SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

4 ok, ami miatt "szagos" lesz a verejték

Családinet [cikkei] - 2014-07-31
A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.
4 ok, ami miatt "szagos" lesz a verejték

Természetes vs. kóros izzadás

A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.

A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stresszhatás miatt fokozódik a tevékenysége. Bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok éppen a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

Mitől válik kellemetlen szagúvá a verejték?

A verejték alapvetően színtelen, szagtalan, csak néhány esetben válik kellemetlen szagúvá:

  1. Ha baktériumok szaporodnak el benne.
  2. Ha olyan táplálékot vagy italt fogyasztunk, amelyik a verejtékmirigyeken keresztül választódik ki, ilyen például a fokhagyma és az erősebb alkoholok.
  3. Ha olyan gyógyszert vagy vitamint szedünk, ami ezt eredményezi, mint a B- és a C-vitamin.
  4. A ruhából kioldott festékek és a szervezetbe bevitt anyagok hatására a verejték szaga és a színe is megváltozhat.

A fokozott verejtékezés okai

- Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza. A hiperhidrózisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken - dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza.

Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat.

Kezelési lehetőségek
 

  • Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodó szerek használatára.
  • Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, de természetes stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.
  • Elsősorban a hónalj és egyes esetekben a tenyér, a talp túlzott izzadásának kezelésére alkalmazható a botox injekció. Ez az eljárás akár egy évig tartó hatást is eredményezhet.

Forrás: www.oxygenbeautyclinic.hu
Fotó:
www.flickr.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja