SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lisztérzékenység II.

Németh Ági [cikkei] - 2005-04-10
"Euripidés úgy tartotta, az ember életének tápáltatására kenyérnél és víznél egyéb nem kívántatik, és valami ezen kívül vagyon, inkább csemege, mintsem élet".
Lisztérzékenység II.

A lisztérzékenység legjellegzetesebb tünetei


A periodikusan jelentkező vagy idült hasmenés: előfordulhat ritkább, egyszerre nagyobb tömegű székletürítés is.

Egyéb jellemző tünetek:

  • felfúvódás, haspuffadás
  • étvágytalanság
  • esetenként hányás

A felszívódási zavar következtében kialakuló hiányállapot jelei:

  • vashiányos vérszegénység
  • fehérjehiány
  • a kalcium és a D-vitamin zavart felszívódása miatt a csontok mészszegények
  • gyermekkorban jellemző a növekedésben való visszamaradás, a nem megfelelő           súlygyarapodás, fogyás
  • kedélyzavar, ingerlékenység, fáradékonyság, erőtlenség

Felnőtteknél gyanút keltő tünetek:

  • hasi görcsök, hasmenés és/vagy székrekedés
  • fáradékonyság, levertség
  • immungyengeség
  • szájüregi fekély
  • bőrgyulladás (herpesszerű, kerek foltok)
  • meddőség, cikluszavarok
  • éjszakai görcsök
  • depresszió, lehangoltság, allergia
  • fejfájás, migrén


Hogyan derülhet fény a lisztérzékenységre?

A betegség gyanúját a klinikai tünetek és a felszívódási zavarból adódó laboratóriumi eltérések vetik fel. A gliadin és más anyagok ellen termelt ellenanyagok kimutatása a beteg véréből még közelebb vihet a diagnózishoz, azonban a kórisme csak a vékonybél nyálkahártyájából vett minta szövettani vizsgálata (vékonybél-biopszia) alapján mondható ki. A diagnózishoz három vagy több alkalommal kell szövettani vizsgálatot végezni. Az első biopsziát még a kezelés megkezdése előtt kell elvégezni. Ha a nyálkahártya-elváltozás kóros, akkor a második szövettani vizsgálatra egy évvel a gluténmentes diéta beállítása után kerül sor. Megfelelő javulás esetén ezután kerülhet sor szoros orvosi felügyelettel a gluténterhelésre, majd ezt követően a tünetek súlyosságától függően fél-két év múlva a harmadik biopsziára. Abban az esetben, ha a gluténmegvonásra jelentősen javul, a gluténterhelésre pedig romlik a szövettani kép, felállítható a lisztérzékenység diagnózisa.

LEGFONTOSABB A DIÉTA!

Jelenleg még nem áll rendelkezésre olyan gyógymód, amely magát az okot, a gluténérzékenységet tudná megszüntetni, viszont a betegség tünetei elmúlnak, ha a beteg étrendjéből véglegesen kiiktatunk mindenféle gluténtartalmú élelmiszert. A coeliákiás beteg élete végéig nem fogyaszthat búzából, árpából, rozsból, zabból, illetve ezek felhasználásával készült termékeket! A gluténmentes diétát szigorúan be kell tartani!
 

A gluténmentes diéta alapelvei

A gluténmentes diéta összeállítása beható ismereteket kíván. Mivel a búzaliszt nemcsak az alapvető sütőipari termékek alapanyaga, hanem sok más élelmiszer alkotórésze lehet, ezért a nem teljesen nyilvánvaló esetekben is gondolni kell gluténtartalmú összetevőre (pl. készételek, konzervek esetében). Megnehezítheti az eligazodást az is, hogy nem minden élelmiszeren tüntetik fel az adalékanyagokat, mivel ez a 2%-ot el nem érő összetevők esetén nem kötelező előírás. Előfordulhat, hogy a gyártó cég megváltoztatja a termék összetételét. Ezért a lisztérzékenyeknek folyamatosan figyelniük kell, hogy csak garantáltan gliadinmentes élelmiszereket vásároljanak!

Fogyaszthatók:

Tej és tejtermékek

  • Fogyaszthatók: az ízesítés nélküli tej, túró, tejföl, sajtok nagy része.
  • A tejdesszertek, vagyis gyümölcsjoghurtok, pudingok, túrókrémek, illetve a többkomponensű termékek csak akkor, ha feltüntették a csomagoláson, hogy gluténmentes.

Húsok, húskészítmények, tojás

  • A húsfélék, a halak és a tojás is gluténmentes, tehát szabadon - de nem mértéktelenül! - fogyaszthatóak.
  • Figyelem! A legtöbb húskészítmény gluténmentes, de előfordulhatnak olyan termékek is, amelyek gliadintartalmú alapanyag hozzáadásával készültek, ezért vásárláskor mindig körültekintően kell eljárni.

Gyümölcsök és zöldségfélék

A friss és a mirelit gyümölcsök és zöldségek korlátlanul fogyaszthatók. Elősegítik a folyamatos vitamin- és ásványianyag-utánpótlást, magas rosttartalmuknál fogva pedig segítik a bélműködést.

Italok

  • Fogyaszthatók: víz, ásványvíz, üdítőitalok, szemes kávé, valódi kakaó, tea.
  • Nem fogyasztható: gabonapálinkák, sör.
  • Kerüljük az instant kávé-, kakaó- és teaporok használatát, mivel tartalmazhatnak glutént!

Konzervek, ételízesítők, fagylaltok

Csak a garantáltan gluténmentes termékek fogyaszthatók. A hazai palettán is szerepelnek ma már gluténmentes konzervek, bébiételek, jégkrémek és egyéb termékek. Ám sokkal jobb, ha otthon készítünk olyan ízletes ételféleségeket, amelyek a reformtáplálkozás elveihez is közelebb állnak. A diétával kapcsolatban felmerülő kérdésekkel bátran forduljunk a kezelőorvoshoz, dietetikushoz vagy a témában jártas életmód-tanácsadó szakemberhez! Létezik a lisztérzékenyeknek országos egyesülete (lásd alul az információt).


A Coeliakia megelőzése

A betegség megelőzésében nagyon fontos, hogy a csecsemők étrendjébe csak féléves koruk után kerüljenek liszttartalmú ételek! A főzelékek sűrítéséhez ajánlatos burgonyát, esetleg gluténmentes gabonapelyhet használni!

Extra tippek:

  • Hatásos kiegészítő kezelési módok a lisztérzékenység tüneteinek enyhítésére és a károsodás mértékének enyhítésére
  • Bélflórarendezés: a normál baktériumflóra támogatja a felszívódást, mérsékeli a puffadást, a túlérzékenységi tüneteket, véd a fertőzések ellen.
  • Gyógyteák: a kamilla, körömvirág, cickafark, apróbojtorján keverékéből készült tea mérsékeli a bélfal irritációját, enyhíti a gyulladásos tüneteket.
  • Vitaminkúra: elengedhetetlen a kúraszerű kombinált ásványianyag- és vitaminpótlás, ha el akarjuk kerülni a hiánytüneteket. Legjobbak a természetes alapanyagú multivitaminok.
  • Többször keveset és alaposan megrágva szabad csak enni, hogy könnyebb legyen megemészteni az ételt.

Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete:

1025 Budapest, Palánta u. 11. Telefon: 438-0233

Kép: Boudewijn Berends / Flickr.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja