SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés

Családinet [cikkei] - 2017-08-18
Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki.
Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés

A Murdoch Children's Research Institute (MCRI) szakemberei 18 hónapon át adtak be naponta egy probiotikumot (Lactobacillus rhamnosus), valamint egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szembeni súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek - írta a BBC News.

A The Lancet Child & Adolescent Health című gyermekorvosi szaklapban megjelent tanulmányuk eredményei szerint egy hónappal a kezelés befejezését követően a gyerekek 80 százaléka, négy évvel később pedig a 70 százalékuk tudott még mindig mogyorót enni mindenfajta allergiás reakció nélkül.

"A kezelt gyerekek kétharmada továbbra is fogyaszt mogyorót, sőt, több mint a felük rendszeresen fogyaszt mérsékelt vagy kifejezetten nagy adagokat belőle" - mondta Mimi Tang, az MCRI kutatója.

A szakember szerint a szájon át alkalmazható kezelés lényege, hogy megváltoztatja a szervezetnek egy allergénre adott reakcióját.
"A probiotikum az immunrendszerre van hatással, ami azt jelenti, hogy védelemre és toleranciára sarkallja azt, nem pedig allergiás reakcióra" - magyarázta Tang, hangsúlyozva, hogy ez az első alkalom, hogy egy mogyoróallergia elleni kezelés ilyen hosszú távon hatékonynak bizonyult.

A különböző élelmiszerekkel, különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység drasztikus méreteket öltött az elmúlt évtizedekben. Jelenleg világszerte nagyjából 250 millió ember küzd valamilyen ételallergiával, ami több mint háromszorosa a 20 évvel ezelőtti mutatóknak.

Forrás: MTI
Fotó: forwimuwi73 / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja