SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miért ilyen beteg a magyar?

Családinet [cikkei] - 2018-02-28
A magyarok Európa legerősebb dohányosai, egyre aggasztóbb a fiatalok alkoholfogyasztása, a magyar lakosság a harmadik legsúlyosabb az EU-ban - áll az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2017-es egészségügyi országprofil jelentésében.
Miért ilyen beteg a magyar?

Az egészségtudatosságra és a saját felelősségünk fontosságára dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke hívta fel a figyelmet.
 

Szív-érrendszerünk a legbetegebb

Ma Magyarországon 75,7 év a várható élettartam, ezzel a 24. helyen (hátulról az 5. helyen) vagyunk az EU-tagországok között. A fő halálozási okok hazánkban továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek, 2014-ben ezek a betegségek eredményezték 35 ezer nő (az összes haláleset 55%-a) és 27 ezer férfi (az összes haláleset 45%-a) halálát.

Komolyan elgondolkodtató az az adat, miszerint a szív-és érrendszeri betegségek által okozott halálozások standardizált arányszáma 2014-ben hazánkban több mint kétszerese volt az uniós átlagnak. Ez leginkább a dohányzás és az elhízás magasabb előfordulási gyakoriságának volt tulajdonítható, és közrejátszottak az ezen állapotok miatti kórházi kezeléseket követő magasabb halálozási arányszámok is.
A második vezető halálok a daganatos betegség, 2014-ben közel 15 000 nő és 18 000 férfi halt meg rákban.

A konkrétabb halálokokat vizsgálva az látható, hogy Magyarországon rengeteg haláleset mögött a megváltoztatható életmódbeli kockázati tényezők állnak.
Az ischaemiás szívbetegségek messze a legtöbb halálesetet okozták 2014-ben, utánuk következett a stroke és a tüdőrák. Az EU-ban Magyarországon a harmadik legmagasabb a tüdőrák miatti halálozási arányszám, ami határozottan mutatja a folyamatosan magas dohányzási arány hatását.


Tudjuk, hogy egészségtelenül élünk

"A jelentésből az is kiderül, hogy a magyarok alig több mint fele (56%) tartja úgy, hogy jó egészségi állapotban van, ami az egyik legalacsonyabb arány az EU-ban. Ugyanakkor azzal nem szeretünk szembesülni, hogy az egészségtelen életmód nagymértékben hozzájárul a kedvezőtlen egészségügyi mutatókhoz.
Döbbenetes, milyen erős a magyarokban a hárítás, és mennyivel szívesebben fogjuk meg a könnyebbik végükön a dolgokat" - 
mondja dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke. - "Ezzel együtt különösen figyelemreméltó és szomorú, mennyire nem ismerjük fel a mozgás jelentőségét, amely pedig gyakorlatilag minden egyes szervet, szervrendszert és a már kialakult betegségeket is pozitívan befolyásolja."

A szakértő szerint valóban van összefüggés a rossz anyagi helyzet, a túlhajszoltság, a magas gyógyszerárak és az egészségi állapot között. Ugyanakkor a leggyakoribb halálozási aránnyal rendelkező kórokat, vagyis a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségeket ezen tényezők befolyásolják a legkevésbé.
Nem fedezhető fel közvetlen összefüggés a rossz anyagi helyzet és a fent említett betegségek közt, sőt, bizonyos rákfajták (például a vastagbélrák) jóval gyakoribbak a gazdagabb országok lakói közt. Sokkal döntőbbek viszont a saját döntésünktől függő szokások, így főként a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás, valamint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és a kábítószerek.
 

A mozgás bizonyított hatásai

A WHO egyik korábbi, átfogó tanulmánya szerint a rendszeres mozgás bizonyítottan csökkenti számos betegség kockázatát, így például a szívbetegségekét, a stroke-ét, az elhízásét, a cukorbetegségét, a vastagbél- és mellrákét, és a depresszióét. Ezen kívül javítja a közérzetet, tónusossá teszi az izomzatot és megadja az idős embereknek az esélyt egy önállóbb életre. A felmérésből bizonyos arányszámok is világosan mutatják az éles összefüggést:

  • A kardiovaszkuláris betegségek tekintetében elmondható, hogy az inaktív embereknek kétszer akkora esélyük van szívbetegségekre, mint az aktívan mozgóknak. A mozgás a magas vérnyomást és koleszterinszintet is csökkenti, ezzel összefüggésben pedig megelőzheti akár a stroke kialakulását is.
  • A korábban csak a 40 feletti korosztályt fenyegető 2-es típusú (erősen életmódfüggő) diabétesz ma már a fiatalabbakat is érinti. A kialakulására a rendszeresen közepes vagy nagy intenzitású mozgást végzőknek 30 százalékkal kisebb esélyük van, mint az inaktívoknak.   
  • A fizikailag aktív személyeknek 40 százalékkal kisebb az esélyük a vastagbélrákra, csökken a mellrák esélyük, a magas intenzitású mozgás pedig hatásos lehet a prosztatarák ellen.
  • A mozgás csökkenti a depresszió esélyét is, segít a stresszel való megküzdésben. A gyerekeknek jó lehetőség a szociális képességek fejlesztésére, a felnőtteknek pedig abban segít, hogy jobb viszonyban legyenek a testükkel. Ráadásul az aktivitás más, egészségtudatosabb lépésekre is sarkall, mint például az egészségesebb étkezés és a dohányzásról való lemondás.

Babai doktor szerint rá kell jönnünk, hogy az egészségi állapotunkért jobbára mi magunk vagyunk a felelősek. Éppen ezért van döntő jelentősége az 21. század gyógyító-megelőző módszerének, az életmód orvoslásnak, amely a szakértők által irányított mozgás-, táplálkozási és mentális programmal a már kialakult betegségek esetén is jelentősen hozzájárulhat a gyógyuláshoz.  

Forrás: Magyar Életmód Orvostani Társaság
Indexkép: pixabay - geralt

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja