyéves kora után már kettesben is kényelmesen elsétáltunk odáig, de sokszor érte is mentem. A csoportszobát és a fakkot, ahol a ruhát tartották, könnyen megtaláltam. Az óvónők is segítettek, amikor kellett. A többi gyermek és a szülők többsége természetesnek vette, hogy vak az egyik anyuka.

Sem itt, sem az iskolában nem tapasztaltunk kiközösítést, hátrányos megkülönböztetést. A gyermekek sem szégyelltek soha. Az a lényeg, hogy a sérült emberekkel kapcsolatban mindig adjunk pontos, egyértelmű válaszokat a gyermek érdeklődésére, ne ráncigáljuk el, ha valaki mondjuk mankóval jár az utcán, a gyermek meg tágra nyílt szemekkel nézi. Tudomásom szerint lányomék osztályában pl. természetismeret órán, foglalkoztak az érzékszervek és a mozgás sérüléseivel és a tanítónő beszélt a vakságról is.
Az a néhány szülő, aki nem tudott mit kezdeni a helyzettel, az elkerült minket, nem törődtem velük.

Második gyermekem, Balázs „pont jókor érkezett”, mivel Bogi óvodás lett, így napközben teljesen oda tudtam figyelni a kisfiamra.

Hogyan játszotok együtt?
Amikor kisebbek voltak, báboztunk a babákkal, állatfigurákkal, legóztunk, szerepjátékokat játszottunk. Pontírással megírtam néhány pakli kártyát, van tapintható sakktábla, pár egyéb társasjáték is. A nem átalakítható táblás játékoknál vagy a párommal, vagy valamelyik gyermekkel közösen léptetjük a figurákat, vagy hozunk döntéseket.
Nyáron szívesen úszom velük, hancúrozunk a vízben. Jobban kedveljük a természetes vizeket, mert ott nem ütközünk másokba. Amikor labdázunk, úgy dobják, hogy el tudjam kapni.
Szeretünk együtt kirándulni, járunk néha gyermekrendezvényekre, koncertre is.

Hogyan tanulsz a gyermekekkel?
Első osztályban jórészt a páromnak kellett tanulni Bogival, és most Balázzsal is így van, mert sok a színezni való, a vizuális információ, mivel a gyermek még nem tud olvasni. A betűk hangoztatását, leírását ő gyakorolja velük. A német verseket már tudom tanulni Balázzsal, és a szavakat is kikérdezem.

Bogival szoktunk matekozni, németezni. Ő most harmadikos. Elolvassa a feladatokat, az olvasást, verstanulást pedig az internet segítségével oldjuk meg úgy, hogy kikeresem a megfelelő szöveget, csakhogy itt nincs meg minden, ami az olvasókönyvükben található. Ilyenkor a szavak értelme alapján kell javítanom az olvasási hibákat. Az írás továbbra is az apuka reszortja.

Eszter többi cikke a témáról:

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja