Kérdezz-felelek
Az előző hónapban norcolutot szedtem, hogy pár nappal elcsúsztassam a menstrációmat, így 19-e helyett 24-én jött meg. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben a következő menstráció várható időpontját a 19-éhez vagy a 24-éhez kellene számolnom?
Előre is köszönöm
Elvileg a 24-hez, de azért lehet, hogy nem lesz pontos.
Ez önmagában még nem jelent semmi problémát. Majd meglátja, hogy a későbbiekben hogy alakul a dolog.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a lányom a jövő hónapban lesz 11 éves és már november óta menstruál és az utóbbi hónapokban látszik, hogy kezd beállni a vérzés rendszeressége, viszont a nyaralást már hónapokkal ezelőtt lefoglaltam és ha jól számolok azon a héten fog ismét menstruálni amikorra lefoglalt utunk van egy melegvizes fürdőbe, direkt a pancsolások, fürdések miatt. Kérdésem az lenne, hogy ennyi idősen lehet-e már tampont használni azokra az órákra amíg a fürdőben lennénk mert azon gondolkozom, hogy lemondom az utat, hiszen "szegény gyereknek" büntetés ülni a strandon a pokrócon egy hétig, ha nem is élvezheti. Köszönöm válaszát: Renáta
Meg lehet próbálni minitampont használni. Ha elég tág a hüvelybemenet, akkor fogja tudni használni, ha nem, akkor nem. Ez egyénenként különböző.
De ilyen idős korban, még bármikor lehet máskor a vérzés, tehát ezért időpontot változtatni, hónapokkal előre nem biztos, hogy érdemes.
Szeretném eltolni a menzeszemet 2 nappal és a nőgyógyászom írt fel norcolut tablettát. Csak elfelejtettem megkérdezni hogy kell beszedni.Ebben szeretné kérni a segítségét!
Köszönettel:Anita
Miután befejezi a gyógyszerszedést, 2-3 nap múlva fog megjönni a vérzése. Számolja ki, hogy előtte 10 nappal kezdje el szedni a gyógyszert.
Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy létezik-e, hogy egy hüvelyi antibiotikum (amit pálcikás baktériumra írt fel az orvosom) olyan erős menstruációt eredményez, hogy az szinte vetélésnek hat... Háttérinformációk: az előtte lévő menstruációm normálisnak volt mondható, pedig elméletileg a baci már akkor jelen volt, csak egy nagy hasi műtét miatt nem tudtam elkezdeni a használatát, ezért nem gondolnám, hogy a baci okozta. A nagy hasi műtétre sem gyanakszom, mert az operáció másnapján óramű pontossággal megérkezett a havivérzésem, ahogy minden hónapban eddig (a műtétet nem nőgyógyászati céllal végeztettem, hanem köldöksérv és letapadt vékonybélkacs megszüntetése céljából). Ellenben a mostani vérzésem késett már 2 napja és nagyon ideges lettem, babát nem szeretnék, mert 1 éve szültem császárral és ezen mostani műtéti hegem mellett semmiképpen sem tarthattam volna meg - hatalmas vágás (óvszerrel védekezünk, de lehet, hogy kiszakadt, ezt nem tudom...), elkezdtem gyanakodni erre a hüvelykúpra, amit akkor már 8 napja használtam, tehát még 2 maradt volna, de úgy döntöttem, nem teszek fel többet, hátha addig nem jön meg, amíg alkalmazom. Még 2 napig nem történt semmi, de folyamatosan éreztem a menses jeleit, aztán 'berobbant' a vérzés, szó szerint. Életemben nem láttam még ennyi vért és nagyon fájdalmas is volt. Doktor úr szerint elképzelhető, hogy 'eltolta' ez a gyógyszer a menstruációmat, vagy a forró fürdőkkel, ugrálással, házasélettel egy vetélést idéztem elő magamnak? Köszönöm!
A menses késése okozhat most bővebb mensest. Amennyiben néhány nap alatt nem múlik, vagy tényleg nagyon nagy mennyiségű lenne, akkor érdemes orvoshoz fordulni.
Tisztelt Doktor Úr!
A problémám 2 éve áll fenn. Mégpedig az, hogy a menstruációm sosem jön meg magától, csak akkor, ha együtt vagyunk a férjemmel. Szóval ha meg kéne jönnie x napon és úgy jön ki a lépés, hogy csak 4-5 esetleg 6 nap múlva tudunk együtt lenni, akkor csak akkor jön meg, orgazmus hatására. Ezt viszont szó szerint kell venni, amint orgazmusom van, abban a pillanatban elkezdek vérezni. A mellfeszülés és görcsök viszont megvannak, mint tünetek, de ugye húzódnak, ha esetleg x napon nem jön meg. Ez leginkább elrontja az együttléteinket és egy jobban zavaró tényező.
Esetleg tudja mitől lehet ez? Vagy hogy lehetne elkerülni?
Ha kérhetem, gyógyszert ne javasoljon. 2007-2009-ig szedtem fogamzásgátlót. Abbahagyása után 1 évig nem volt menstruációm sem, annyira tönkre tette a hormonháztartásom és a petefészkem működését. 2010-től van újra vérzésem, de viszont ilyen áron.
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bea
Üdvözletem!
Furcsa, hogy csak együttlétkor jön meg a vérzése.
Amit csinálni lehet, az egyrészt hormonlabor vizsgálat.
A másik lehetne mondjuk, 3 hónapig ciklikusan gestagénnel kezelni, ha fogamzásgátlót nem szeretne szedni.
Valósznínűleg a problémát a szülés fogja megoldani.
35 éves nő vagyok, 1x szültem (3 éves a kislányom)
Semmilyen műtétem nem volt eddig,(a császáron kívül)
menzeszeim rendre 28-29 naposak 5 napig tartanak, néha kicsit erősebbek, de más panaszom nem volt eddig.
Ami a kérdésem lenne jelenleg az a következő:
-Régebben volt olyan többször is, hogy ha a menzesz utolsó napjaiban óvszerrel együtt voltunk a férjemmel,
akkor a vérzés újra beerősödött és tovább is tartott. Tehát, pl mondjuk a menzesz 4. napján járok, már alig alig van némi halvány maszatolós vérzés,
és ha nem szexelnénk, akkor -mint a tapasztalataim mutatták- 5. napra mindig teljesen el is múlik a vérzésem.
De ha pl ekkor együtt vagyunk, utána újra erős pirosra felerősödik a vérzés, mennyiségileg is több lesz, és ilyenkor még az 5. 6. napon is véreztem, mire elmúlt.
Ciklusomban vagy bármiben más zavart ez nem okozott, és soha máskor nem járt semmilyen fájdalommal vagy vérzéssel a szex.
Úgyhogy ezzel nem is törődtem , betudtam annak, hogy az szex és az orgazmus biztos jól megmozgatta a méhet, és a \"gyógyulgató\" vérzés ezért erősödhetett még +1 vagy 2 napra.
Tegnap viszont azt tapasztaltam, hogy a ciklus 6. napjára már nem volt semmi vérzésem (az már az 5. nap felénél elmúlt), teljesen elmúlt, éjjel éjfél körül együtt voltunk a párommal,
(ezennel óvszer nélkül) és meglepve láttam, hogy hajnali 4 óra körül wc használat után a wc papíron maradt valami híg, piros dolog.
Azóta is nagyon kevés pirosas híg valami van...de tényleg csak annyi, hogy a fehérneműig nem jut el, csak törléskor látom...
Fájdalommal nem jár, sem ez, sem az együttlét.
Rákszűrőre évente járok: soha nem volt p2nél rosszabb eredményem. Az idén P2 volt, tavaly P1!...
Fertőzéseim nem szoktak lenni, az idejét se tudom hány évvel ezelőtt találkoztam pl gombás fertőzéssel...másfajta folyásom vagy fertőzésem pedig sosem nem volt....
NEm értem mi lehet ez, mit tanácsol?
Okozhatja ezt is ugyanaz, hogy a méh a menzesz után volt még nem egészen \"meggyógyulva\",
vagy ez komolyabb dolog lehet?
Köszönöm, üdv: Saci
Azt gondolom, hogy ez ugyanazért van, amiért máskor is. Nem mindenki egyforma, lehet, hogy az Ön szervezete ilyen. Azt gondolom, hogy nincs nagy baj, amíg csak ilyen jellegű problémái vannak.
Olyan próblémával fordulok önhöz,hogy a menstruációs időszak alatt ha tampont használok eláll a vérzésem,ez mitől lehet inkább betétet használok hogy rendesen kitisztuljak,de viszont ilyenkor nagyon erős a vérzésem,és ahogy tampont helyezek fel,rövid időn belül el áll a vérzésem.
Nem lehet, hogy a vért a tampon magába szívja, és azt érzékeli úgy, hogy nem menstruál?
Elvileg a tampon nem befolyásolja a vérzés mennyiségét. Használhatja akár a betétet, akár a tampont, amelyik Önnek kényelmesebb.