SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kanyaró a tizenöt hónaposnál kisebbekre a legveszélyesebb

Családinet [cikkei] - 2017-03-08
A kanyaró megbetegedéseknél a legveszélyeztetettebbek a tizenöt hónaposnál fiatalabb gyermekek, ha van a környezetükben ilyen beteg - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatornán kedd este.
A kanyaró a tizenöt hónaposnál kisebbekre a legveszélyesebb

Közölte: 1969 és 1989 között csak egy oltást adtak a gyerekeknek, azt gondolták, hogy ha ezt valaki egyszer megkapja, az élete végéig elég. Később azonban kiderült, hogy szinte minden ilyen esetben szükség van egy második oltásra is ahhoz, hogy kialakuljon az életre szóló védettség. Az 1989-ben születettek ezért már két oltást kaptak.

Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok - hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában.

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa a műsorban elmondta, a Szegedi Tudományegyetem egy egészségügyi dolgozója betegedett meg. Hozzátette: a Szegedi Tudományegyetemen kezelnek egy, korábban Makón megfertőződött beteget is. A szakember hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen nem alakult ki járvány, a makói kórházban pedig kontroll alatt tartják a megbetegedéseket.

A kanyaró - amely rendkívül ragályos fertőző megbetegedés - kezdeti tünetei, a kiütések megjelenése előtt nagyon hasonlít az influenzára - ismertette Oroszi Beatrix.
A kiütések megjelenése előtt a beteg már négy nappal fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart. Ha valaki átesett a kanyarón, akkor élete végéig védett lesz a betegséggel szemben.
 

A legveszélyeztetettebbek a 15 hónapos kor alatti babák

Póta György elmondta, hogy a makói kórházban a korábbi korosztályba tartozók betegedtek meg, szerencsére valamennyiüknél enyhe lefolyású a betegség. Azonban az enyhe betegség alatt is ugyanúgy fertőz a páciens, és az oltást tizenöt hónapos kortól lehet adni, ezért a legveszélyeztetettebbek az annál fiatalabbak.

A betegség magas lázzal jár, mint általában a vírusfertőzések, erős fejfájással, hányással, és a kanyaróra nagyon jellemző az egész testen jelentkező kiütés, amely a szájban is megjelenik - ismertette.

Arra kitérve, hogy Romániában tizenhatan haltak meg kanyaróban, Póta György azt mondta: ha sokan nem oltatják be magukat, akkor a közösségi védelem megszűnik, és így megjelenik a betegség. Az, hogy Magyarországon mindenkit beoltottak, nem azt jelenti, hogy a vírus ne létezne, csak nem kapta el senki - tette hozzá, utalva arra, hogy az utolsó kanyarójárvány 1989-ben volt az országban.

 

Forrás: MTI
Fotó: SvenjaBehnisch/pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja