Kérdezz-felelek
10 hete szültem és problémám adòdott a gátsebem gyògyulásával. Külföldön élek, és itt nem nagyon veszik komolyan a problémát, jelenleg azonban nem tudok hazautazni mert még pici a babám. A seb nem tùl nagy, pár öltés volt, sosem fájt. Az orvos szerint be is gyògyult rendesen, de a gát a hüvelybemenetnél kicsit duzzadt, irritált. én nem érzek semmit, csak a vizsgálat alatt fájt, nagyon hùzòdik, feszül. Az orvos szerint várjak pár hònapot (!!) hátha elmùlik. ha nem akkor lehet majd megmütik. nem is értettem ezt, teljesen leblokkoltam ( nyelvi értési problémáim nincsenek). azt is felvetette, hogy lehet HPV miatt vannak dudorok, de nem tesztelte, mondvan ugy sincs rá gyògyszer. itt Svédországban nem nagyon van magánpraxis, nem tudok hova fordulni és nagyon aggòdom. A másik problémám két napja kezdödött, lehet semmi köze ehhez. a szeméremajkak találkozásánál két apro seb keletkezett. nem piros, nem viszket, folyasom, viszketés sincs, csak tusolásnál fáj, ha viz éri.
A gátsebről azt kell tudni, hogy mindig meggyógyul. Ha felszívódnak a varratok, akkor ez el szokott múlni. A sebek lehetnek bakeriális gyulladástól. Érdemes lenne baktérium elleni kenőccsel kenni. M.o-n ilyen krém a Baktrobán, vagy a Pimafucin. De nem tudom, hogy ott mit lehet kapni.