SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mondj NEM-et az erőszakra!

Családinet [cikkei] - 2009-04-28
Zséda kezdeményezésére a NANE Egyesület (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) az Avon Magyarország és az UNIFEM Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület koncertet szervezett, melyen híres énekesek, közéleti személyiségek dalban és prózában hívták fel a figyelmet a nők elleni erőszakra, melynek következtében Magyarországon hetente legalább egy lány vagy nő hal meg.
Mondj NEM-et az erőszakra!

Az emlékükre készült „Néma tanúk” sziluettek gyűrűjében több százan vettek részt a programon, melyen Zséda, „Ajtók mögött” című dalával mindenkiben megerősítette azt az elhatározást, hogy véget kell vetnünk a nők elleni erőszakot közös belenyugvással tűrő magatartásnak.

A nők ellen elkövetett erőszak semmilyen országban, kultúrában vagy közösségben sem elfogadható, megbocsátható vagy tolerálható. A férfiak, a fiatalok és az idősek bevonása pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy véget vethessünk az erőszaknak. Ennek szellemében a félelemtől inkább mély hallgatásba burkolózó lányok, asszonyok nevében Zséda kezdeményezésére a NANE Egyesület az Avon Magyarország és az UNIFEM Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület figyelemfelkeltő koncertet szervezett, melyen Bozsik Yvette és társulata, Horgas Eszter és Szűcs Kinga a nőket, Csonka András, Feke Pál és Geszti Péter pedig a férfiakat képviselte.

Hetente egy nő, havonta egy gyerek a családon belüli erőszak következtében veszti életét. Magyarországon minden időpillanatban 400 ezer nő szenved el a párkapcsolatában fizikai vagy szexuális bántalmazást. A távoltartást – a bevezetését követő első két évben – az egész országban összesen 141 esetben rendelte el a bíróság. A nők elleni erőszak leggyakoribb fajtája a szexuális zaklatás, szinte valamennyi nő átéli közterületen, munkahelyen. A szexuális bűncselekmények kétharmadát Magyarországon az áldozat által ismert személy követi el.



Zséda, aki egyben a rendezvény háziasszonya is volt, bevezetőjében kiemelte – „Évek óta foglakoztat ez a téma. Megdöbbentőek a hétről hétre felszínre kerülő esetek, de sokkal megdöbbentőbbek azok a számok, melyekkel azóta szembesültem, mióta elkezdtem aktívan érdeklődni a családon belüli erőszakkal kapcsolatban. Úgy éreztem a saját eszközeimmel kell tennem valamit azokért a nőkért, akik a legfájóbb pofonokat szenvedik el minden ötödik ajtó mögött, a saját otthonukban. A zene csodálatos eszköz, mellyel minden otthonba bekopoghatok, reményt adhatok azoknak, akik némán tűrnek, és felhívhatom a többiek figyelmét, ne hagyják, hogy ilyen esetek történhessenek. Mert, ha csak a számokat vesszük alapul, biztos, hogy mindannyiunk környezetében él olyan nő, akinek segítségre, reményre, támogatásra van szüksége. Ezért született meg a Rouge albumon található „Ajtók mögött” című dal, és ezért hívtam kollégáimat, barátaimat erre a rendezvényre, hogy együtt megmutassuk, azok vagyunk többen, akik hiszünk abban, hogy mindenkinek joga van egy biztonságos, szeretetteljes életre.”

Dobrev Klára, az UNIFEM Magyar Nemzeti Bizottság elnökeként hangsúlyozta – „A jövő generációinak egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy megteremtsük a családon belüli harmónia és agressziómentes egymás mellett élés lehetőségét. Nem tűrhetjük némán, hogy évente világszerte lányok és asszonyok százai esnek gyilkosság áldozatául férjük, élettársuk vagy apjuk által. Ez akár közvetlenül érint minket akár a környezetünkben zajlik, nem hunyhatunk szemet felette. Az emberekben tudatosítani kell, hogy ez a probléma kortól, nemtől, iskolázottságtól, lakóhelytől, vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit érint.”

A kampányban részt vevő civil szervezetek közül a NANE Egyesület és a PATENT Egyesület, szakértői a helyszínen a témával kapcsolatban egyéni tanácsadást tartottak, a Stop-Férfierőszak Projekt, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és az Amnesty International pedig bemutatta a témával kapcsolatos tevékenységét és támogató információkat adott az érdeklődőknek. A kisebb gyerekek ezalatt játszóházban tölthették el az időt.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja