SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kevés szülő ismeri a gyermekkori diabétesz jeleit

Családinet [cikkei] - 2014-12-10
A cukorbetegek száma évről-évre nő, ezt azonban nem feltétlenül követi a betegség korai jobb felismerése. Az Egyesült Királyság területén készült felmérés szerint, a szülők mindössze 14%-a képes beazonosítani a betegség tüneteit.
Kevés szülő ismeri a gyermekkori diabétesz jeleit

A betegség típusai

Az 1-es típusú, vagy korábbi nevén fiatalkori diabétesz néven ismert betegség lényege, hogy a hasnyálmirigy nem képes a szervezetbe jutó cukor lebontásához elegendő inzulint termelni – ismertette a betegség kialakulását dr. Bibok György diabetológus, a Budai Endokrinközpont főorvosa. A vércukorszint normalizálásához a betegnek élethosszig tartó inzulinkezelésre van szüksége, és az étkezésben is ügyelnie kell a szénhidrát fogyasztás korlátozására.

A betegség másik típusát korábban időskori cukorbetegség néven ismerhettük, mára azonban megemelkedett a betegek száma a fiatalok körében is, így a 2-es típusú diabétesz elnevezést használjuk inkább. Az emelkedés oka szorosan összefügg az életmód, a szokások megváltozásával: a mozgásszegény életmóddal és a túlzott szénhidrátfogyasztással.

Világszerte növekvő betegszám

Az életkori határok elmosódása mellett a másik aggasztó tényező, a betegek számának folyamatos emelkedése. Az Egyesült Államokban a 9 évesnél fiatalabb gyermekek körében az évenként diagnosztizált új 1-es típusú diabétesz 21%-kal nőtt 2001 és 2009 között, míg a 10-19 éves korosztálynál  30,5%-kal emelkedett az évenként újonnan felismert 2-es típusú diabéteszes betegek száma, a The Journal of the American Medical Association folyóiratban korábban megjelent adatok szerint.

A kutatási eredmények alapján Európában is drasztikusan emelkedik a cukorbeteg gyermekek száma. A Magyar Diabétesz Társaság közlése szerint, Magyarországon az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyermekek száma megduplázódott az elmúlt két évtizedben.

A kevés információ súlyos következménye



Riasztó képet fest az Egyesült Királyságban élő szülők tájékozottságáról a Diabetes UK által készített felmérés. Adataik szerint, 2012-ben a szülők mindössze 9%-a ismerte fel az 1-es típusú diabétesz négy fő tünetét. A helyzet valamelyest javult, egy frissebb felmérésük alapján napjainkban ez az arány már 14%, de még ez is messze elmarad a kívánatos aránytól. A fel nem ismert, kezeletlen betegség, különösen az 1-es típusú diabétesz esetén akár végezetes is lehet – figyelmeztet dr. Bibok György. „Ha a szervezetben hosszabb ideje nincs elegendő inzulin, akkor nem tudja a működéséhez szükséges glükózt felhasználni. Ennek következtében más energiaforrásból, pl. szabad zsírsavakból próbál energiához jutni. Ez a folyamat azonban alternatív anyagcsere utak aktiválódását eredményezi, keton testek képződésével jár, amely a diabeteses ketoacidosis (DKA) nevű, életveszélyes állapot kialakulásához vezethet.”

Az életmentő négy "T"

A súlyos szövődmények megelőzésének, a diabétesz mielőbbi felismerésének érdekében a Diabetes UK 2012-ben indította el „4 Ts”, vagyis „a négy T” néven világméretű kampányát. A program sikerességét igazolja, hogy a kampány ideje alatt Ausztráliában 64 %-kal kevesebbszer fordult elő, hogy  az 1-es típusú diabéteszt olyan gyerekeknél diagnosztizálták, akik már súlyos DKA tünetekkel érkeztek kórházba. A szülők tehát a tájékoztató kampány hatására felismerték a tüneteket, idejében orvoshoz fordultak, így a szükséges gyógykezelést megkezdhették a gyerekek.

Figyeljen a tünetekre!

Az angolul négy T-vel kezdődő tünetek a következők:

  1. Toilet, vagyis a gyermek a szokásosnál többször használja a mosdót, csecsemőknél gyakoribb pelenkaváltás szükséges, vagy a korábban szobatiszta gyermeknek újból gondot okoz a vizelet visszatartása, éjszakai ágybavizelés jelentkezik.
  2. Thirsty, vagyis szomjúság: a gyerek a korábbinál több folyadékot fogyaszt, de mégsem tudja csillapítani a szomjúságát.
  3. Tired, vagyis fáradtság, kimerültség.
  4. Thinner, súlyvesztés is az 1-es típusú diabétesz gyakori tünete.

A 2-es típusú cukorbetegség nem okoz ennyire tipikus tüneteket, ezért is fordulhat elő, hogy a diagnózisra gyakran csak a szövődmények megjelenésekor kerül sor. Mielőbbi felismeréshez fontos a vércukorszintet rendszeresen ellenőriztetni, akkor is, ha nincsen egyéb panaszunk, de a rizikó tényezők jelen vannak. Napjainkban egyszerű specifikus kérdőív és vércukorvizsgálat alapján könnyen kiszűrhetők a cukorbetegségre hajlamos, nagykockázatú betegek.

Forrás: www.endokrinkozpont.hu

Fotó: TriggerHappyDave / Foter / CC BY

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja