SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Október 4-e az Állatok Világnapja

Családinet [cikkei] - 2016-10-03
Életünkben meghatározó szerepet játszanak a házi- és haszonállatok. E kapcsolatra hívja fel a figyelmet az Állatok Világnapja, amit Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére október 4-én tartanak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) több szempontból is javulást tapasztalt az elmúlt években az állatvédelem területén, azonban ezúton is szeretné felhívni az állattartók figyelmét a felelős állattartás fontosságára.
Október 4-e az Állatok Világnapja

Assisi Szent Ferenc élete során azt hirdette, hogy nem csak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen. Az Állatok Világnapjának célja, hogy az ember-állat barátságot megerősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, hiszen az állatok nem csak boldogabbá teszik életünket, de segítik is mindennapjainkat.

A NÉBIH állatvédelemért is felelős hatóságként folyamatosan figyelemmel kíséri a házi- és haszonállatok helyzetét és küzd azért, hogy a felelős állattartói magatartás mindenki számára alapvető értékké váljon. Az elmúlt években jelentősen javult a jogszabályi környezet: kötelezővé vált többek között a kutyák chipezése, tiltottá a gömbakvárium, a tartós kikötés, a fülcsonkítás, az állatkínzás pedig ma már bűncselekménynek minősül.

A hatóság adatai szerint folyamatosan emelkedik a chipes kutyák száma, továbbá számottevően csökkent a gyepmesteri telepeken élő állatok létszáma: öt év alatt csaknem tízezerrel kevesebb állat került be a telepekre. 2015-ben a regisztrált mintegy 21 000 állatból több mint 16 000 talált új otthonra.

A háziállatok mellett a haszonállatoknak is jár a megfelelő bánásmód. Ennek biztosítása érdekében az állattartó telepeken kötelező vált állatjóléti felelős kijelölése, amihez alapkövetelmény az állatjóléti felelős képzésen való részvétel. A NÉBIH ingyenes képzésein az elmúlt három évben több mint 4500-an vizsgáztak le. A hatóság emellett folyamatosan ellenőrzi az állatszállítmányokat is és részt vesz a terület szabályozásáért felelős EU-s munkacsoport munkájában.

A hivatal szemléletformáló kampányaival a lakosság figyelmét szeretné felhívni a felelős állattartás fontosságára. A három éve zajló Szabad a gazdi kampány elsődleges célja az állattartási kultúra színvonalának növelése hazánkban, míg a Látótárs projekt a vakvezető és más segítő kutyák kiképzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. A NÉBIH a jövőben az érintett társhatóságok tagjainak képzésébe is bekapcsolódik, hogy hatékonyabbá váljon az állatkínzással kapcsolatos eseteket kezelése.

Örömteli, hogy ma már sokak számára kiemelt kérdés az állatvédelem. Ennek ellenére továbbra is látni elborzasztó eseteket: kegyetlen kínzásokat és embertelen tartási körülményeket. Az állatok amennyire társai az embernek, legalább annyira kiszolgáltatottak is gazdáiknak. A helyzet javításához egyaránt szükség van a felelősen gondolkodó emberekre, a civil szervezetekre és a hatóságokra. E munkában a NÉBIH a jövőben is aktív szerepet fog vállalni.

Látogassatok el az Állatok Világnapján egy vadasparkba, állatparkba! Nézd meg gyűjteményünket, melyben összegyűjtöttünk 15 szuper állatos programot és vadasparkot az Állatok Világnapjára!

Forrás: NÉBIH
Fotó: kitty.green66/flickr

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja