SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Új oltástörvényt készül elfogadni Bukarest: így védenék meg az oltásellenesség és a kanyaró ártatlan áldozatait

Családinet [cikkei] - 2017-04-28
Fel lehet és fel is kell számolni a kanyarót és rózsahimlőt Romániában, ehhez azonban arra van szükség, hogy mind a szülőket, mind az egészségügyi alapellátásban dolgozókat megnyerjék az oltási programoknak - hangsúlyozta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodájának igazgatója csütörtökön Bukarestben, az Oltás mint közegészségügyi kérdés című konferencián.(Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti)
Új oltástörvényt készül elfogadni Bukarest: így védenék meg az oltásellenesség és a kanyaró ártatlan áldozatait

Rámutatott: Romániában immár csaknem 4900 kanyarós esetet regisztráltak a betegség tavaly januári megjelenése óta, a járvány pedig már 23 halálos áldozatot követelt az országban. Hozzátette: az esetek 97 százalékában bebizonyosodott, hogy olyanok fertőződtek meg, akik nem kapták meg a védőoltást, a kanyaró felszámolásának tehát alapfeltétele, hogy Románia az átoltottsági szintet a WHO által ajánlott 95 százalékra emelje.

Az idei év első két hónapjában már több mint 1500 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel 14 európai országban, az esetek 46 százalékát pedig Romániában regisztrálták, ahol az utóbbi években elharapózott oltásmegtagadás miatt a lakosság oltottsági aránya a korábbi 97-ről 80 százalék alá csökkent.

A WHO regionális igazgatója a magyar közmédiának elmondta: Romániában nagyon magas szintű kormányzati elkötelezettséget tapasztalt, ami a járvány megfékezését célzó intézkedéseket illeti. Üdvözölte, hogy Bukarest oltástörvényt készül elfogadni, amely kötelezővé tenné a védőoltást az iskolai beiratkozás előtt. Rámutatott: változtatni kell a szülők hozzáállásán, meg kell győzni őket arról, hogy az oltás "a legjobb befektetés" a gyermekek jövője szempontjából, a vakcinák biztonságosak, nem kell félniük tőlük.

A Sorin Grindeanu miniszterelnök részvételével megrendezett bukaresti tanácskozás után Florian Bodog román egészségügyi miniszter újságírók előtt cáfolta, hogy az oltástörvény közvitára bocsátott tervezete "börtönbe küldené" a vakcina beadását megtagadó vagy elmulasztó szülőket. Másfelől úgy vélekedett, hogy kiskorú veszélyeztetéséért marasztalhatók el azok a szülők, akik oltásellenességükkel halálos veszélynek tesznek ki gyerekeket. Felhívta a figyelmet: a kanyaróban megbetegedett beoltatlan gyerekek sok esetben alig néhány hónapos csecsemőket is megfertőztek, akik koruk miatt még nem is kaphatták meg a védőoltást, és közülük többen belehaltak a betegségbe.

A hatályos román Btk. háromtól hét évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt a szülőt vagy gyámot, aki bántalmazással vagy bármilyen intézkedésével súlyosan veszélyezteti a rá bízott kiskorú fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését.

Forrás: MTI
Fotó: torange.biz

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja