SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Dohányzó fiatalokból asztmás felnőttek

Családinet [cikkei] - 2007-01-23
Az első lépések, az első szavak, az első nap az iskolában, az első buli, majd az első szál cigi. A fiatalok igen nagy százaléka élete során, ha nem is válik függővé, de ha többször nem is, egyszer biztosan rágyújt. A rendszeresen dohányzó serdülők körében azonban jóval magasabb az asztma kialakulásának kockázata, mint füstmentes életet élő társaiknál.
Dohányzó fiatalokból asztmás felnőttek

Az asztma, a légutak gyulladásos megbetegedése, melynek megjelenésében fontos szerepet játszik a dohányfüst, mely nagyban elősegíti a betegség kialakulását. Az összefüggést kutató eddigi vizsgálatok főként a felnőtt korcsoport tagjaira irányultak. Az ő esetükben azonban sokszor nehéz elkülöníteni a hosszú évek dohányzása okozta tüdőtágulat, vagy épp krónikus bronchitis tüneteit az asztma kórképétől.

A University of Southern California kutatóorvosai éppen ezért 2.609, 8 és 15 év közötti, asztmás tünetektől mentes gyermek részvételével végezték el vizsgálatukat. Az eredmények egyértelműen mutatják, hogy a korosztály rendszeresen dohányzó tagjainál négyszeresére nőtt annak esélye, hogy 8 éven belül asztmás megbetegedés alakuljon ki náluk.

Azon gyermekek különösen fogékonyak a betegség megjelenésére, akik méhen belüli életük során is ki voltak téve a dohányzás egészségkárosító hatásának. Az ő esetükben az asztma kockázata -szemben a korábbi négyszeres mértékkel- már kilencszeresére nőtt. E szerint az anya terhesség alatti dohányzása a magzat tüdejét egyértelműen sérülékenyebbé teszi, így pedig a gyermek későbbi dohányzása nagyobb károsító hatással bír.



A kutatók különösen fontosnak tartják felhívni a fiatalok, kezelőorvosok, szakemberek figyelmét a fiatalok dohányzása és az asztma közti összefüggésre. A dohányfüst károsító hatása a tüdő daganatos megbetegedése, szív,- és érrendszeri problémák - rendszerint hosszú idő eltete után jelentkezik.

A hír alapjául a "Smoking may boost teens' asthma risk" cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja