SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szelén: az ezerarcú csodaszer

Családinet [cikkei] - 2013-09-05
Az őszi-téli időszakban gyakori vírusos eredetű megbetegedések megelőzése mellett több súlyos, népbetegségnek is számító kórkép megelőzésében és kezelésében is alkalmazható. A szelén gyógyászati jelentőségéről Prof. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa számolt be.
Szelén: az ezerarcú csodaszer

Kétélű fegyver

A periódusos rendszer 34. elemét 1817-ben Berzelius fedezte fel és a görög mitológiából ismert Selene Holdistennő nyomán szelénnek nevezte el. Az elnevezés azért is találó, mert miként a Holdnak, a szelénnek (Se) is két oldala van. Az elsőt, a károsat, a mérgező és rákkeltő hatású oldalát viszonylag korán felismerték. Az utóbbi évtized kitartó és napjainkban is folyó intenzív kutatómunkája azonban pozitív hatásait is bizonyította a biológiában: egyes betegségek kialakulásában, kezelésében és megelőzésében. Fontos megemlíteni, hogy a jód után ez volt a második mikroelem, amelyről sikerült igazolni, hogy a szelénhiány pótlásakor a hiánytüneteket ki lehet küszöbölni.

A szív-és érrendszer védelmében

Kína Keshan tartományában már 1935-ben felütötte fejét egy rejtélyes betegség, mely fatális szívizom degenerációval járt.  1979-ben sikerült bizonyítani, hogy ennek a szívbetegségnek az okozója a szelén hiánya, melynek pótlásával a betegség gyógyítható, ill. megelőzhető. Az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak arra is, hogy a szelén anti-oxidáns-, antithrombotikus-, ill. lipid peroxidációt gátló hatásának szerepe lehet korunk szív-és érrendszeri betegségeinek megelőzésében.

Védelem a vírusok és a káros szabadgyökök ellen

A sejteket károsító szabadgyökök fokozott termelődéséhez vezetnek olyan állapotok, amelyekkel nap, mint nap találkozunk. Ilyen a stressz, a szennyezett levegő, a különböző vegyszerek, amelyek akár környezetünkben, akár az elfogyasztott táplálékban találhatóak. A szabadgyökök sejtkárosító hatása a szervezet egészében jelentkezik. Az un. oxidatív stressz, vagyis a szabadgyökök képződésének folyamata az egyes szerveken különböző elváltozásokat képes létrehozni. Ilyenek például a már említett szívproblémák mellett a bőrön jelentkező gyulladásos betegségek, az agyi területen a stroke, a tüdő területén az asztma, de hozzájárulhat több szervet érintő kórképek kialakulásához is, mint a diabétesz, vagy a daganatos elváltozások. Számos kedvező tulajdonsága mellett a téli időszakban leginkább a szelén antivirális hatását élvezhetjük. 2005-ös felmérések alapján az inluenza járvány Európa azon országaiban volt különösen nagy mértékű, ahol alacsony szelén szint jellemző.

Hormonális eltérések és meddőség

Epidemiológiai adatok alapján is jelentősek a magyar lakosságban az endokin, ezen belül a pajzsmirigy betegségei, ill. a női és férfi meddőség problémája, melyek összefüggésben vannak a Se hiányával. Ismert, hogy nemcsak a jód-, hanem a szelénhiány is pajzsmirigy rendellenességekhez, súlyos esetben halálhoz vezethet. Korábbi kutatásban meddő, vagy csökkent nemzőképességű férfiak esetében egyértelműen kimutatták, hogy napi 100 mikrogramm szelén 3 hónapon át történő szedésével javult az ondósejtek vándorlási képessége.

Fontos a személyre szabott dózis

Hazánk a mérsékelten szelénhiányos államok közé tartozik Európában, azért kiegészítő pótlásáról fontos gondoskodnunk. Ugyanakkor fontos, hogy ne essünk túlzásokba, azaz ne vigyünk be a szükségesnél nagyobb mennyiséget. Alapvető farmakológiai megállapítás, hogy olyan anyag, amelyiknek semmilyen mellékhatása nincs, annak valószínűleg gyógyhatása is hiányzik. Meg kell találnunk tehát azt a tartományt, (általában 150-200 ug/nap), amelytől kedvező hatás várható, azonban a dózis függ a beteg állapotától, az indikációtól: a kritikus állapotban lévő betegeknek ennél lényegesen nagyobb dózisra van szükségük. Tudnunk kell azonban, hogy az antioxidáns hatású Se a kívánatosnál nagyobb koncentrációban toxikus és betegségek kiváltására is képes. A beteg egészségének szempontjából minden paramétert egyidejűleg és gondosan kell mérlegelnünk. Az optimális hatás érdekében a napi szükséges mennyiséget személyre szabottan javasolt beállítani: csak akkor és csak annyit, amit a szervezetünk feltétlenül igényel.

www.endokrinkozpont.hu

Kép: ddpavumba, freedigitalhotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja