SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Asztmásan is válasszuk a mozgást

Családinet [cikkei] - 2007-02-08
A túlsúlyos gyermekek számának növekedéséhez járul hozzá az a téves feltételezés, mely szerint az asztmás gyermekek számára kerülendő a testmozgás. Az orvosi ellenőrzés mellett végzett rendszeres mozgás azonban egyaránt segíti a mentális és fizikai egészség épülését, védelmét, egy frissen közölt tanulmány állítása szerint.
Asztmásan is válasszuk a mozgást

A Pediatrics folyóiratban közölt vizsgálatban 56, 7 és 14 év közötti asztmás gyermek vett részt. A kontroll csoport tagjait 61, egyéb betegségekkel küzdő gyermek alkotta. Náluk fül, orr, torok, vagy bőrproblémák jelentkeztek.

 A vizsgálatot végző orvosok felmérték a két csoport átlagos aktivitási szintjét, testtömeg indexét (BMI) és általános érzelmi állapotukat.

Megfigyeléseik szerint az átlagos testtömeg index jóval magasabb volt az asztmás csoprtban, mint az egyéb betegségektől szenvedő gyermekek közt. A túlsúlyos gyermekek aránya is hasonlóan alakult. Az asztmás gyermekeknél 21.4 százalék, míg a kontroll csoport tagjainál csupán 6.6 százalék.

Az asztmás gyermekeknél a fizikai aktivitás is jóval kisebb mértékű volt, mint a másik csoport tagjainál. A különbséget legnagyobb mértékben az asztma jelenléte indokolta.


A sport szerepe a mentális egészség megőrzése szempontjából is kiemelten fontos. A vizsgálat során is kimutatható volt, hogy az asztmás gyermekek csökkent aktivitása következtében érzelmi téren is több nehézséggel kellett megbírkózniuk.

Az asztmás gyermekek és szüleiknek megközelítőleg 60százaléka indokolta a gyermek csökkent fizikai aktivitását a betegség következményeként, míg a kontrol csoportban ez az arány csupán 11 százalékos volt.

A vizsgálat célja, hogy felhívja az asztmás gyermekek és szüleik figyelmét az orvosi ellenőrzés mellett, rendszeresen végzett testmozgás fontosságára. Az évek múlásával a beteg gyermekek számára egyre több problémát okoz majd a mozgás hiányában kialakult túlsúly és következményeinek leküzdése.

 A hír alapjául a "Kids with asthma need exercise" cikk szolgált.
 
www.orvostkeresek.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja