SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pikkelysömör Nap 2010 A psoriasis NEM fertőző betegség!

Családinet [cikkei] - 2010-10-27
Október 29-én, a Pikkelysömör Világnapon (World Psoriasis Day), a világ minden táján az általánosnál nagyobb figyelem irányul a psoriasisos betegekre. A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is csatlakozik a Psoriasis Világnap rendezvényeihez.
Pikkelysömör Nap 2010 A psoriasis NEM fertőző betegség!

pikkelysömör világnapAz MDT társadalmi célú kampányt indít az elfogadás jegyében. Ennek érdekében felhívja a betegek figyelmét a jelenleg elérhető kezelési lehetőségekre, a lakosságot és a betegek ellátásában résztvevő egészségügyi szakszemélyzetet pedig megismerteti a pikkelysömör tüneteivel, legfontosabb jellemzőivel. Prof. Dr. Kemény Lajos, a Társulat elnöke a mai kampánynyitó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kezdeményezéssel a döntéshozók figyelmét is a betegségre szeretnék irányítani, hogy a közeljövőben még több segítséget kapjanak a psoriasisos emberek kezelésében, ellátásában.

A psoriasis - vagy ahogy a legtöbben ismerik a pikkelysömör - genetikai eredetű autoimmun betegség, amely életünk során bármikor jelentkezhet. A kórral együtt járó, mindenki számára könnyen felismerhető bőrtünetek jelentősen megnehezítik a betegek mindennapjait. A betegeknek az élénkvörös foltok miatt legtöbbször hátrányos megkülönböztetésben van részük, a társadalmi kirekesztettség érzésével nap mint nap meg kell birkózniuk. Mindemellett a rendszeres kezelések kényelmetlenségével is szembe kell nézniük.

"A pikkelysömör az egyik leggyakrabban előforduló bőrbetegség, Európában a teljes lakosság 1,5-2 százalékát érinti. Magyarországon hasonló gyakoriság jellemző, hazánkban nagyjából 200 ezren lehetnek érintettek. A betegek 10%-a tünetmentes, 57 százalékuk enyhe, egynegyedük középsúlyos, míg 8 százalékuk súlyos psoriasisban szenved. Utóbbi esetben a testfelszín több mint 10%-át érinti a betegség" - ismertette a sajtótájékoztató hallgatóságával a jelenlegi adatokat Dr. Gáspár Krisztián, a DE OEC Bőrgyógyászati Klinikájának munkatársa.

A pikkelysömör azonban nem csak bőrtüneteket okoz. A betegséghez gyakran társul ízületi gyulladás, depresszió, szív- és érrendszeri megbetegedések. A súlyos pikkelysömörben szenvedőknél 30 éves kor felett a szívinfarktus kialakulásának valószínűsége is háromszoros az egészségesekhez viszonyítva.

Az egészségügyi, fizikai problémák mellett lelki és szociális gondok is gyakran terhelik a betegeket. A társas együttélés legtöbb színterén akadályokba ütköznek, sokan elveszítik állásukat, hosszabb ideig munka nélkül maradnak. A depresszió a betegek egynegyedét kínozza, az öngyilkosság érzésével 5 százalékuk szembenézett már élete során.

Mivel a pikkelysömör egyaránt komoly testi és lelki terheket ró az attól szenvedő betegekre, a Magyar Dermatológiai Társulat szakmai véleménye szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a psoriasisban szenvedő betegek újra teljes életet élhessenek.



Ahogy azt Kemény professzor is hangsúlyozta, a Psoriasis Nap és az azt támogató kampány megszervezésével a Társulat meg kívánja ismertetni a betegeket a kezelési lehetőségekkel, valamint segítő kezet nyújt a személyenkénti legmegfelelőbb terápiás módszer kiválasztásában, tökéletesítésében, a félelmek nélküli élet megkezdésében. Az új terápiák segítségével lehetséges visszaadni az emberi méltóságot, és a mindennapi küzdelemhez szükséges erőt. A módszerek használatával jelentősen csökkenthető a betegekre nehezedő pszichológiai nyomás, és a szégyenérzet. A megfelelően kezelt psoriasisos beteg teljesen vagy csaknem teljesen tünetmentessé tehető, azonban ehhez szükséges a beteg és orvos szoros együttműködése, a beteg megfelelő tájékozottsága és aktív közreműködése is.

A sajtótájékoztatón Dr. Holló Péter, a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinika Psoriasis Centrumának vezetője elmondta, hogy a pikkelysömör a tudomány jelenlegi állása szerint továbbra sem gyógyítható kór, azonban a betegség kezelhető. Léteznek olyan eljárások, amelyek a betegek életminőségét érezhetően javíthatják. A súlyos psoriasistól szenvedőknek nem szabad megfeledkezniük a biológiai terápiás kezelésről sem, hiszen ezen módszer segítségével immáron a tünetmentesség sem számít elérhetetlen célnak.

"Többen nincsenek tisztában azzal, hogy nem csak a hagyományos gyógyszeres és helyi kezelési lehetőség áll rendelkezésükre, hanem a korszerű fejlesztéseknek köszönhetően más módszerek is léteznek a betegség enyhítésére. A kezelési célok (bőrtünetek 75-90%-os javulása, az életminőség-javulás, köröm- és ízületi tünetek jelentős enyhülése) mára igenis elérhetővé váltak" - hangsúlyozta a Centrum vezetője.

A Pikkelysömör Nap és a hozzá kapcsolódó társadalmi célú kampány tehát a betegekhez, a kezelésükben résztvevő orvosokhoz, szakápolókhoz és a közvéleményhez egyaránt szól. Dr. Gyulai Rolland, a Társulat Psoriasis Szekciójának elnöke elmondta, hogy szeretnék kiemelten felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy mind egyformák vagyunk, és hogy a betegség NEM fertőző. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a psoriasis nem kozmetikai rendellenesség, hanem egy betegség, amivel sok társunknak együtt kell élnie. "A psoriasis megértése, elfogadása nagyban hozzájárul a betegek könnyebb társadalmi integrációjához. A Társulat végső célja a psoriasistól szenvedő emberek fizikai és lelki tünetmentességének megteremtése" - emelte ki Gyulai doktor.

Ezen célkitűzés elérése érdekében a Magyar Dermatológiai Társulat és az MDT Psoriasis Szekciója október 29-én országos kampánnyal kívánja felhívni a figyelmet a pikkelysömörrel élők elfogadására. Számos nagyvárosban nyílt napot tartanak a psoriasis betegklubok, ahol a pikkelysömörös betegek szakmai előadásokon vehetnek részt, megismerhetik egymást, a gyógymódokat, találkozhatnak kezelőorvosaikkal, szakápolóikkal. Ezekre a rendezvényekre nemcsak őket, hanem az egészséges érdeklődőket is szeretettel várják. Ha többet szeretne megtudni a Pikkelysömör Napról, a programokról, magáról a betegségről, vagy a kezelési lehetőségekről, látogasson el a www.pikkelysomornap.hu weboldalra.

Forrás: www.diamondagency.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja