SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miért fontos a testzsír-százalék?

Családinet [cikkei] - 2010-09-24
Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós férfi lehet elhízott és csupa izom - ennek a pontos kiderítésére szolgál a testzsír-százalékmérés. - ismerteti dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom megalapítója.
Miért fontos a testzsír-százalék?

Hogyan lehet fittebb egy nagyobb súlyú ember? 
Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt, hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír nagyobb arányban lesz jelen a kisebb testsúlynál is. 

 
Természetesen a zsírra szükség van, hiszen ez párnázza ki a vázrendszert, védi a belső szerveket, rész vesz a test hőmérsékletének szabályozásában, és tárolja a vitaminokat. Ráadásul az „éhezés” időszakaiban (amely szerencsés esetben nem a rossz körülmények miatt adódik), a tartalékok segítenek a szervezet önellátásában. Vagyis a cél nem a zsír teljes kiiktatása a szervezetből, csupán az egészséges szintre csökkentése.
 
Ennek érdekében az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom minden egyes szűrés jelentős elemeként alkalmazza a testzsír-százalékmérést, hogy mindazok pontos képet kapjanak fizikai állapotukról, akik fontosnak tartják az egészségmegőrzést. 


Soványtól az elhízottig
A test zsírtartalmát befolyásolja a nem és az életkor is, ezt figyelembe véve az alábbiak szerint alakulnak az arányok.


Nők        
  túl vékony egészséges túlsúlyos elhízott
20-39 év között 21 %-ig 22-33 % 34-39 % 39 % fölött
40-59 év között 23 %-ig 24-34 % 35-40 % 40 % fölött
60 év fölött 24 %-ig 25-35 % 36-42 % 42 % fölött
         
Férfiak        
  sovány egészséges túlsúlyos elhízott
20-39 év között 8 %-ig 9-20 % 21-25 % 25 % fölött
40-59 év között 11 %-ig 12-22 % 23-28 % 28 % fölött
60 év fölött 13 %-ig 14-25 % 26-30 % 31 % fölött

 

A számítások alapján kilogrammban is kifejezhető, ki mennyi zsírt tárol. Ha egy 60 kilós nőnek 22 % a testzsírja, akkor ő 60x0,22=13,2 kg zsírral rendelkezik. Aki a testzsír-százalékát figyelembe véve a túlsúlyosnak számít, nem csupán esztétikai problémával néz szembe, de jelentősen nő a kockázata a szív- és érrendszeri betegségeknek, a magas vérnyomásnak, a mozgásszervi- és a cukorbetegségnek, a depressziónak, sőt, bizonyos daganatos betegségeknek is. 


Hogyan csökkenthető a zsír mennyisége?
"Ebben a kérdésben időről időre hallhatunk csodamódszerekről és eljárásokról, pedig csodák – legalábbis a zsír mennyiségének csökkentésében - nincsenek." – mondja dr. Babai László, prevenciós szakértő. - "A testzsír-százalék csökkentésére a legjobb módszer a heti legalább 5x30 perces aerob mozgás. A cél az, hogy megizzadjunk és lihegjünk, a pulzusszámunk azonban akkor marad a zsírégető tartományban, ha nem megyünk 100 fölé. Ilyen szempontból remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás és a biciklizés. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrát-bevitelt, és főként fehérjéket, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot fogyasztanunk. A tudatos életmód az egészség, a fittség és a hosszú élet felé vezet."
 
www.oxygenmedical.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja