|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
Most ugy érzem, összeomoltam. Itthon vagyok gyes-en,jo régóta. A kisebbik 2 éves, és még szoptatom is.Szülökkel együtt lakunk, egy házban, de külön is,a tetötérben. Azonban ugy érzem, ez most már tarthatatlan.Mindenbe beleszólnak, pl.mit csináljunk a házon stb.A tetöteret mi épitettük be saját pénzünkböl és hitelböl./Most azt nem birják elnézni h gyes mellett nem megyek el dolgozni.Csakhogy tamulok is.Most tettem le egy felsöfok nyelvvizsgát és tanulok még egyre..de ezt nagyon szeretem..A régi munkahelyem amugy simcs már meg..A férjem dolgozik, és a fizetése +a gyes együtt nem egy csúcs összeg de megvagyunk belöle.Én a gyes idöszakot a tanulásnak szánnám, de a szüleimnek az nem fontos...a férjem támogat.Megoldás a költözés? Sajnos sokat sirok, mert nem tudom kezelni ezeket a bántásokat..
Köszi. Edi.
Nehéz és kiszolgáltatott időszak bezárva lenni a gyerekekkel, akik iránt felelősséget kell vállalni, közben megélni és a saját célokat sem téveszteni szem elől. Ha jól értem, Ön erre vállalkozott, de a szülei ezt nem tartják tiszteletben, folyton kritizálják és irányítani próbálják, mintha még mindig gyerek volna. A másik oldalon pedig ott vannak az embert próbáló felnőtt feladatok - nem csodálom, hogy összeomlott. Nagyon fontos, hogy a férjében támogató partnerre talált - az első lépés talán az lehetne, hogy vállvetve odaállnak a szülei elé, és nyíltan elmondják, mit szeretnének, mik a céljaik, és ebben hogyan tudják ők támogatni Önöket (ahelyett, amit most csinálnak). Ha erre (többszöri próbálkozásra sem) nem nyitottak, valóban a költözés lehet a legegészségesebb döntés.
Sok erőt kívánok hozzá!
32 éves vagyok. A nagyszüleim hamar meghaltak. Anyám alkoholista volt aztán elhagyott minket. Néhány éve meghalt. Lényegében apa nevelt fel. Van egy párkapcsolatom. Szeretnénk összeköltözni. Van egy családi ház, ami a tesómé és az enyém. Édesapám és tesóm ebben a házban lakik. Én apa és a párom között ingázok. A fő gond, hogy a tesóm keményen alkoholista. Nem számít neki semmi csak az ital. Semmiben nem segít. Sem anyagilag, sem másként. Sőt... Apával sem törődik. Felajánlottam, hogy kifizetem a házból, természetesen nem ment bele. Se rezsit nem kell fizetnie, se mást így bolond lenne elmenni. Van egy nője. Annak a házra fáj a foga. Apának csak én vagyok. Tartok attól, ha elköltözöm a páromhoz az lelkileg nagyon meg fogja viselni. Tesómmal már normálisan értekezni nem lehet. Túl önző. Külső segítséggel talán többre mennénk. Tud esetleg olyan szervezetet, akikhez hasonló helyzetben lévő családok fordulhatnak? Ha jól tudom az elvonókúrához a "beteg" hozzájárulása is kell. Ezért ez nálunk nem jöhet szóba.
Köszönöm.
Ani
Nehéz helyzetbe került, és szeretne lelkiismeretesen helytállni, miközben ezzel a hozzáállásával jórészt egyedül maradt a családjában. Édesapja "kimenekítése" a házból és a helyzetből gondolom, egy újabb nagy terhet jelentene, de lehet, hogy ez még a kisebbik rossz, szerintem érdemes átgondolni. Jelenleg számomra a testvére kényszerhelyzetbe hozása látszik kivezető útnak, melynek során eljuthat oda, hogy maga vállalja a felelősséget az életéért és a gyógyulásáért. Hogy lehet az például, hogy nem fizet rezsit, miközben ott lakik a házban? Ha egyedül lakna ott, ezt nem tehetné meg, és hamar válaszút előtt találná magát. Mellesleg a "nője" is kénytelen lenne színt vallani. A házból Önt nem hiszem, hogy ki tudják túrni, hiszen tulajdonos, legfeljebb használni nem tudja azt, amíg a helyzet nem rendeződik, de a leírtakból úgy tűnik, hogy most sem lehet sok öröme az ott tartózkodásban.
Amennyiben esetleg bűntudata lenne amiatt, hogy a testvérét sorsára hagyja, ne legyen! Sokkal többet segít, ha kilép az alkoholista játszmából, és nem szolgálja ki a függőségét! Persze ennek ő nem fog örülni, és nyilván Önt fogja hibáztatni, de kellő tudatossággal elkerülheti, hogy magára vegye ezt a vádat. Alkoholisták hozzátartozóinak szerveznek segítő csoportokat, nézzen utána az interneten, mert sok támogatást kaphat a hasonló helyzetben lévőktől. Illetve egy ügyvéd segítségét is érdemes lehet igénybe vennie, hogy tájékozódjon arról, jogilag mik a lehetőségei. Kitartást és erőt kívánok ehhez a küzdelemhez, melyből remélem, hogy végül megerősödve kerül ki!
Üdvözlettel,
Férjem és én 26 éve vagyunk együtt, ebből 17 éve házasok.Kapcsolatunkban állandó problémátok okoz az édesanyja. Anyósom 12 évig élt apósommal házasságban, utána elvált. Apósom azóta meghalt.Anyósomnak ezután volt évekig egy olyan kapcsolata, hogy csak néha-néha találkoztak, de azóta az is véget ért. Sajnos mindenkiről csak a rosszat feltételezi, akárkivel kapcsolatba kerül rövid időn belül valami probléma lesz vele.Pár éve Németországba jár dolgozni, de ott is mindenkivel konfliktusba keveredik pedig már sokadik helyen volt. Másról nem is tud beszélni, folyamatosan csak az a téma, hogy ki milyen. Sajnos ezt elég nehezen viselem, mert nem tudom elképzelni, hogy mindig mindenben más a hibás. Főleg úgy, hogy velem 5 évig nem beszélt, mert mindenféle hazugságokat talált ki rólam és egyszer visszaszóltam neki, hogy az nem úgy van. Természetesen a fia ebből semmit nem lát, mindenben én vagyok a hibás. Akkor, amikor összevesztünk az anyjának adott igazat. Ez azóta is nagyon fáj nekem, hiszen látnia kell, hogy milyen az anyja. Azóta a kezdeményezésemre kibékültünk, viszont nagyon nehezen viselem a hangulatingadozásait.
Folyamatosan mindenen megsértődik és puffog. Már egy hónapja nem volt nálunk és a férjem mondta, hogy ki kéne hívni. Természetesen most is van valami problémája, mivel telefonon beszéltünk vele és a telefonba is csak duzzog.Mondtam neki, hogy beszéljen vele,hogy ne duzzogjon és ne csak a mások szidalmazása legyen a téma, mert azt már nem akarom hallani. (Próbáltam neki az utóbbi időben több barátot is szerezni, de sajnos mindenkivel problémája volt...)De a férjem nem hajlandó mondani neki semmit, hiszen az anyja az az anyja, szerinte egy gyerek nem szólhat semmit a szülőnek. Úgy gondolja, hogy ha kijön hozzánk az anyja, ő elmegy valahova, és mivel én vagyok a nő beszélgessek az anyjával. De nekem ehhez már nincs türelmem. Elég stresszes a munkám, hétvégén pihenésre lenne szükségem, nem a mások szidalmazását hallgatni. Azt mondja a férjem, hogy ha majd az én szüleim is egyedül lesznek akkor majd meglátom. De a szüleimmel lehet beszélni bármiről, nem csak a vélt sérelmeiket mondják.
Tőlem bármikor kijöhetne ide anyósom, ha ezen a viselkedésen változtatna. Amúgy anyagilag sokat segít nekünk, viszont idegileg kikészít.
Véleménye szerint tényleg nem szólhat egy gyerek a szülőnek? Nem lehet neki elmondani, hogy mivel állandóan duzzog, ezért akkor nem szívesen beszélünk vele? Hogy nem kell mindig mindenkiben a hibát keresni?
Válaszát előre is köszönöm.
Valóban nehéz kutyaszorítóba került a férje és az anyósa között, megértem, hogy nehezen viseli a helyzetet! Egyáltalán nem gondolom, hogy evidencia lenne, hogy egy gyerek nem szólhat a szülőjének, ha nehezményezi a viselkedését, és az sem megoldás, hogy férje Önre hárítja a konfliktus kezelését, ami elsősorban az ő - szintén nem könnyű - feladata lenne. Önnek viszont az a feladata, hogy férjével tisztázza a helyzetet, és vele szemben képviselje az érdekeit, amit már el is kezdett. Szerencsés lenne, ha férje megértené az Ön szempontjait, és közvetítené azokat az édesanyja felé, de mindezt úgy, hogy ő is felvállalja, hogy zavarja a mindig másokat pocskondiázó beállítódása. Ehhez lehet, hogy szakember támogatását is érdemes igénybe vennie, mert nem egyszerű kommunikációs helyzetről van szó, ami érzelmileg is megterhelő - a leírtak alapján pedig úgy tűnik nekem, hogy férje nem túlságosan jártas ebben a témában.
Remélem, meg tudtam erősíteni abban, hogy jó irányba indult el, és jogosan hárítja el férjének azt az igényét, hogy a konfliktus megoldását a nyakába vegye - őhelyette...
Üdvözlettel,
29 eves no vagyok. Regebben jopar szenvedelyes, izgalmas kapcsolatom volt, igaz, nagyon rovid ideig tartottak, es egyik sem volt komoly kapcsolat. Aztan beleuntam a csalodasokba, es probaltam masfele ferfit talalni magamnak. Talaltam is, a jelenlegi paromat. Lassan 5 eve h egyutt vagyunk, es nemsokara hazasodunk. A parommal nagyon jo baratok vagyunk, ugy szeret ahogy vagyok, eleg hasonlo az erdeklodesi korunk. De szenvedelyt mar a legelejen sem nagyon ereztem. Azt hittem, h a szenvedely csak szenvedest hoz, ezert megtagadtam ezt az erzest magamtol, es el is feledkeztem rola. Igen am, csak hogy kozben az uj munkahelyre kerultem 4 honapja. A csoportvezetom irant mar a legelso masodperctol fogva erzek valamit. Ellenallhatatlan ugy ahogy van: az arca, az alakja, a hangja, intelligenciaja, modora, stb. Ugy erzem, h olvas a fejemben. Kimondhatatlanul nagy orom latni ot, ha nem latom is csak ora gondolok. Ilyen mely, megfoghatatlan vonzalmat talan sosem ereztem senki irant. Az utobbi egy hetben kiderult mindkettonk szamara, h tetszunk a masiknak ( o is titkolozott, ugy ahogy en), es boldogsagot lattam az arcan. Es azota egyfolytaban kezdemenyez, pl hazavisz kocsival. De beszelni meg nem beszeltunk kettonkrol egyaltalan. Ja es hozzatennem h neki is van parja, csak masik orszagban el. Mar amiatt is buntudatom van, h ra gondolok. De ha ra gondolok, megint erzem a szenvedelyt, a felhotlen boldogsagot. A paromrol annyit, h nagyon jol banik velem, de tobb gondom van vele. Szazszor kertem, h valtoztasson szexben, de mindig csak egy napig tartott a csoda. Szazszor kertem, h rakja le a jogsit, valtoztasson munkahelyet, de o erre evek ota nem kepes. Iszonyat lusta lett. Csak jatszik egesz nap. Regen fonok volt, akkor nagyon tetszett a magabiztossaga, lendulete. Most pont az ellentete. On szerint mit kellene tennem? Koszonettel Andrea
Úgy tűnik, egy fontos pontra érkezett el az életében: mielőtt komolyan elkötelezné magát, lehetősége nyílik mélyebben leásni a párkapcsolathoz, intimitáshoz, kötődéshez való viszonyához. Miért választott olyan férfit tartós párkapcsolat céljából, akihez nem vonzódott szenvedélyesen? Miért nem bízik abban, hogy a szenvedély és a biztonság egyszerre elérhető? Mit kell(ene) tennie ahhoz, hogy ez lehetségessé váljon az Ön számára? Miért tartottak olyan rövid ideig a "szenvedélyes" kapcsolatai, és mi volt a szerepe Önnek a korai szakításokban? Miért vonzza egy olyan férfi, aki nehezen elérhető, és az egymás iránti teljes elköteleződés előtt komoly akadályok tornyosulnak? Vajon mi a szerepe Önnek párja passzivitásában, visszahúzódásában? Hogyan hozták meg a házassági döntést, amikor komoly hiányokat élnek meg ebben a kapcsolatban?
Javaslom, ezekre a kérdésekre egy támogató szakember igénybevételével keresse a válaszokat, de első lépésként mindenképp hasznos, ha akár is egyedül elgondolkodik a fenti szempontokon.
Sok sikert kívánok!
A problémájára nem létezik egyszerű válasz, vagy gyors és könnyű megoldás. Egy megbízható, felkészült segítő szakember (pszichológus, coach, kineziológus, stb.) segítségével érdemes lenne szembenéznie szorongása mélyebb gyökereivel, és olyan új érzelmi viszonyulást "kifejleszteni", amellyel kezelni tudja a szorongását, és nagyobb bizalommal tud fordulni a világ és az Ön körül élő emberek felé.
Ezt a folyamatot elsősorban saját maga, de ugyanígy a gyermekei lelki egyensúlya miatt is érdemes végigjárnia, hiszen ők is átveszik, beépítik ezeket az érzéseket. Az pedig az egyik legnagyobb teher a gyerekek számára, ha nem engedik őket önállóvá válni.
Még időben van ahhoz, hogy érdemben változtasson mindezen, biztatom rá, hogy minél előbb tegye meg az első lépést!
Sok sikert kívánok!
Úgy történt, hogy az egyik órája után vele meg az osztálytársaimmal beültünk egy közeli sörözőbe iszogatni. A tanárom mindig is tetszett nekem. Magas, ősz haja és szakálla bölcsességet sugároz, szemüveges, fekete öltöny felsője pedig tekintélyt parancsolóan mutat a testén. Kiköpött úgy néz ki, mint Alan Rickman, csak szemüvegben. Olyan igazi tanáros a külseje én pedig mindig is gerjedtem a tanárokra, szerintem a legszexibb foglalkozás.
Aztán egyre fogyatkoztak a többiek, egyre többen mentek el, így végül csak kettesben maradtunk. Így úgy döntöttünk elindulunk egy másik, olcsóbb kocsmába, ami a közelben van.
Épp a buszok menetrendjéről beszélgettünk, amikor közelebb lépett hozzám és mindenféle előzmény nélkül átdugta a nyelvét a számba. Nagyon jól esett a csókja, határozottan csókolt. Aztán megfogta a kezemet és kézen fogva sétáltunk az esőben. Neki nyomott az egyik ház falának és csak smároltunk megállás nélkül. Finom volt a szája. Aztán betévedtünk a közeli kocsmába. Elég kihalt volt, rajtunk kívül csak még egy pár volt, akik el voltak foglalva egymással, úgyhogy nem zavartak minket. Ott elkezdte csókolgatni a nyakamat, a mellkasomat egyre lejjebb haladva. Majdnem elvándorolt a szája egészen a mellemre. Hosszú csókokban forrtunk össze. Hátul benyúlt a nadrágomba és a fenekemet fogdosta. Aztán felfektetett a biliárdasztalra, felhúzta a blúzomat és simogatta a derekamat, közben a nyakamat csókolgatta. Nagyon kívántam őt. Befeküdt a lábaim közé, körkörös lökő mozdulatokat végezve csípőjével hozzá-hozzá nyomta az ágyékát a puncimhoz ruhán keresztül, közben egy nyögés hagyta el az ajkát. Nagyon szexi volt. Legszívesebben azonnal lerángattam volna róla a nadrágját és magamban éreztem volna őt.
Aztán nagyon későre járt, elhagytuk a helyet, hazakísért egy darabon és azt ígérte, majd folytatjuk. Most szünet van, van időm átgondolni, mi legyen, hogy legyen ezután. Ön mit tanácsolna nekem?
Egy tanácstalan 18 éves lány
Nem könnyű higgadt és objektív módon válaszolnom, de megpróbálom. Ami a leírt történetből nekem átjön, az egy öregedő, felelőtlen férfi és egy naiv, álomvilágban élő lány "találkozása", ahol a férfi durván visszaél a lány tapasztalatlanságával, és azzal a számára szerencsés körülménnyel, hogy valamilyen szempontból képes megszemélyesíteni a lány fantáziavilágának egyik hősét. Egy tanárnak, aki ráadásul már sok évet töltött el ezen a pályán, tudnia kell, hogy mennyire kényes egy ilyen helyzet, és milyen durván gázolhat bele egy fiatal lelkébe egy ilyen "akcióval". Ha Ön már elmúlt 18 éves, akkor jogilag már felnőttnek számít ugyan, de a valódi érettségtől még nagyon messze van. Ha teheti, és még képes rá - kérdéséből ez derül ki -, tartsa magát minél távolabb ettől az embertől! (Egyébként nem értem teljesen, milyen oktatási intézményben tanítja Önt, mert azt írta, hogy egyetemista, de osztálytársakra hivatkozott...) Természetesen nem tartom kizártnak, hogy valódi intimitás jöhet létre két ember között ekkora korkülönbség mellett is, de ahhoz mindenképpen sokkal több odafigyelés, felelősségvállalás, tisztelet és türelem szükséges - elsősorban és főleg eleinte az idősebb, tapasztaltabb fél részéről. A "mindenféle előzmény nélkül átdugta a nyelvét a számba" nem ilyenfajta hozzáállásról szól. Egy fiatal lány könnyen megvezethető azáltal, hogy hasraesik a bölcs, tapasztalt, érett, sármos, stb. férfi vonzalmától, aki pont őt tünteti ki a figyelmével! És nagyon nagy a fájdalom, amikor kiderül, hogy csak aktuális hiányai kielégítésére használta, a másik személye mit sem számít neki...
Bízom benne, hogy Ön el tudja kerülni ezt a fájdalmas, megalázó élményt, és inkább egy fontos, tanulságos tapasztalattá érik majd ez a kis kaland az idő előrehaladtával.
Üdvözlettel,
Szeretném a tanácsát, segítségét kérni.
Adminisztrátorként dolgozom az aneszteziológiai ambulancián 5 órában. Sajnos van egy nagyon rosszindulatú kolléganőm aki folyamatosan "bánt engem" úgymond terrorizál engem. Folyamatosan kötekedik, utasítgat engem - holott egyenrangúak vagyunk olyan értelemben, hogy ő nem a főnököm. Ha szólok, ne bánjon így velem, akkor nagyon agresszíven viselkedik, és nagyon csúnyán szól vissza. Én sajnos egy elég érzékeny emberke vagyok. Próbálok nem kiborulni a bántó szavakon, de addig csűri-csavarja, végül csak sikerül kiakasztania. Most már odajutottam, már sírtam is. Gondolom azért velem teszi, ezt mert látja hogy velem ezt megteheti.
Azt talán érdeme ehhez azt tudni, otthon neki van egy elég agresszív párja és egy beteg, sérült gyermeke. -Mondjuk erről én nem tehetek.
Örülnék ha tudna nekem valamiféle tanácsot adni, valami módszert, technikát ez a valamiféle bosszúhadjárat ellenem, ne borítson ennyire ki. Előre is köszönöm!
Szerencsére fuvolázom, így ha hazamegyek az összes fájdalmat, szorongást belefújom a fuvolámba.
Jól látja, hogy kolléganője kihasználja az Ön érzékenységét, és így próbálja levezetni saját frusztrációit (persze sikertelenül, de ez már legyen az ő gondja). Valószínűleg a figyelmen kívül hagyás az a módszer, amivel hatni tud rá - lehet, hogy ezzel eleinte méginkább felbőszíti, de ez ne bátortalanítsa el! Éppen ebből gyanítható, hogy jó irányba indult el. Hiszen neki az okoz pillanatnyi kielégülést, ha látja, hogy bántása célbaért, azaz Önnek rosszul esett, amit tett, mondott. Ha elengedi a füle mellett a bántásokat, az utasításokra egykedvűen reagál vagy nem reagál, esetleg éppen kedvesen fogadja azokat - ezzel "elrontja" a játszmát, és éppen ez a cél!
Nem gondolom, hogy ezt könnyű megcsinálni, és ne csüggedjen, ha nem mindig sikerül - legyen türelmes önmagával! Mindeközben nem kell utálnia ezt az embert, továbbra is gondolhat rá megértően a magánéleti gondjai miatt, de ettől még meg kell húznia a határait. Még az is elképzelhető, hogy ezzel neki is segít valamilyen konstruktívabb feszültséglevezetési formát találni - például a fuvolázást. :)
Sok sikert kívánok!
Segitségét szeretném kérni mert nem tudom hogy mit lehetne tenni vagy mit lehetne kezdeni ezzel az egésszel.... 7évvel ezelött egy családhoz kerültem mint gyerekvigyázo a párom szintén de akkor még nem jöttünk össze csak késöbb 1 év mulva. Összesen 6éve vagyunk együtt...ö 30éves én 26 vagyok. 2gyerekre vigyázunk egy fiura meg egy lányra az anyukájuk Francia országban dolgozik. Szeptemberbe szeretné kivinni végleg a két gyereket magához és nekünk innen akkor menni kellesz. Amióta én ezt tudom teljesen magamba fordultam szerettem itt lenni és tudom nem lakhatok itt mindig de mégis váratlanul ért annyira h az egész kapcsolatomra kihat. A barátommal se tudom h hányadán állok. Ö mindenáron össze akar velem költözni. Én viszont nem tudok ebbe tul sok pénzel betársulni amit látok rajta hogy nem tetszik neki. Az okát ö is tudja miért..... nem volt elötte zsákba macska semmit nem hallgattam el elöle már a kezdetek óta se. Az én anyukám beteg annyira hogy nem tud már visszatérni a munkavilágába viszont az ellátmánya kevés ,igy én évek ota segitem öt anyagilag a fizetésem felét ( 80ezret kapok) adom oda és még igy is csak valahogy vegetál...ezt jol tudta a barátom mindig is évek óta....mégis állandóan az anyagiakkal terhel engem. Amikor össze veszünk nagyon sokszor a fejemhez vágta azt hogy én öt sose támogatom anyagilag. Aztán most azt szokta nekem bedobni hogy jó lenne ha kitalálnék valamit mer ö nem akar vissza haza költözni a szüleihez és hogy én találjak ki valamit. A helyzet az hogy nem tudok mit ki találni ilyen kevés pénzböl mer igy nekem csak 40ezer ft-om marad amiböl ha kivonom a bérletet már csak 32ezer ft...Neki is van kiadása keres 130 ezret de hitele van meg gyerektartást fizet 44-46ezer ft megy ki töle csak evégett a két dolog miatt plusz ha a benzint is hozzá adom az vagy 10-11ezer ft havonta akkor meg 55-57ezer ft is elmegy töle (az elözö barátnöjétöl van egy lánya nem tölem). Többször végeztem egyfajta számadást is de mindig arra a következtetésre jutottam hogyha mi összeköltözünk és kivonom a költségeket nem jönnénk ki anyagilag vagy éppen hogy csak kijönnénk de abba is csak az albi a rezsi emg a kaja lenne benne....És még mennyi minden kell egy háztartásba mosóportol kezdve a tusfürdöig. Abba szeretném kérni a segítséget hogy mit lehetne mégis ezzel az egésszel kezdeni? Már a multkor ugy tett nekem h ö akkor szakit velem mer nem szereti azt aki öt visszahuzza. Én nem húzom vissza de nem vagyok varázsló nem tudok honnan pénzt elökeríteni rádásul amikor összejött velem hat évvel ezelött már akkor si tudta az otthoni helyzetemet mégis összejött velem és ennyi évig velem is maradt. De amióta ezzel az összeköltözéssel terhel semmi se olyan már a kapcsolatba és valamilyen szinten félek is töle mert voltak már agressziv kitörései...Nem tudom mit tehetnék de a gyerekek anyja szeptemberbe ki fogja vinni a gyerekeit akkor nekünk innen menni kellesz 7 év után és tudom hogy akkor lesznek közöttünk a legnagyobb cirkuszok...Részemröl nem lenne értelme összeköltözni azért hogy nyomorogjunk. Probáltam rá vezetni de nem sok sikerrel. Ö csak egyet fuj feszt hogy nem akar haza menni meg terhel engem a pénzel. Mégis mit lehetne kezdeni ezzel az egésszel? Sajnos ö nem oylan férfi tipus aki segitene a barátnöjén mert eddig egyik ismerösöm kapcsolatába se hallottam ezt h a férfi ennyire elvárta volna h egy nö gondoskodjon a dolgokrol....inkább pontosan h a férfi segitet a nön... Nagyon sok barátnöm van akinek nincs jövedelme különbözö okbol és csaka férfi keres de mégis összeköltöztek mer a párja segiti megtesz mindent csak hogy együtt lakjanak és én ezt viszont nem kapom meg a barátomtol mert ö inkább azt várja hogy én segitsek neki holott már én vagyok az aki segitségre szorul. Azt érzem szinte hogyha adok bele pénzt jó vagyok ha viszont nem akkor már nem is kellek neki. És ez bánt. És nem tudom hogyan értessem meg vele ezt az egészet mert ö csak egyet fúj....és egyre több a vitánk meg mindenért engem hibáztat...Köszönöm elöre is a segitséget.
Vajon mi tartja vissza attól, hogy szakítson ezzel a férfival, aki nem hajlandó annyira odafigyelni Önre, hogy megértse a helyzetét? Ehelyett irreális követelésekkel áll elő, és elvárja, hogy az ő problémáit is maga oldja meg! Épp elég gondja lesz eddigi lakhatásának és munkájának megszűnésével, nemhogy még az ő eltartásának a gondját is a nyakába vegye! Érdemes megvizsgálnia, hogy mitől tart valójában: az együl maradástól netán, és attól, hogy nem talál majd másik párt helyette? Vagy hogy úgysem lesz jobb mással sem? Amit leírt, pláne az agresszív kitöréseket is figyelembe véve, az alapján az egyedüllét is jobb lehet. Még fiatal, nem késő újrakezdeni valaki mással, aki jobban értékeli Önt. Sok erőt kívánok ahhoz, hogy ki tudjon állni magáért!
A probléma, amivel kapcsolatban a tanácsát kérem, az az, hogy kisebb eltérésekkel gyakorlatilag jópár éve nappal alszom és éjjel vagyok fent. Persze kínos erről írni, hiszen látszólag "megtehetem". Nincs munkám, se párkapcsolatom és még mindig anyámmal élek. Sokféle lelki problémám volt az évek alatt, de ezeken tulajdonképpen túl vagyok. De hogy mégsem vagyok rendben, azt jelzi az az önszabotálás, amivel tönkre teszem az életem, hisz ez az éjszakai élet nem élet. Lehet, hogy a korábbi félelmeim, csalódásaim, pánikom miatt menekülök az éjszakába? De én ezt már nem akarom! Arra gondolok már, isten valójában nem szeret engem, ha elveszi tőlem a Napot, a gyönyörű nappalt, amit pedig mindenkinek megad. Még egy rab is, bár nem szabad, de járkálhat a börtön udvarán a napsütésben. Én pedig szabad vagyok, bárhova mehetnék, mégsem halad az életem és ennek legfőbb akadálya hogy képtelen vagyok nappal fent lenni. Ha reggel sikerül elaludnom, akkor is estig alszom de ha délutánig kibírom, akkor is, pár óra eltéréssel. Ahelyett, hogy húsz óra fentlét után már át tudnám aludni magam a másnap reggelbe. Nem, nem lehet, nekem fent kell lennem éjjel, nincs mese. Nem tudom, ki rendezi ezt az ördögi színjátékot, mert ez egy ördögi kör. Hogyan léphetnék ki ebből? Már kezdek idegileg kikészülni, minden nap órákig sírok, dühöngök és imádkozom és semmi változás. Tudom már, hogy tele vagyok régi fájdalmakkal, keserűségekkel, hogy igazából mindig éreztem, ha isten szeretne, nem ért volna ennyi bántás. Már tudom, milyen fontos a megbocsátás. A hitem is megingott már rég, önbizalmam sose volt igazán, de idővel enyhültek a problémáim, vagy csak elnyomtam őket. Igazából borzasztóan el vagyok keseredve, hogy 40 évesen itt tartok és még arra is képtelen vagyok, hogy az isten napja lesüssön rám. Hogyan léphetnék ki ebből az ördögi körből?
Lehet, hogy a levelemet nevetségesnek találja, de ez van és számomra ez már nem élet.
Köszönöm válaszát, üdvözlettel Veronika.
Együttérzek Önnel, ez valóban kínzó probléma lehet. Ugyanakkor inkább következménynek gondolom, ahogy Ön is nagyon jól megfogalmazta, menekülésnek a nappali élettől. A felnőtt élettől... Önostorozás helyett (Isten bünteti) talán inkább a felnőtt létbe való átlépés akadályainak elhárítására lenne érdemes koncentrálnia - munkavállalás, önálló egzisztenciateremtés, és az ebből fakadó önbizalom már alapot adhat a párkereséshez is. Ha valódi feladatai lesznek, amelyek a nappalhoz kötődnek, az biztosan segíteni fog az átállásban. Valószínűleg szakember segítségére is szüksége van ahhoz, hogy szembenézzen a valós problémáival és főleg, hogy lendületet kapjon a továbblépéshez.
18 éves lány vagyok, édesanyám kezdetektől fogva egyedül nevel. Gyakorlatilag 18 éven keresztül semmi kapcsolatom nem volt édesapámmal, nem találkoztam vele, nem is tudtam róla semmit. Anya mostanában vette fel vele a kapcsolatot, én most találkoztam vele először. Egyelőre a jövő zenéje, hogy a továbbiakban milyen gyakran fogunk esetleg találkozni... Alapvetően én teljesen elfogadtam ezt a helyzetet, nyilván volt gyerekkoromban hiányérzetem, de beletörődtem, hogy így alakult.
A szerelmi életem sajnos egyenlő a 0val, azt gondolom ez elsősorban az önbizalomhiányomból adódik. Egyébként, sosem a korombeli fiúk érdekeltek, sokkal inkább a 10 évvel idősebb koroszály..-ezt betudtam apakomplexusnak.
Az érdekelne azonban, hogy van-e szerepe az apakép hiányának az én (szexuál)pszichológiai fejlődésemben, ill. lehet-e ennek a problémának további kihatása a felnőttkori párkapcsolataimra. Ennyire meghatározó lenne egy lány számára, ha kimarad neki az apa, mint az élete első "szerelmének" alanya?
Válaszát előre is köszönöm.
Természetesen van hatása az apahiánynak a pszichoszexuális fejlődésre és általában a személyiségfejlődésre, de így nagy általánosságban nem érdemes találgatni, hogy az Ön esetében ez mit eredményez(ett). Mindenképpen érdemes önismereti vizsgálódásba fogni ezen a téren, főleg, ha úgy érzi, önbizalomhiánya visszaveti a pártalálásban. Az édesapjával való kapcsolat helyreállítása, amennyiben ő is partner ebben, sokat segíthet megérteni, helyretenni a történteket. Fontos lehet saját értékességével kapcsolatos esetleges kételyeitől megszabadulni , amelyek amiatt merülhettek fel, hogy elhagyta az édesapja. Ennek a döntésnek semmi köze Önhöz, ez édesapja és édesanyja "ügye", kizárólag róluk szól! Természetesen kihatása van ennek a döntésnek az Ön sorsára, és fiatal felnőttként ezt már tudatosítani és ezáltal befolyásolni is tudja.
30-as nő vagyok. Párkapcsolati problémám: Ahogy érettebbé válok és idősödök, úgy ismertem ki egyre jobban a párom. Arra jöttem rá, úgy találom,a párom árny oldalában egy valamelyest infantilis személy. Az ő igényei előtérben a másikéval szemben, ő érdekei érvényesüljenek. Megértése, empátiája bajos. Távkapcsolatban élünk. Dominanciáját manipulálással és taktikázással akarja fenn tartani. Persze szituációkban határozottan szoktam vele elbeszélgetni. Dolgokban megrekedt. Fellengzős kamasz, nyafogós kamasz tud lenni olykor. Cikkeket, írásokat krestem kérdéseimre, melyek rávilágítottak, hogy párom több dologban sajnos éretlen. Volt életében lelki törés. Uralkodó, írányító típus. Báránybőrben c. könyvet olvasom, több dologra rávilágított. Lekezelő, fölényes stílusa tud lenni, ha határt szabok, olykor olaj a tűzre. AMik az ő igényei , az legyen a másiknak is. Erről többször beszélgettem vele alkalmasint,hogy ez nem így van. NAgyon spórolós tud lenni, már az igény rovására tud menni. Kamasz korában elváltak szülei, családja bajos volt utána. Anyja is domináns, olykor ellentmondást nem tűrő. Önös érdekei nincsenek egyensúlyban a másikra tekintve. HA ütközik elképzelésünk, nem szereti, ha megütközik, taktikázik, érvel, hogy úgy legyen ahogy ő akarja. Ne hagyom magam, ám nem egyszerű, olykor olyan, mintha manipuláló kamasszal beszélnék. Sokra tartja magát, akár csak anyja. VAjon úgy érzi magát erősebbnek, ha uralkodni akar mások felett? Irányítani? Mondjuk amilyen anyja mellett nőtt fel nem csoda, de akkor is. Fellengzős, lkezelő tud lenni. HAtárt szabok, olaj a tűzre. Hogyan kezeljem? Ő szeret és akar irányítani. Úgy alakítja, forgatja a lapokat. Szüzükségletei, akaratáért harcol. Olkyor elhangzik tőle, ő nem hagyja magát betörni. Túl értékeli magát. Akár anyja, és azt hiszi neki an igaza. CSak ő tudhat jobban, mivel tapasztalt.
A második levelére válaszoltam,ahogy azt bizonyára látta már.
Üdvözlettel,
Az imént írtam, az előző dolgokhoz találtam egy fontosat. Írtam arról, hogy a párom domináns, írányító és hogyan akarja tartani a dominanciáját. Korábban félig-meddig értettem csak azokat az írásokat, melyekben azt írták, hogy a gyerek, vagy felnőtt újrajátsza a gyerekkori dolgokat. Sajnos mivel a párom anyukája erőszakos tud lenni szituációkban és erélyes, domináns, hanggal is, hogy akarata érvényesüljön, sajnos a párom gyerekkorában is ezt élte meg. Egy erőszakos anya, aki nem tartja tiszteletben gyereke személyiségét, és, hogy a gyerek elfogadást találjon, meg kell felelnie szülőjének. A párom sajnos ezt játssza a kapcsolatunkban. Eszembe jutott ez már korábban is, hogy így éli k magából. Mivel őt is leuralták, hatalmaskodtak felette, így kiéli magából. Sajnos mikor a párom apukája meghalt pár éve és a párom rendezte a dolgokat, akkor se volt a páromnak nyugta, erőszakosan, magyarázta a dolgokat anyukája. NEhéz volt magam visszafogni, hogy anyukáját helyre rakjam, hogy a fiát még gyászolni sem hagyja. Hogy lehet egy szülő ilyen erőszakos, hogy "akkor is úgy les ahogy én akarom, én mondom". Ezen kívül jó szívű az anyukája, segítőkész, de ez az arrogancia, erőszakosság egy anyától elképesztő. Láttam már pár dolgot, de akkor is. Mondjuk ő is hozza magával. Miért erőszakos és leuraló egy szülő? Miért nem tartja tiszteletben a gyerek autonómiáját? Meg votak ugyan a gondja a válás után, gyerek elhanyagolás is volt. Nem akarok álomvilágban lenni, de egy anyának a gyerekével szemben mást kellene tanusítania. És akkor pár éve nekem mondta a párom anyukája legyek valahogy hatással a fiára, mert nem akart dolgozni. Elég öntörvényű és makacs tud lenni a párom az árny oldalában. Egyébként címkézés nélkül, a páromban megtalálhatóak a kamaszokra jellemző személytípus. MAkacsság, önérdek, lekezelés,merev gondolkodás dolgokban, neki legyen jó, a másik nem olyan fontos. fellengzés többek között. AZt olvastam a személyiség megreked, ha nem kapja meg azokat a lelki szükségleteket. Páromnál elhanyagolás is volt. Hogyan reked meg? Mi hiánya miatt? Meszélgetés? VAgy megértés? Elfogadás? MI ? Köszönöm: Mono
Hogyan kezelhetném, vagy beszélhetnék a párommal, hogy a gyerekkori dolgokat ne rajtam játsza ki?
Elnézést, hogy ilyen sokára reagálok hosszú, két részletben megírt levelére! Legfontosabbnak azt látom ebben a nehéz párkapcsolati helyzetben, hogy figyelmét párja helyett saját magára irányítsa. Miért zavarja ennyire mindez a párjában? Elképzelhető, hogy Ön is hajlamos olyasmikre, amelyeket a párjában kifogásol? Miért fontos annyira, hogy Önnek legyen igaza vele szemben? Hogyan tud saját magának segíteni, hogy jobban érezze magát,amikor feszültség van Ön és a párja között? Tehát ne a párját akarja megváltoztatni mindenáron, hanem saját magát alakítsa úgy, hogy jobban érezzemagát az adott helyzetben, illetve igyekezzen minél inkább tisztába jönni a saját motivációival! Ez persze nem könnyű, és sokszor nem is megy segítség nélkül, ezért mindenképp ajánlom egy szakember igénybevételét ehhez. Ha párja hajlandó Önnel tartani, akkot párterápiát keressenek, de ha nem, Önnek saját magáért is érdemes eljárnia egy tapasztalt pszichológushoz vagy mássegítő szakemberhez. Végezetül ajánlok néhány (ismeretterjesztő, de igényes) szakirodalmat, amely segítségére lehet: Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad és mindegy, kivel élsz, ill. Szeresd önmagad és készülj örömmel a következő válságra! Valamint Riekje Bojswik-Hummel: A párkapcsolat forradalma.
Erőt és kitartást kívánok a változáshoz!
Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy iszonyatosan rettegek a szüléstől. Pánikrohamok törnek rám, hirtelen izzadni kezdek, remegek, a vérnyomásom és a pulzusom az egekbe szökik, szorít a mellkasom, sokszor olyan hisztériás rohamaim vannak, hogy senki nem tud megnyugtatni, ilyenkor mindig nyugtatót veszek be, de gyakran már az sem segít. Hónapok óta semmi máson nem kattog az agyam, ingerlékeny vagyok, szorongok, állandóan úgy érzem, hogy egy nagy gombóc van a torkomban. Gyomorgörccsel fekszem és kelek. Néha már annyira felhergelem magam, hogy majdnem elvesztem az eszméletem is, többször jött már értem mentő és kerültem kórházba, mert annyira szorított a mellkasom és nem kaptam levegőt. Többször kivizsgáltak már, semmilyen szervi problémám nincs. Most is sírva írok Önnek, annyira rettegek és rosszul érzem magam emiatt. A nőgyógyászom azt javasolta, keressek fel egy pszichológust, aki megvizsgálna és az ő elrendelésére szülhetnék császármetszéssel. A babavárás alatti problémáktól nem félek, és azoktól sem, amik a baba világrajövetele után merülhetnek fel. Húgomat szinte én neveltem fel, keresztlányom 14 hónapos és rengeteget vigyázok rá, sokszor több egész napra. Csakis a szüléstől rettegek. Minden nap minden percében ezen jár az eszem. És még terhes sem vagyok! Bele sem merek gondolni, mi lesz akkor, ha az leszek. Hallottam és olvastam már arról, hogy a kismamák saját döntésük alapján szülhettek császárral. Szeretnénk gyereket a párommal, de nem tudom magam rávenni! Egyszerűen nem megy, nem tudom legyőzni a félelmem. Semmi másra nem vágyom, csakis egy kisbabára, de tizenéves korom óta aggaszt ez a dolog, és most, hogy már rajta lehetnénk a babaprojekten, teljesen elhatalmasodott rajtam. Azt hittem, majd kinövöm, még gyerek voltam, amikor már ez foglalkoztatott. Úgy voltam vele, majd ha oda kerül a sor, elmúlik. De nem! Nagyon aggódom, hogy a párkapcsolatom is rá fog menni erre az egészre! Kérem adjon valami tanácsot! Kétségbe vagyok esve! Valóban van rá esély, hogy szülhetek emiatt császármetszéssel?
Nagyon köszönöm a válaszát!
Levele végén nagyon megkönnyebbültem, hogy mindezt még nem váradós kismamaként írja (és éli át)! Csak egyetérteni tudok a nőgyógyásza javaslatával, hogy keressen fel egy pszichológust ezzel a problémával, hiszen ez a félelem nemcsak a babavárást, hanem a jelenlegi életét és párkapcsolatát is jelentősen megnehezíti! Ha arra kerül a sor, biztosan van rá mód, hogy a császármetszést választhassa, ezt egy szülész tudja megmondani. Azonban abban biztos vagyok, hogy az életminőségét nagymértékben javítaná, ha a végére járna, milyen traumatikus élmény hatására alakult ki Önben ez a pánikreakció, amely kifejezetten a szülés gondolatára váltódik ki. Elképzelhető, hogy ez a félelem a szexuális életét és a teherbeesést is befolyásolja, valamint a terhességet és szülést követő időszakot is nagyfokú szorongással terhelné, amely Önön kívül leendő gyermekének és párjának sem lenne így könnyű. De elsősorban saját maga miatt javaslom, hogy ne egyedül próbáljon megküzdeni ezzel a félelemmel, hanem keressen egy szakértő támogatót, aki tapintatosan vezeti Önt és segít feloldani ezt a pánikot. Ez abszolút lehetséges, azonban egyedül nem fog menni. Nézzen szembe a problémával, de úgy, hogy megkeresi a megfelelő segítséget! Az első lépést már megtette ennek a levélnek a megírásával. Sok bátorságot kívánok a további lépések megtételéhez Önnek!
Üdvözlettel,
Gyed-en vagyok itthon, 1 éves kisfiammal. Van még ey 4 éves kislányom. Hosszú ideje itthon vagyok mivel kislányom születése után nem mentem vissza dolgozni mert terhes lettem. Egy ideje azt tapasztalom hogy kicsúszik a kezeim közül minden. Sokat sírok, nem végzek semmivel a kisfiam is nagyon leköt, még szoptatom is, ő is sokat sír stb. Hangulatingadozásaim vannak, és dühkitöréseim. an hogy ütöm a falat vagy földhöz vágok valamit. Aztán persze azt gondolom hogy hogy tehettem ilyet. Káromkodom is. Mintha kifordultam volna önmagamból. Ha ez szülés utáni depresszió, próbáltam leküzdeni úgy hogy sportolok pl. elmegyek futni addig otthagyom valakire a kicsit. Vagy nagyon fontosak nekem hogy legyenek céljaim. Így angol tanulásba kezdtem amit szeretek, de alig tudok vele foglalkozni..Nincs idő..Vagy nem jól szervezem. Mert persze ott van még a lakás, a főzés, a mosás ,vasalás, és a 4 éves lányom is hiányol. De én úgy érzem mintha csak egy rabszolga lennék, vagy nem is léteznék, vagy nem lennék fontos. .A férjem nem jól tűri a hangulatingadozásaimat, vagy éppen nem szól semmit. Néha segít, de dolgozik is. Bár szerintem segíthetne többet, szerinte én ezért vagyok itthon. De én így nagyon nem érzem jól magam. Anyukám azt mondta, hagyjam abba az angol tanulást. Na de ha az egyetlen célom is elveszik, akkor mi marad belőlem? Úgy érzem csak kiszolgáló vagyok, miközben tudom hogy nem.Mit tudnék csinálni vagy mit máshogy? Sajnos nehéz dolog ez, köszönöm a választ!
Soraiból úgy tűnik nekem, hogy tényleg nehéz helyzetben van, és bár elképzelhető, hogy szülés utáni depresszió is súlyosbítja a képet, de a leírt családi szituáció önmagában is előidézheti kudarcérzését és ebből fakadó hangulatingadozását. Nem csoda, hogy ennyi teher mellett úgy érzi, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, és persze az is nehéz, hogy hosszú ideje van otthon, és a gyereknevelésen, valamint a háztartáson kívül nem nagyon van más perspektíva Ön előtt. Egyetértek azzal, hogy fontos lenne hosszabb távú célokat kitűznie, és foglalkoznia azzal, ki is Ön akkor, amikor nem családanya és háztartásbeli. Ha férje ebben nem partner, akkor legfontosabb lenne ezt a házastársi konfliktust felszínre hozni, és a megoldásán munkálkodni. Egy párterápia ebben sokat tud segíteni, persze csak ha a férje is hajlandó részt venni benne. Ettől függetlenül biztatom, hogy próbáljon vele beszélni ezekről a problémákról, és segítséget kérni tőle abban, hogyan tudnának az Ön terhein könnyíteni. Erőt, kitartást és türelmet kívánok hozzá!
Üdvözlettel,
parkapcsolati gondok miatt kisfiamat szeretnem az ovoda utolso evenek utolso par honapjara atiratni. mivel eddig abban a varosban jart ovodaba ahol a ferjem dolgozott es en munka miatt kenytelen voltam a fovarosba jarni es csak hetvegenkent lattam, a lehetseges valas miatt minel hamarabb szeretnem ha uj helyen szokna meg az eletet es iskolat is ebben a varosban kezdene. dilemmam abbol az okbol adodott, hogy jot teszek e vele, hogy az utolso ev utolso 3 honapjara szeretnem ot kiszakitani abbol a kozegbol ahol eddig 3 es fel evet jart ovodaba. jol teszem e? okozhat e karokat a magatartasaban, viselkedeseben? egyebkent eleg nyugodt kisfiu, azert is mernem meglepni ezt. koszonettel: demirella
Jól érzi, hogy kisfiának azzal tenne jót, ha a megszokott, és elmondása szerint szeretett kortárs csoportjával, elfogadott gondozóival együtt maradhatna, amíg lehet - ha már a legfontosabb közege, a családja éppen szétszakad. Akármilyen éretten és együttműködően kezelik a válást a férjével (remélem, így van!), az mindenképpen meg fogja viselni a kisfiát, és átmenetileg biztosan kibillenti az egyensúlyából. Nem érdemes ezt a szituációt további változásokkal, elszakadásokkal nehezíteni. A leírtak szerint az is nagy változás lesz neki, hogy a válás után többet lesz Önnel és kevesebbet az édesapjával, ami eddig fordítva volt. Nagy türelemre és odafigyelésre lesz szüksége Öntől ahhoz, hogy megszokja ezt az új szituációt, mégha Ön az édesanyja is!
A válás kezeléséhez jó szívvel ajánlok Önnek, Önöknek egy könyvet: Remo H. Largo és Monika Czernin: Válás után boldog gyerek? - Hogy kiegyensúlyozott felnőttek legyenek
Sok türelmet, erőt kívánok Önnek!
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,
Beatrix
A leírt tünetek alapján majdnem biztos, hogy Ön pánikbeteg, de természetesen ne mellőzze a teljes fizikai kivizsgálást, illetve olyan pszichológus vagy pszichiáter szakemberhez forduljon, akinek specialistája ennek a kórképnek! Semmiképpen ne elégedjen meg pusztán gyógyszeres kezeléssel, mert az átmenetileg elnyomhatja, oldhatja ugyan a szorongását, de annak okáról így nem tud meg semmit. A legtöbb esetben a pánikbetegek meg tudják tanulni szorongásaik tudatos kontrollálását, így tünetmentessé válhatnak, vagy csak komolyabb stressz hozza elő újra a betegséget. Mindenképp érdemes végigmenni a nagyobb munkát, türelmet, anyagi és időbeli befektetést igénylő terápiás folyamaton, ha hosszú távú egészséget szeretne, s nem mellesleg még az önismeretét is fejlesztheti, amely az élet minden területén kamatozik majd.
Üdvözlettel,
Azért fordultam Önhöz segítségéért, mert nagynéném nagyon közel áll hozzám, ezért aggódom érte. Belekeveredett egy olyan szerelmi háromszögbe, ami már teljesen felemészti az energiáit. Az esete pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor munkahelyén megismerkedett egy férfival, aki teljesen a hatalmába kerítette.Teljesen megváltozott nagynéném. Ugyanakkor van egy férje és két gyermeke.
A házassága soha nem volt tökéletes, de szépen elvolt a férjével, a baj csak az volt - és most is az a baj - hogy más a természetük. Nagynéném inkább otthonülős, míg nagybátyám állandóan utazik, szeret társaságba járni. Nagynéném szeret tenni-venni a házkörül, csinosítgatni az otthonukat, míg nagybátyámat semmi nem érdekli otthon. Gondoskodó apa - már amennyire én látom - és jó ember is.
Visszatérve nagynénémhez. Miután egyre-közelebb került a kollégájához, kezdett megváltozni. Egyre többet mozdult ki, munka után későn ért haza, több száz km-eket képes volt kocsikázgatni új "szerelmével". Végig tagadta, hogy bármi is lenne közöttük, mindig a túlórára fogta a késői hazaérkezést. Node nemis ezek miatt írok, hiszen bármelyik házasságban előfordulhat, hogy a felek eltávolodnak egymástól és új életet kezdenek külön, DE ez az eset annyiban más, hogy nagynéném sokszor elmondja, szinte már fél ettől az embertől. Nem tud tőle szabadulni. Sokat beszélgetünk erről a helyzetről és sokszor elmondja, hogy fél tőle, mert manipulálja. Sír előtte, hogy mennyire szereti, soha ne hagyja el, nem tudna nélküle élni, ő biztos meghal ha nagynéném elhagyja. Titokban találkozgatnak, nagybátyám nem tud róla. Olyan furcsa dolgai vannak ennek a férfinak, ami már-már félelmetes. Állandóan idézget, ész és szív harcáról beszél, elvont dolgokat és nagynéném mindig behódol neki. Én látom, hogy ez a férfi csak manipulálja és nem akar neki jót. Érzelmileg zsarolja, hogy vele foglalkozzon nagynéném, ne a gyerekeivel!Ővele legyen, adjon fel mindent érte. Van a környéken egy krematórium - ott hamvasztották el nagyszüleimet - és éjszaka onnan hívta fel nagynénémet ez a férfi , hogy "itt vagyok drágám a szüleiddel és szeretünk téged". Számomra ez már félelmetes. nagynéném szerettein keresztül próbál nagynénémre hatni. Kedves Mónika! Hogy tudnám segíteni nagynénémet, hogy megszabaduljon ettől a beteg embertől? Megtisztelő váalszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel, Barbi
Bár látom, milyen komolyan aggódik a nagynénjéért, tartok tőle, hogy azonkívül, hogy tapintatosan elmondja neki a véleményét a témáról, mást nem nagyon tehet érte. Valószínűleg egy önismeretét fejlesztő terápiás vagy tanácsadási folyamat sokat segítene neki megérteni, miért keveredett bele ebbe a helyzetbe. Továbbá, hogy miért ezt a "megoldást" választotta házassági kapcsolata hiányosságainak pótlásaként. Mindehhez azonban az ő belátása, motiváltsága szükséges, enélkül hiába keres fel egy bármilyen jó szakembert, nem fog tudni segíteni neki.
Azonban az a kérdés is felmerül bennem, hogy Ön miért akar ennyire segíteni neki - lehet, hogy ez egy eszköz, hogy elterelje a figyelmet saját problémáinak a megoldásáról? Tudom, nem ezt kérdezte, de általában felmerül bennem ez a gyanú, amikor valaki nem saját magának kér segítséget.
Üdvözlettel,
Nagyon nehéz helyzetben vagyok. 7. éve foglalkozom idősek ápolásával. Nagyon szerettem a munkám, ez sajnos mostanra megváltozott. Úgy érzem nem bírom tovább csinálni. Különböző pszicholszomatikus betegségek jelentkeztek nálam, ami miatt gyakran vannak testi tüneteim is. Még 4 évem lenne a nyugdíjig, de ha nem váltok úgy érzem bele-betegszem. De ilyen korban már hova mehetnék? Mit tanácsol?
Köszönettel: Vica
Kimerítő munkája van, nem csoda, ha úgy érzi, nem bírja tovább. Ilyenkor érdemes változtatni, de nyugdíj előtt állva ez valóban nem könnyű. Valamelyik fizikai betegségéből kifolyólag nem kérheti előrehozott nyugdíjazását? Ami nem jelenti azt, hogy nem dolgozhat tovább akár segítő területen, de kicsit máshol, pl. gyerekekkel, ún. "pótnagymamiként". Vagy bármilyen más vállalkozásba belekezdhet, mivel van némi jövedelme, nem ezen múlik a megélhetése. Így könnyebben szoktak sikerülni a dolgok, mert kevésbé görcsösen akarja. (Egy ismerősöm hasonló cipőben jár, ma mesélte ragyogó arccal a sikereit.)
Sok sikert kívánok hozzá!
Nem tudom hova fordulhatnék problémámmal, ezért szeretnék öntől tanácsot kérni, hátha tud segíteni, Esetünk a következő: 2015.11.04-n , 16 éves lányom nem jött haza az iskolából, ami tőlünk 30 km-re van, egészen az utolsó buszig vártam ami közel éjfélkor ér hozzánk, ekkor bejelentettem eltűnését a rendőrségen telefonon, másnap délelőtt személyes bejelentést is tettem. Még ezen a napon(2015.11. 05-n), este fél 7-kor hívott a rendőrség, hogy megvan a lányom, Szegeden találták meg (tőlünk mintegy 320 km-re),tudattalan állapotban egy parkban, és a szegedi gyermekklinika intenzív osztályán van. Semmi külsérelmi v bántalmazást nem találtak, és tetőtől-talpig átvizsgálták (nőgyógyászat, MR, vér-és vizelet vizsgálat), de minden negatív volt. Jó magam 2015.11.07-n hajnalban indultam hozzá, (előbb nem tudtam mível rajta kívül még 3 gyermekem van). 2015.11.09-n átküldtek bennünket a szegedi gyermek pszichiátriára, majd következő nap a közeli (győri) ifjúsági pszichiátriára kértem lányom további kezelését, tehát 2015.11.10-től mind máig lányom ott van. Igazán most sem tudjuk mi történt vele, állítólag vannak nem saját eredetű gondolatai, amit nem tud kezelni írányítani, már a 3. féle gyógyszert próbálják nála, mert egyik sem hozta meg a várt eredményt, sőt inkább a mellékhatások jelentkeztek(remegés, fáradékonyság, levertség, beletörödöttség a jelenlegi állapotába. Én úgy látom ez a gyógyszer sem jó neki, és már felmerült bennem, hogy nem is gyógyszeres kezelésre lenne szüksége, hanem valami más áll a háttérbe.most már a 11.hetünk ez így, felborult az egész családi életünk, rendszeressen látogatom és hétvégére haza is jöhet, de nem véglegessen, és még nem tudjuk mikor lesz erre lehetőség.Egyébként mindig egy csendes , visszahózodó természetű lány volt, most már arra gondoltam, valami más gyógymódot kellene nála alkalmazni a gyógyszeres kezelés helyett, mível szerintem nála a problémák más eredetűek, és ezzel többbet ártunk neki, mint használna.Várom megtisztelő válaszát köszönettel: Barabásné
Hátborzongató a története, nem is tudom, mit mondhatnék. Egyetértek Önnel abban, hogy a gyógyszeres kezelésen kívül másra is szüksége van a lányának. Valamilyen támogató, terápiás közösségre gondolok, de egyáltalán nem vagyok ismerős Győr környékén ilyen szempontból. Körbekérdezek a kollégáknál, ha megteszi, hogy ír egy e-mailt (domjanmoni@gmail.com), akkor elküldöm, amit megtudtam.
Üdvözlettel,
Köszönöm válaszát. Nem is gondoltam erre, hogy valójában a kötődéstől, intimitástól, valódi kapcsolattól való félelem lehet a problémám hátterében, hisz én úgy élem meg ezt a dolgot, hogy nagyon is akarok kötődni, kapcsolatban lenni - elméletben. A gyakorlatban azonban mindig leblokkoltam. Ez máris nagy segítség!
Üdvözlettel Veronika.
Üdv,