SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hosszú távon súlyos betegségeket okozhat az alvászavar

Családinet [cikkei] - 2017-06-27
A több hónapon át tartó alvászavar súlyos betegségekhez vezethet, például depresszióhoz vagy 2-es típusú cukorbetegséghez - mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Hosszú távon súlyos betegségeket okozhat az alvászavar

Purebl György pszichiáter szakorvos elmondta: az alvászavar leggyakoribb fajtája, az álmatlanság az emberiség egyharmadát érinti életében legalább egyszer hosszabb távon. Hátterében állhat a kevés testmozgás, az egészségtelen táplálkozás, a sok stressz vagy a magas vérnyomás.

Az alvászavar és a betegségek között egyfajta "tyúk-tojás" kapcsolat van, nehéz megmondani, hogy az alvászavar miatt alakult-e ki egy betegség vagy a betegség első tünete az alvászavar - magyarázta a pszichiáter.

Elmondta azt is, hogy az alvásnak óriási szerepe van az anyagcsere szabályozásában. Ha valaki nem alszik eleget, sokkal éhesebb lesz másnap, mert megnő az éhséghormon szintje a szervezetben, a jóllakottsághormonra érzékeny receptorok pedig nem lesznek olyan érzékenyek, ezért az emberek jobban kívánják a magas szénhidráttartalmú ételeket, édességeket.

A legtöbb embernek 7-8 óra alvásra van szüksége, de mindenkinek más az alvásigénye. Ha egy hónapnál tovább áll fenn alvászavar, érdemes orvoshoz fordulni, valamint az életmódunkat is áttekinteni - tette hozzá Purebl György.

Érdemes ebéd után is ledőlni egy kicsit (felnőtt korban is!), ha van rá lehetőség: egy új kutatás szerint ugyanis életmentő lehet egy kis délutáni szunyókálás.

Az alvás sokkal, de sokkal fontosabb, mint gondolnánk, főleg gyermekkorban: Az alvás rendszertelensége árthat akár a gyermek intelligenciájának is, s orvosok figyelmeztetnek arra is, hogy sok veszély leselkedik a kialvatlan gyerekekre.

Forrás: MTI
Fotó: Enrica Garroni / FREEIMAGES

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja